Eszter ma lenne 10 hónapos. Nem képzelem el, milyen lenne az életem vele, mert nincs, talán nem is volt soha. Talán csak álmodtam az egészet.

Talán holnap majd jobb lesz, talán sosem lesz jobb.

Viszont nagyon is visszatükrözi azt, amit gondolok, a következő vers.

Eredetiben itt, nem-műfordításban pedig lapozás után.

Halott babák azelőtt

Cosmo baba
akkor halt meg
amikor
14 voltam.
Dokumentumfilmet
készítettek róla
Egy 30 fontos TV
Képernyőjén
Láttuk a fotóját
Persze
Sosem lélegzett
És mi csak néztük
A szellemét
A gépünkön.

Nem ő volt az
első halott baba,
akiről értesültem,
akit gyászoltam.
Az unokatestvérem, William
Meghalt
Bent
A nagybátyám feleségének
Méhében
Miközben nagyon
Messze voltak
Nem láttam
De hiányzott
És gondoltam rá.
Elképzeltem
A fájdalmát
Éreztem valamit
Talán empátiát
Annak ellenére
hogy elég fiatal
Voltam ahhoz
Hogy ezt az egész
Szülés dolgot
Még obszcénnek tartsam.

Aztán egy másik veszteség
Nem említették
nekem személyesen
Szóval most nem beszélek róla
Nem az enyém
Hogy megosszam
De tudtam róla
És élesen átéreztem
Egy másik család
Összetört álmát.

És aztán pár héttel azelőtt
Hogy a babám meghalt
Beszélgettem egy barátommal
A testvéréről
akit pár napos korában
veszítettek el
És egy kicsit
érte is szomorkodtunk
A kocsiban
Munkába menet
Emlékszem ahogy ráfordultunk
Az útra
Azzal a helyes kis hegedűbolttal
A sarkon
Majd rossz
előérzetem támadt
Tudtam
Hogy egy nap majd én is
megismerem ezt az érzést
Nem gondoltam
hogy ilyen hamar
hogy majd mindenféle
hatóságokkal kell tárgyalnom
kis testekről
És a következményekről.

De ez a négy még korábban történt.
Amikor a halott babák még ritkaságszámba mentek.