Tegnap este együtt fürödtünk Sárival, amikor rámutat a mellemre, és közli, hogy "anya cicikéje". Most azt hagyjuk, hogy a "cici" és a kicsinyítőképző az én esetemben több, mint vicces... mindenesetre nem állt itt meg, hanem a mellbimbómra bökve kérdezte, hogy az mi. Elmeséltem…

Sári Alma együttes rajongó. Nem tudom, mi a fenét eszik rajta, mert nekem a Kolompos speciel jobban tetszik, de mindenenestre meg kell kapnia a napi Alma dózist, amely a következőket tartalmazza: Nád a házam teteje - vagy tízszer Szülinap - ötször Szuperkukák -…

Az úgy szokott lenni, hogy anya van a gyerekkel, mondjuk élete első pár évében, non-stop, szül, szoptat, éjjel felkel, ezerszer is, ha kell, megküzd a mellgyulladással, pelenkakiütéssel, bukással, nyűgös, fogzós napokkal, orrot szív és lefog, ha kell, meg persze cipeli a gyereket…

A sógormnak szülinapja volt a hétvégén (és amúgy meg is látogattuk őket - rövid volt, de jó), és ebből az apropóból Cs. betanította a lányát a "Boldog szülinapot" c. örökzöldre. Sári "énekli": -Bojdog szujinap, kíván-nyuk, legyen sok kisbabád! Amúgy a sógorom nem is…

Benne vagyunk a dackorszakban – nyakig. Ráadásul úgy tűnik, Sári tőlem is örökölt azért valamit, legalább is ami az akaratosságát illeti, úgyhogy nehéz korszaknak nézünk elébe. Egyre határozottabb elképzelése van arról, hogy mit is szeretne csinálni – és ez rendszerint…