Túl vagyunk az egyéves kontrollon, és a szülinapi oltáson. Sári hivatalosan 9340 g és 75 cm, 5 foga van, a 6. útban - napok kérdése, és kibújik. Nagyon jól viselkedett az orvosnál, csak akkor sírt, amikor meghallgatták a tüdejét (az köztudottan baromira fáj), illetve innentől kezdve természetesen egészen addig bömbölt, amíg a doki látótávolságon belü volt. Végül arra nyugodott csak meg, hogy Cs. talált valahol egy Kockásfülű nyulat, de amikor az orvos újra előkerült a recepttel, ismét rázendített. Mindenesetre túléltük, két hónap múlva kell az ismétlő oltás, rá egy hónapra pedig a 15 hónapos kötelező, szóval újra böködve leszünk még egy ideig. Egyébként az orvos szerint nem kell fejlődésneurológiára vinnem, mivel fel tud ülni, kúszik és mászik, és mindezt egy hét alatt nyomta le, így nyilvánvalóan nincs baja, csak kivárós természet (mint Cs. - jegyzem meg halkan). Az sem baj, hogy még nem áll fel - majd jön az is.

Most, hogy Sári már elmúlt egyéves, és köztudottan nincs ételallergiája, úgy gondoltam, hogy eljött a tényleg mindent kóstolgatás időszaka. Na de most ismét totál tanácstalan vagyok, mert most akkor mégis milyen sorrendben, milyen mennyiségben, és egyáltalán, hogyan vezessem be az ételeket? Sári eddigi repertoárja nem volt túl széles, húsokból csak csirkét és nagy ritkán pulykát kapott, tejtermékből joghurtot és túrót, felvágottat pedig egyáltalán nem. Dunsztom sincs, hogy felvágottból pl. mivel kezdjem? Párizsi vagy téliszalámi? Vajat lehet, vagy inkább margarint? Disznóhús mehet már (mi szeretjük, viszonylag sokszor eszünk pl. rántott húst), vagy mondjuk hal? És a tészta? Makaróni, például, darálthússal? Gomba?

Azért vagyok ilyen tanácstalan, mert Sári szinte már csak azt enné, amit mi is eszünk, de azért kolbásszal még sem lakathatom jól! Ma mondjuk reggel sonkát adtam neki zsömlével, sajttal és joghurttal (amit pohárból iszik, mert Cs. hozott neki otthonról igazi ivójoghurtot, és azt én már nem kanalazgatom, issza is ügyesen), aztán délben muszáj volt egy kis húslevest mernem neki tésztával, amiből meg is evett egy 2 decit biztos, utána pedig a saját kis babfőzelékét tömte, igaz, már nem olyan szívesen. Ezután viszont bukott egy hatalmasat, amire eddig ritkán volt példa, lehet, hogy azért, mert túl sok volt az újdonság? Úgyhogy nem tudom, mi tévő legyek, de szerencsére holnap jön a védőnő (ha jól emlékszem), majd ő kiokít...

Az alvásra pedig a következőt eszeltem ki: mostantól nem ebéd után megyünk sétálni, hanem délelőtt, tízórai után - egyrészt, mert ha süt a nap, azt nagyon ki kell használni, ugyanis rendszerint megszívjuk, hogy délutánra esik, másrészt pedig ilyenkor szinte biztos, hogy elalszik a babakocsiban. Ami alapjáraton nem jó, de így, hogy szeretném elhagyatni vele a délelőtti szunyát, azért előnyös, mert 40-45 percnél hosszabbat így nem alszik. Ennek következtében délután hamarabb lesz fáradt, így mondjuk 2-kor alszik el 5 helyett. Hamarabb is kel majd, de este korábban tudom így elaltatni, viszont akármi mi is történik, reggel úgyis fél és háromnegyed 6 körü kel, ergo többet alszik éjjel. Kíváncsi leszek, hogy jön ez be, egyenlőre tegnap és ma úgy tűnik, hogy működik a dolog.

És feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy a kis hős már harmadik napja egyhuzamban átalussza az éjszakát. Pedig jön a foga. Éljen! 

Szerző: anna_over_the_moon  2009.03.16. 14:27 3 komment

Címkék: szülinap evés alvás oltás növésben majd fog

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr474579598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91082 2009.03.17. 10:22:45

Tészta mehet, darálthús is. A bolti tejjel én még várnék a helyedben 1 évet. Úgy tudom gomba is mehet, mi spagettival szoktuk adni. Vajból az igazit, ne a margarint, mert az valami szarból van. Dóri szokott kapni párizsit, sonkát, májkrémet, már mindent megeszik, amit mi is. Fokozatosan haladjatok, figyelni kell, de szerintem nem lesz baja semmitől. Alváshoz gratula!!

Ismeretlen_75240 2009.03.17. 17:28:54

PandaD. Bolti tejet miért nem? Mármint Te mit adsz helyette? Még tápit, vagy direkt-tehénből-tejet forralva?

Ismeretlen_91082 2009.03.18. 19:19:08

Tejpépet, sajtot, túrót, vajat, bio yoghurtot, anyatejet. Tápi nem volt de, ha lett volna inkább az, mint bolti tej.