Ez volt az egyik kedvenc könyvem kiskoromban, de persze meg volt a párja is... Nnna, nem azért írok, mert most előkerült, mert sajnos nem tudom, merre van, hanem azért, mert tényleg őszintén örülök neki, hogy lányom van (örülnék, ha fiú lenne, akkor is, persze, de most mégis jobb, hogy lány).

Mert Sári már nem baba. Nem, kéremszépen, ő már bizony igazi kislány, akit cicomázni kell, és aki szereti, ha cicomázik, sőt, ő maga egy igazi kiscica, aki bújik, dörgölőzik, hízeleg, hogy az ember szíve teljesen megolvad. A nyaralás óta engem különösen sokat szeretget, és nagyon anyás is lett. De ami a legjobb, hogy Sáribaba bizony babázni kezdett. Illetve, már korábban is hurcolta a babáit erre-arra, de hurcolta a papucsokat, meg a ruháit is, és ha rászóltunk, hogy fektesse le a babát, akkor még be is takargatta - de egy ideje teljesen önállóan fog hozzá a játszáshoz, felveszi, megöleli, megdajkálja, sőt, esetenként meg is puszilja a babáját, próbálja öltöztetni, megszagolja, hogy kakis-e (és mondja, hogy phfűűű), ad neki inni-enni, kitörli a popóját, meg ilyenek. Sőt, tegnap, miután fél órát tologatta a kisszékben a konyhakövön a babát, délután a dédi kiszökött, és vett neki egy csoda rózsaszín babakocsit (szó szerint szökött, mert nekem azt mondta, hogy paradicsomért megy). A babakocsi mondhatni nagy sikert aratott, innentől kezdve egész nap azt tologálta (mármint Sári), még az utcára is kivitte.

Sok-sok tudománnyal gazdagodott a Lányunk az utóbbi pár hétben. Túl azon, hogy gyönyörűen megy, és már szinte egyáltalán nem mászik, a kezét fogva próbál szaladni is. Nagyon édes, ahogy kapkodja a lábikóit, és neki is nagyon tetszik ez az új tudománya. Emellett természetesen egyfolytában jön-megy a házban, az utcán, megállíthatatlan lett, mióta ez is megy neki. Elesni szinte soha nem szokott, az egyensúlya is tökéletes, érzékeli a küszöböt vagy más akadályt, és szépen át is lépi. Ha megbotlik, akkor is maximum letottyan, de szerencsére komolyabb baleset a járásból adódóan még nem volt. Újabban megtanult tolatni is, bár ezt inkább befarolásnak hívnám, ugyanis ezt a tevékenységet akkor szokta gyakorolni, ha pl. rá akar csücsülni a lépcsőre, vagy az én ölembe, ha a földön ülök. Elémáll, hátat fordít, és addig tolat, amíg kellő közelségbe nem ér a letottyanáshoz. Meg köll zabálni... 

Beszéd terén továbbra is hablatyol, bár mostanában észrevettem, hogy mintha próbálna leutánozni egy-két szót is, egyenlőre nem nagy sikerrel. Nem zavar a dolog, mert amúgy tökéletesen megért mindent, sőt, mint egyszer írtam, el is meséli a dolgokat a maga módján, úgyhogy nyilván a beszéddel sem lesz majd gond. 

Egyébként rendületlenül mondókázunk, énekelünk, Sári mindig szól, hogy akarja-e az adott dalt hallgatni, vagy sem. A József Attila: Altató pl. kizárólag csak akkor énekelhető, ha már olyan álmos, hogy ő akar menni aludni - ilyenkor viszont a "A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed (...)" résznél mindig rendesen becsukja a szemeit, de a következő versszaknál ("Látod, elalszik anyuka") azért lecsekkolja, hogy tényleg alszom-e. 

A "Hopp Juliska"-ra mindig táncolni kell, csakúgy, mint a "Hull a szilvára", ezt az unokatesóktól tanultunk. Tőlük jött a "Mókuska, mókuska, felmászott a fára" kezdetű örökzöld is, amihez mutogatás is társul - na, Sári ezt tökéletesen végigmutogatja - igaz, az apjának és nekem már a könyökünkön jött ki a sok mókuskázás, én még ezzel is álmodtam a minap, de lényeg, hogy a gyerek szellemileg rendben fejlődjön, ugye.