Sári ásított egy hatalmasat, majd kalimpált kicsit a kezével, nyújtózkodott. Talán akkor ébredezett, vagy talán akkor készült elaludni. Az orvos valami vicceset mondott, mert nevetnem kellett, amitől szegény gyerek úgy rázkódott, mintha mosógépbe tettem volna. Ettől megijedtem, és nem mertem nevetni, de aztán arra gondoltam, hogy biztos nevettem már sokszor, és lám, semmi baja sem lett a babának. Az arcáról sikerült egy elég jó képet kimenteni, de eddig akárkinek mutattam, mindenki azt hitte, hogy az egész gyerek van rajta – pedig az csak a feje. Cs. szerint épp emiatt rám hasonlít, és mennél többet nézem, szerintem is így van. Az álla már határozottan hegyesebb, mint a múltkor, ami pozitív, mert egy kislány olyan Jáksós-állal nem lenne épp a legszebb az osztályban.

Az orvos kicsit megmozgatta az ultrahang-vevő fejet, hogy megnézzük, nem nőtt-e időközben ki a fütyije. Sári most sem volt túl szemérmes, úgy szétdobta a lábát, hogy még én is elszégyelltem magam. Mindenesetre premier-plánban láthattam a szeméremajkait, szóval semmi kétség, még mindig kislány, és talán most már az is marad. Láttam a kis húsos popsiját is, egész babás formája van most már.

Szerencsére a méhszáj nem nyílt tovább, de azért sokat kell továbbra is pihennem. Magnéziumot kell szednem a méhkeményedések ellen (és tényleg, mióta normálisan szedem, azóta alig volt párszor), és el kell mennem terhességi vércukor vizsgálatra. Ehhez ki kellett váltani 75 g glükózt a patikából (mert a laborban nincs cukor), ami baromi sok, így ránézésre is. Aztán a megadott napon éhgyomorral, reggeli első pisit befőttes üvegben magammal cipelve meg kell jelenni a kórházban. Befőttes üvegem persze mindig csak óriási van, így egy óriási üvegben lötykölöm a pisit, majd szerényen –élve a soron-kívüliség jogával- 80 éves fél-halott néniket beelőzve begurulok a laborba, ahol beállok a kb. 30 kismamát tartalmazó sorba. És várok 2.5 órát, majd leveszik a véremet. Ezután a 75 glükózt 2 dl vízben feloldom, valahogy megpróbálom nem kihányni, majd további 2 órát tétlenül ténferegve a kórházban újra vért adni. Utána majd ehetek. Már alig várom.

Sári egyébként egyre aktívabb. De huncut a kiscsaj, mert egész nap szinte alig mocorog valamit, szerintem szórakoztatja, hogy ringatom a járásommal, hogy hallja az én vagy más hangját, de aztán éjjel, amikor végre lefekszünk, beindul a munka. Valamelyik nap konkrétan éreztem, hogy egy baromi nagyot bukfencezett a bal oldalamon, és bizony néha már elég fájdalmasakat tud rúgni. Szerencsére most már Cs. is megérezte a mocorgását, bár korántsem volt annyira meghatódva, mint vártam. Viszont elolvasta azt a kispapás könyvet, amit kivettem neki a könyvtárból (és ettől én hatódtam meg nagyon), és a szülinapomra kismamás könyvet vett (-9 hónaptól 3 éves korig mindenféle hasznos dolog van benne).

Tegnap este sokat beszélgettünk, és Cs. megkérdezte, hogy félek-e a szüléstől. Nagyon. De furcsa mód nem attól, hogy nagyon fog fájni (pedig el sem tudom képzelni, mennyire fog fájni), hanem attól, hogy nem tudom majd, mit kell csinálnom. Nem tudom, mi vár rám. És mivel ez egy ideje már foglalkoztat, próbáltam naturalista szüléses filmeket beszerezni, de basszus, sehol a világon nem találtam. A könyvtárban pedig csak VHS-n volt, de nekünk természetesen nincs videónk.

Cs.-vel arról is beszéltünk, hogy bejön-e a szüléskor. Eddig kategorikusan elzárkózott ettől, én viszont nagyon szeretném, ha ott lenne. Nem a „jajj, apa vágd el köldökzsinórt”-fajta romantika hajt, mert biztos csodálatos lehet elvágni egy csupa vér, csupa maszat kis békának a hasából kijövő nyálkás micsodát, hanem mert nem akarok egyedül maradni. Hát igen, ilyen önző célok hajtanak, és elvárom, hogy „aki miatt” majd ott szenvedek, az velem legyen. Egyenlőre abban maradtunk, hogy a vajúdáskor feltétlenül velem lesz, később meg majd meglátja. Anyunak viszont nincs kecmec, ha tetszik neki, ha nem, végig velem kell lennie.

Betöltöttem a 24. hetet, ezért ha Sári most születne, már lenne úgy 10-40% esélye az életben maradásra (ezt az adatot egy amerikai honlapon találtam, úgyhogy gyanítom, itt azért sokkal kevesebb esélye lenne). Persze, még nagyon picurka, és a tüdeje nem elég fejlett, úgyhogy mindenképpen maradjon bent – még úgy 16 hétig.

Szerző: anna_over_the_moon  2007.12.10. 11:00 3 komment

Címkék: cs csipet fenek egeszsegugy zora

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr404579882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ande · andedrag.freeblog.hu 2007.12.11. 11:46:26

Ma láttam egy sort egyx banneren: "Have you been a dad today?", és Cs. meg Te jutottatok eszembe. Manapság kevesek jutnak el eddig a nem is bonyolult boldogságig... Azt a képet nincs kedved kitenni? Rég volt már FMCG bejegyzésed (remélem, nem csak én suhantam át rajtuk...), pedig a terhesség biztos megindokolna egy ilyesmit, nem?

Ismeretlen_44444 2007.12.11. 11:59:16

Epp a minap jutott eszembe a kremturorol, de majd akkor nemsokara meg is irom :-) A kep sajnos hard copy-n van csak meg, scannelve nincs.

Ismeretlen_15787 2007.12.12. 10:53:23

Bár nem midnig írok, de tudd, hogy figyelemmel követlek ám... Szinte minden nap... És szépséges a pocid.. Most el kezd csak igzán növekedni...