Nagyon le vagyok maradva a nyárral, és már vége is van...

Hol is kezdjem? Nem igazán "csapattuk" szét magunkat mi ezen a nyáron, nem nagyon voltunk bulizni, meg fesztiválozni, helyette tanfolyamra jártam, mert terveim vannak - aztán majd kormányunk és pártunk eldönti, mi lesz a sorsom. Természetesen nem vagyok naiv, és nyilván nem az országtól várom, hogy megoldja az életemet, úgyhogy ezt a programot arra használtam, amire való: kapcsolatépítésre. Ha meg kapok támogatást (höhöhö, persze...), akkor pénz az ablakban, nem?

Szóval sok időm elment a leendő vállalkozásom tervezésével kapcsolatos mindenféle kötelezettségeimmel, úgyhogy szegény Sári sokat nélkülözött engem. Az ő felügyeletét is meg kellett oldani, mivel július közepétől nem volt ovi, úgyhogy Sári 2 napközis táborba is járt - ezek közül az úszótáborban sikerült összeszednie egy jó kis hallójárat-gyulladást. Mindezt 1 héttel a tervezett korfui nyaralás előtt... Minden kezelés ellenére a dolog eszkalálódott, és a keddi hallójárat-gebasz csütörtökre középfülgyulladássá nőtte ki magát, aminek következményeként döntenünk kellett a nem-repülés vagy a fülfelszúrás között. A másodikat választottuk, mert így legalább mehettünk... Sárit nagyon megviselte a dolog, inkább lelkileg, mint fizikailag, ennek következtében én is tiszta ideg voltam, úgyhogy jól indult a nyaralás...

Vasárnap hajnalban már a repülőn ültünk, az agyon antibiotikumozott gyerekkel, akinek nem érhette víz a fülét. Az egy dolog, hogy így nem búvárkodhatott, de azért méteres hullámokban viszonylag nehéz megoldani, hogy száraz maradjon, aminek száraznak kell lennie. Végül is egy olajos vatta a fülbe, rá két réteg fólia, plusz egy úszósapka - így elég biztonságban tudtam a lányt - egészen addig, amíg el nem szakadt az úszósapka. Persze egész Korfun nem lehetett kapni másikat, de megoldottuk a dolgot: az úszósapkából levágtam egy darabot, és azzal körberagasztgattam a fülét. Kicsit viccesen nézett ki, és nagyon fájt neki, amikor leszedtem (folyton beleragadt a haja), de elég jól szigetelt a cucc, úgyhogy talán nem lett vizes a füle.

Ez volt amúgy az a nyaralás, amikor kis túlzással minden összejött, mégis nagyon jól sikerült. Volt ugye Sári füle, de már Cs. is betegen indult el, aztán rögtön első nap Cs. és én leégtünk, mint a rák. Nekem a második nap megjött, pedig még vagy 1 hét lett volna. Sári úgy 4 napig nem volt WC-n, úgyhogy már emiatt is tiszta ideg voltam, végül Cs. még egyszer leégett.

20140810_191851.jpg

Korfu egyébként nekünk nagyon tetszett, bár az igazat megvallva csak a várost, és a strandot láttuk belőle. Nem volt kedvünk sehova menni, (rám nem jellemző módon), és nagyon élveztük a strandolást (még így, roki-verzióban nyomva is). A falu, ahol laktunk, nagyon helyes volt, és gyönyörű volt a partja, úgyhogy nem vágytunk el sehova sem. 

20140810_194156.jpg

Kicsi esélyt látok rá, hogy jövőre is ide menjünk, mert azért a "normál" horvátországi nyaralási szintünkhöz képest azért elég drága volt, de hátha bejön a business... nem?

Szerző: anna_over_the_moon  2014.08.26. 08:37 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr996636279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása