A nők ezerszer emancipáltabbak, öntudatosabbak, szabadabbak, és egyenlőbbek lennének, ha jobban tudatában lennének a nemiségüknek.

Mindez tegnap kismama jógán jutott eszembe. Volt ott gátizomtorna is, és akkor. A feladat ugyanis az volt, hogy először a gátat körülvevő izmokat egyszerre kellett megfeszíteni, aztán pedig felváltva, hol a végbél-, hol a hüvely-, hol a húgycső körüli izmokat. Ez azért fontos, mert a szülésnél a gát elrepedhet (vagy jobb esetben felvágják), hogy a baba feje kiférjen, és ezt azért jobb volna elkerülni. Azt pedig izmos altesttel, rugalmas gáttal - vagyis intimtornával lehet.

Nos, az eleje (összes izom feszítése) megítélésem szerint jól ment, de a többi (külön-külön) már kevésbé. Tulajdonképpen nem nagyon tudtam, hogy léteznek ilyen izmaim, illetve, tudtam, csak nem voltam tudatában (kicsit olyan ez, mint az első conbközelítő-izom izomláz). Pedig azóta kiművelődtem, és kiderült, hogy izmos-gátú nők egyszerűen csodákat képesek művelni az ágyban (és ugye nem mellesleg, nem kaszabolják össze őket), és ez önbizalmat ad nekik, amitől öntudatosak, szabadok és egyenlőek lesznek.

Mi az ál-szexuális forradalmunk után még mindig nem vagyunk tisztában a női nemi szervek felépítésével, csak tettetjük a felszabadultságot, valójában prűdek és szemérmesek vagyunk. És hogyan követelhetnénk egyenlőséget, ha magunk sem vagyunk tisztában a képességeinkkel? És nem mellesleg a húgycsövet körülölelő izmok megfeszítésének tudományával...

Világ asszonyai, intim tornával előre az önmegvalósításért!

Szerző: anna_over_the_moon  2007.10.03. 17:20 6 komment

Címkék: noidolgok

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr444579841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_71154 2007.10.03. 17:36:39

mi évekkel ezelőtt másként emancipáltuk a hölgyeket ásatáson, jelesül nekik kellett feltolni a kb. 10 m magas hányó tetejére a megrakott talicskát.

Ismeretlen_44444 2007.10.03. 18:35:15

Ime tipikus peldaja annak, hogy hogyan magyarazzak felre a ferfiak az emancipaciot. Mert hogy az nem a talicska azonos sullyal es azonos ido alatt azonos magassagra valo feltolasat jelenti szerintem. Ebben ketsegkivul a ferfiak hatekonyabbak lesznek, amig vilag a vilag (bar ha tovabb hizom akkor bennem lesz a potencial) - es szerintem ezt senki nem is akarja elvitatni toluk.

Ursula 2007.10.03. 23:25:25

és a csavarást ellenkező irányba, Z-ülésben próbáltad:)

Ismeretlen_44444 2007.10.04. 10:37:25

Milyen az a Z ules?

ande · andedrag.freeblog.hu 2007.10.05. 21:09:55

"egyenlőek lesznek" - mivel?

Ursula 2007.10.07. 12:33:19

Z ülés:a jobb térded behajlítva, húzd hátra a jobb sarkad, a bal térded előre húzd! a feladatot idézem:"a hüvely balra húzódik - itt a combtő feszül-, jobbra húzódik a végbél - ezen az oldalon a farpofa feszüljön meg. Végezd ezt egyszerre!" bevallom, nekem nem igazán ment:(