Rátaláltam egy meglehetősen igényes oldalra a neten, amit szintén egy sorstárs anyuka hívott életre, és mivel meggyőződésem, hogy a szinergiákból lehet a legtöbbet tanulni, így rögtön fel is vettem vele a kapcsolatot. Megegyeztünk a linkcserében, meg majd írok róla a másik blogon is, ő pedig megkért, hogy írjam meg a saját történetünket. Persze, igent mondtam, de nagyjából eddig is tartott a dolog, ugyanis itt esett le, hogy az elmúlt két és fél évet kellene összefoglalnom - talán először magamban, és ez koránt sem olyan egyszerű feladat. Tudom, írtam már róla több tízezer hömpölygő mondatot itt is, ott is, máshol is, de most nem elsősorban arról van szó, hogy ebből a bő vizű folyóból, aminek forrása talán van, de torkolata biztosan nincs, kellene kiszednem a 200 legfontosabbat, hanem inkább az a nehéz, hogy ha olvasom, vagy írom, akkor újra átélem az összes mélypontot, drámát, kilátástalanságot - és erre nem tudom, fel vagyok-e készülve. Ráadásul nem ezt szeretném kidomborítani, hanem inkább azt, hogy mégis, mindennek ellenére élek, jól vagyok - a magam módján, nem ugyanúgy, mint előtte, de talán még boldog is vagyok. 

Úgyhogy most itt szenvedek egy üres word dokumentum felett, és akármelyik karaktert is ütöm le, valahogy nem az igazi. 

Például amikor Eszter megszületett, azt hittem, ott van vége a történetének. Pedig igazából csak akkor kezdődött. Minden kínommal, bánatommal, gyászommal, szenvedéssel - és igen, minden (ambivalens) örömmel, nevetéssel, magasztos pillanatokkal volt, van és lesz ez az ő története... és az enyém is, innentől kezdve most már mindig. Kicsinyesnek érzem ezt megírni egy A4-es oldalra, feketén-fehéren, tényszerűen, amikor ráadásul az egészből jóformán csak flash-ek maradtak meg. Valahogy nem tudok pontot tenni a végére, és kész. 

Egyébként pedig néha olyan büszke vagyok magamra, hogy már én is meglepődök rajta. Az írásaimat a sorstársak egymásnak küldözgetik, idéznek belőle, fontosak nekik a gondolatok, és azt gondolom, ennél kevés dolog eshetne jobban. Visszaigazolja mindazt, amit csinálok - segíteni azzal, hogy egyszerűen csak elmondom, ami bennem van.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.31. 09:38 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr646507397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.