Biztos ez is a terhességgel van összefüggésben, de mostanában rákaptam a Gyulai szeletelt szárazkolbászos kiflire retekkel. Amúgy nem szeretem különösebben a kolbászt, mivel a húsban vannak olyan fehér darabkák, amik rendszerint a fogaim közé mennek, és sosem bírom kipiszkálni.

 

Mindenesetre a minap épp a kolbászos-kiflimet készítettem, amikor eszembe jutott a középiskolai padtársnőm, I., aki éveken keresztül kolbászos kiflit hozott tízóraira. Persze, rendszerint hazai kolbászból vágott mega-szeleteket tett az anyukája a kiflibe (egyébként a kolbászból egyszerűen nem lehet vékony szeletet vágni), és a szalváta, amibe csomagolta a szendvicset, mindig átázott, így I. vagy lefejtette az ázott papírt a kifliről, vagy megette azt is.

 

I. barátja H. volt. Az, hogy hogyan jöttek össze, megérne egy külön bejegyzést, de most legyen elég annyi, hogy nehezen, viszont a mai napig együtt vannak (ha jól számolom, már olyan 10 éve...). H.-nak a tízóraihoz csak annyi köze volt, hogy H. vegetáriánus, sőt, soha a büdös életben nem evett húst, mivel a szülei is vegák. Ezért H. általában tök nagy patáliát csapott minden nagyszünetben, amikor I. bevágta a kolbászos szendvicset. Nem emlékszem, hogy I. rágózott-e, vagy ilyesmi, de mivel most már együtt is élnek, gondolom, együtt is esznek, kíváncsi vagyok, mi a menü.

 

A másik nevezetes tízórai K.-é volt. K. igazi falusi srác volt, borzasztó tájszólással (ami azért fura, mert a mi megyénkben viszonylag ritka az ízes magyar beszéd). K. egyébként németül és angolul is magyar vidéki tájszólással beszélt. K. minden nap két kurva vastag kenyér közé kapott valami húst (néha hagymával fűszerezve). A szendvicsei akkorák voltak, hogy nem is tudta keresztbe átharapni, hanem csak két lépésben. Annyira megtömte a száját, hogy mindkét oldalt kidudorodott a keményre gyúrt kenyérfalat. K. sosem vett a büfében semmit.

 

Nekem is sokáig csinálták a szendvicseket, de mivel –I-vel ellentétben- hányingerem lett a paprikától átázott szalvéta láttán, az én tízóraim rendszerint a kukában végezte. Valamikor elfelejtettem kidobni, és a többnapos kenyerek a táskámban bűzlöttek. Néha anyu megtalálta, akkor persze jól lecseszett. A havi zsebpénzem 5000 Ft volt, ebből gazdálkodtam ki a büfés tízórait (mivel természetesen azért éhes voltam), a ruhákat, a kazettákat, a cigit és a Sziget-jegyet is. Hogy hogy csináltam, ötletem sincsen, mivel a Steffl-ben már akkor is 150 Ft volt egy nagyvadász, és legalább 500 Ft a belépő a Kispál koncertre. De nem emlékszem, hogy valaha is pótolni kellett volna a zsebpénzemet... Tízórait egészen érettségéig csomagoltak nekem, de hogy valaha is megettem volna a szottyadt zsemléket, arra nem emlékszem.

Szerző: anna_over_the_moon  2008.01.02. 15:13 3 komment

Címkék: masok regen volt

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr814579893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e+ 2008.01.03. 14:30:19

csak magamat tudom ismételni, hiszen már egyszer megemlékeztem róla: kolbászt szeletelni isten ellen való vétek

Ismeretlen_44444 2008.01.03. 16:13:09

Val.leg ez az oka annak, hogy nem lehet ertelmes szeleteket vagni belole.

ande · andedrag.freeblog.hu 2008.01.03. 21:22:15

Szarvasból (is) való kolbászt volt alkalmam nem régen kóstolni :)