Olvastam, hogy néhány vidéken a várandós nőkre azt mondják: jövője van.

Talán jövőnk van nekünk is. Én minden sejtemmel és idegszálammal érzem, hogy lélek növekszik bennem - és talán szentimentálisnak tűnhet, de értem a gyermekemet. Relaxációban látom magam előtt, simogatom a hasát, az arcocskáját (Cs.-re hasonlít, épp olyan csapott álla van, mint neki). A múltkor látni véltem azt is, hogy kisfiú.

Cs. persze egészséges szkepticizmussal fordult ezekhez a dolgokhoz, de amikor mondtam neki, hogy szerintem fia lesz, akkor azért kezdte elhinni (pláne, mert a Jónás- és a kínai naptár szerint is fütyköse van). Én is örültem a hírnek, és elképzeltem, ahogy vagány cuccokba öltöztetem a fiamat, meg hagyom, hogy az apja már egyéves korában villanyvasutat vegyen neki, meg sárkányt - szóval csupa olyan dolgot, amivel abban az életkorban tulajdonképpen még semmit nem tud kezdeni, de az apja egész életében vágyott rá. Traktoros tapétacsíkot ragasztunk majd a szobába, ahol szerintem minden ágynemű halványzöld lesz (szombaton láttam a bababoltban, és rögtön beleszerettem).

És hirtelen elkezdem sajnálni a meg-nem-született lányomat: mert ha lány lenne, akkor hagynám, hogy megnövessze a szőke, göndör hajacskáját, és vennék neki egymillió hajcsatot és hajgumit, amit persze állandóan széthagyna a lakás legkülönbözőbb pontjain, amiért az apja az anyját szidná. És csupa fodros-bodros szoknyácskája lenne, meg ezer éves kombinéket halászna elő a szekrényből, amikor királylányost játszik.

Persze, még lehet sok fiam és lányom. Ő pedig úgyis az lesz, aminek lennie kell - ha falra tud pisilni, az a jó, ha nem, akkor az.

Szerző: anna_over_the_moon  2007.10.08. 11:47 Szólj hozzá!

Címkék: csipet zora noidolgok

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr344579843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.