Drága Testvérem!

 

Elmúlt a második hallottak napja is, amikor Rád is kellett emlékeznünk. Ez most már mindig ennyire szörnyű lesz, vagy később bele tudok törődni a megváltoztathatatlanba?

 

Az emberek szívtelensége, bunkósága és taplósága egyébként nem ismer határokat. Szombaton ugyanis kimentünk anyuval és Cs-vel a sziklához, ahol jó idő révén elég sokan voltak. Mivel hagyományos kirándulók viszonylag ritkán járnak virággal és mécsessel az erdőben, így gondolom kapasból levághatták, hogy miért megyünk oda. A fejfánál egy pulóver volt a bokorra dobva, ezen mondjuk már meg sem rökönyödtem, de amikor körülöttünk kiabáltak, vicceket meséltek, röhögcséltek a „társaid”, azt már kicsit nehezebben tűrtem. A pohár akkor telt be teljesen, mikor kb. 1 perccel azután, hogy felértünk, 3 hülye (2 fiú és egy lány) épp a fejfa melletti utat nézte ki magának, hogy most rögtön de azonnal azt nekik meg kell mászni – épp azt, amin Te is másztál. Móni/Dóri vagy Nóri, mert hogy így hívták a lányt, kedvenc útja volt, mint kiderült, ő azonban nem akart mászni, csak az egyik srác, aki rögtön fent volt a sziklán. A másik kettő mindeközben azt tárgyalta ki, hogy milyen tök jó Móni/Dóri/Nóri új „kabija”. A harmadik srác pedig próbált messzebb állni a sziklától, ezért a bokrot egyenesen az arcomba nyomta.

 

Felment a vérnyomásom, és amíg anyu a gyertyákat gyújtogatta, azon gondolkodtam, hogy az élet igazságtalan, mert nem fair, hogy az én anyám jár ide, és nem ezeké. Te biztos sokkal több tiszteletet tudtál volna tanusítani egy halott mászótársad és a családja iránt, mint ezek a faszkalapok. Amikor anyu végre elrendezett mindent, mondtam, hogy menjünk már a francba, és lerohantam a hegyről. Később Cs. mesélte, hogy anyu azért odaszólt nekik, hogy 5 percet azért adhattak volna. 5 perc – ennyi jut Neked halottak napján, én pedig megfogadtam, hogy többet nem megyek oda ki.

 

Hazafelé szembe jött egy szirénázó mentőautó – és bevallom, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bárcsak értük menne. Aztán nagyon elszégyelltem magam – de a szívem mélyén akkor is ezt kívánom. Nem mintha ettől nekem jobb lenne...

 

Ölel:

 

Testvéred

Szerző: anna_over_the_moon  2007.11.05. 12:35 2 komment

Címkék: zsolti

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr264579859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_15787 2007.11.05. 15:13:22

Óóóóóó....:(((((

Ismeretlen_15787 2007.11.05. 15:21:57

Elolvastam a leveleket... Könnyben úszik a szemem..És nem..nem azért mert ultra-érzékeny egy ember vagyok.. Nem is a sajnálat csöpög belőlem... Hanem megérintett... Ahogy írsz neki...Ahogy érzel iránta, és ahogy gondolsz rá... Annyira kívánom, hogy erős legyél.... ((ölelés))