2016-ra azt fogadtam meg, hogy ugyanúgy csinálok mindent, ahogy eddig is, erre azt mondják, blogolhatnék gyakrabban, és hát tényleg... csak az a fránya idő...

Na lássuk csak...

  • Ma reggel egy olyan számot láttam a mérlegen, amit már nagyon régen nem, és mit ne mondjak, nem örültem neki. Persze sejtettem a dolgot, ha másból nem, hát abból, hogy a farmereim egyre kényelmetlenebbé váltak, főleg tompor-tájékon. Igyekeztem ám tenni ellene, hogy ne érjen hideg zuhanyként az a szám a mérlegen, aminek az lett az eredménye, hogy tegnap már alig bírtam mozdítani a térdemet, és valami egészen fura formája lett a térdkalácsomnak. Szóval akkor most vagy lábam lesz és túlsúlyom, vagy a fogyást megoldjuk egy láblevágással - még nem döntöttem el.
  • Amúgy pedig január óta (igazából december óta) f@szkivan, csak így, magyarosan. A téli szünet után olyan borzasztó letargia lett rajtam úrrá a munka miatt, hogy elgondolkodtam, vajon valóban ez a megfelelő hely-e a számomra. Természetesen nemleges válasz született a fejemben, így elindítottam magamat az álláskeresés útján. Kemény, mert eddig nulla, azaz 0 db pozitív visszajelzés érkezett - pedig ennél azért attraktívabbnak éreztem az önéletrajzomat. Mindegy, nem adom fel. A változás nem mindig megy gyorsan.
  • Magánúton is sok munkám volt, és van még ötletem, hogy hogyan turbózzam fel a forgalmamat, de ez akkor is csak keresetkiegészítésre jó. Emiatt persze rengeteget ültem, ami tovább növelte a farom amúgy is terjedelmes méretét, úgyhogy a következő döntés a gazdag, ámde kövér-, vagy szegény, ámde szintén kövér-én lesz.
  • Belevetettük magunkat a kulturális életbe: Sári és mi is egy csomó színház- és opera- s egyéb értelmes eseményre kaptunk jegyeket karácsonyra. A vicc, hogy az összes 3 héten belül volt, így a 2016-os kultúra-adagunkat mindannyian letudtuk már januárban, ami ezen felül lesz, az már csak hab a tortán.
  • Sárinak elég jó lesz a bizonyítványa, csak nyelvtanból lesz négyese, a többi ötös (vagy majdnem, de most a tesit, rajzot, technikát - amit valahogy máshogy hívnak, hagyjuk). Azt hiszem, ez elég szép teljesítmény, bár tanulni azért nem igazán van kedve (kinek van?), viszont mivel a szorgalmikért új iskolatáskát ígértem be neki, ezért azokat azért megcsinálja, és így neki van a legtöbb méhecskéje az osztályban (egy szorgalmi egy nyomda, 10 nyomda egy méhecske... vagy valahogy így). A nyelvtan amúgy (az én olvasatomban) katasztrofálisan megy neki, rendszeresen egybe ír szavakat, a dupla hangokat nem hallja meg, j és ly-t állandóan keveri... gyakorolni meg nem akar. Mindegy, nem csesztetem nagyon vele, gondolom, egyszer majd csak megtanul helyesen írni, ha meg nem, akkor azt csinálja majd, mint az apja - guglizik, ha nem biztos valamiben.
  • A kutyának akkora háta lett, hogy lovagolni lehetne rajta. A kutya is kövér, nemcsak én.
  • Persze az egész családom azt mondja, hogy hülye vagyok. A mérleg viszont nem mond semmit, csak a tényeket - egy kövér hülye vagyok.
  • Szeretnék elutazni Izlandra. Nem most rögtön, de úgy 5 éven belül. Szerintem ez nem olyan teljesíthetetlen álom.
  • Tavasszal meg Angliába akarom vinni Cs-t, hogy lássa, mert olyat még nem látott. Aztán mindig azon gondolkodom, hogy szabad-e nekünk utazni? Nem lenne jobb maradni a seggünkön (és hízni).
  • Félek a háborútól. Tegnap megnéztem a  A nagy füzet c. filmet, és kétségem sincs afelől, hogy ez bármikor ugyanígy megtörténhet. 
  • Sári rengeteget tud az ókori görög és római mitológiáról: milyen érdekes, hogy a szörnyeket lazán beveszi a képzelete, de olyan meséket nem szeret olvasni / nézni, ahol a jó szereplővel valami rossz történik, vagy akárcsak konfliktusba keveredik, esetleg rossz döntést hoz - na azt nem bírja elviselni a kis lelke...

Valahogy fáradtan indult ez az év. Talán csak az idő miatt...

Szerző: anna_over_the_moon  2016.01.25. 14:20 Szólj hozzá!

Sári vasárnap, amikor elküldtem fürdeni, keserves sírásba tört ki, hogy nem akar iskolába menni. Mivel ilyen még nem volt, természetesen elkezdtem kapargatni a felszínt, és kiderült, hogy Sárit néhány kisgyerek csúfolja, mert lassú. Ami persze tény, mert tényleg az, de nyilvánvalóan sokkal gyorsabb akkor sem lesz, ha tényleg zavarja, hogy emiatt csúfolják. Sári ilyen, kis álmodozó, komótos, ami néha engem is halálra idegesít, de ez van.

Azt nyilván hiába mondtam neki, hogy ne foglalkozzon a csúfolódással, mert ez nála (sem) nem segít. Eszembe jutottak még olyan pszichológusok által is alátámasztott fennkölt gondolatok, hogy aki piszkálja a másikat, az tulajdonképpen a saját gyengeségéről akarja elterelni a figyelmet, de gyanítom, ezt hiába érti meg Sári, a nála nyilvánvalóan alacsonyabb IQ-val rendelkező kis köcsögök nem fogják, vagyis a szellemi fölénnyel nem lehet őket lenyomni. Legalább is most még. Erre majd visszatérünk olyan 10-12 év múlva, bár remélhetőleg akkor azért már nem lesz rá szükség.

Mivel Sári nem túl izmos, így az sem követendő stratégia, hogy húzzon be egyet a csúfolóknak - meg hát azért azt sem szeretném, ha verekedős lányom lenne.

Így végül három dolgot mondtam neki.

1. Beszólnak neki, hogy lassú, mondja azt, hogy "Tudnám gyorsabban is csinálni, de NEM AKAROM!"

2. Feltartja a sort, mert lassú, és cseszegetik, akkor DIREKT menjen még lassabban. Ezt az autópályán szoktam alkalmazni, ha rámvillognak. 

3. Vegyen be egy "leszarom"-tablettát. A "leszarom"-tablettát, ami láthatatlan, de cukor ízű, a nadrágzsebébe tettem, és amikor bántják, csak nyúljon oda, és teljesen titokban kapjon be egy szemet. Ettől majd nem érdekli, amit mondanak neki. Húzza ki magát, aztán menjen arrébb. Persze, erről senkinek sem szabad beszélni.

A harmadik megoldás nagyon tetszett neki, reggel kérte is, hogy tömjem meg jól a zsebét. Délután aztán kérdeztem, hogy szükség volt-e a tablettára, és kiderült, hogy többször is. Viszont a jó hír, hogy legtöbbször használt, de sajnos egy esetben nem. A kérdésemre, hogy miért nem, ez volt a válasz:

- Mert nem tudtam, hogy vehetek-e be belőle többet is.

 

Szerző: anna_over_the_moon  2015.12.01. 13:36 Szólj hozzá!

Tényleg, mikor is? 

Ezt a kérdést tette fel nekem Sári valamelyik reggel. Igyekszem a lányomat nem egy rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélni, de ez a kérdés olyan mély filozófiai érzékenységet tükröz, ami mellett nem mehetek el szótlanul. Azt persze tudom, hogy Sári valamilyen más univerzumban létezik (aminek azért komoly hátrányai is vannak), és ebből a saját kis világából tekint minden témára - természetes kíváncsisággal, de mégiscsak a saját szűrőjén keresztül. Ebből lesznek aztán az ilyen kérdések - az idő, a végtelen, az isten, a mindenség.

Lehet, hogy aztán minden gyerek így van ezzel, nem tudom, nekem csak ez az egy gyerekem van.

És félek. Pedig nem akarok. Mert nem akarom nekik megadni ezt az örömöt. És azt is mondtam Sárinak is, hogy nem kell félnie. Tanulnia kell, mert aki tud, az nem fogja elhinni a hazugságokat, azt már nem lehet egy isten nevében sem megvezetni. 

Nem tudom, milyen világot hagyunk itt Sárinak, de azt hiszem, eljutottam oda, hogy az aggodalmam a szokásos "kettőt köhögött, biztos tüdőgyulladása van" -jellegű félelmekből valamilyen globális rettegéssé alakult át. Tartok a háborútól, tartok attól, hogy az ismert kis világom megváltozik, tartok attól, hogy nem élhetek ott, ahol szeretek - és rettentően félek attól, hogy mi lesz Sárival, mi lesz az ő gyerekkorával, mi lesz az ő idejével?

Miközben tudom, hogy a világon rengeteg gyereknek - valószínűleg a gyerekek többségének ez nem valamilyen homályos aggodalom, hanem a kőkemény realitás.

Mikor lesz vége az időnek? És mi lesz utána?

Nem tehetünk mást, csak hogy mi normálisak maradunk.

Szerző: anna_over_the_moon  2015.11.18. 10:00 Szólj hozzá!

Ez a nyár is elmúlt... és én most sem voltam aktív blogger, de mentségemre szóljon, hogy annyit dolgoztam, hogy a belem is kilóg. És ebben már volt saját, privát munka is, úgyhogy hipphipphurrá, beindul a business.

Na de a nyaralás. Most azt hagyjuk, hogy Sárinak milyen eseménydús nyara volt, mert a lényeg, hogy valahol tetves lett, ami -tekintettel a kb. 50 cm-es hajára, és a tényre, hogy mindezt a horvát tengerparton sikerült felfedeznünk, igencsak nyomasztó élmény. Folyamatos jelenben, mert a probléma sajnos még mindig nem oldódott meg, remélem, nem is úgy fog, hogy az 50 cm-ből majd marad 1. 

Szóval sok-sok év után idén sikerült 2 hétre is elutaznunk, és ez már nagyon kellett mindannyiunknak. Mivel tavaly én választottam helyszínt, így idén Cs. volt a soros, és perszehogy Horvátország lett az uticél, de azért nem a szokásos Split, hanem Dubrovnik lett a bázis. Illetve mellette egy kis falu, Mlini, ami nem volt rossz, de asszem többet nem megyünk ide.

Mert rohadt messze van. Így is 2 napos utazást terveztünk, ui. odafelé megálltunk Rastoke-ben, ami a Plitvicei tavaktól egy kicsit még közelebb van hozzánk, és Slunj városának egy kedves kis része, tele autentikus házikókkal és sok-sok vízeséssel (a vízesés amúgy ennek a nyaralásnak a szimbóluma is lehetne). Jó volt, de azt hiszem, egy teljes napra kicsit sovány volt a programlehetőség. 

Szerző: anna_over_the_moon  2015.08.24. 15:54 Szólj hozzá!

Ez nem egy politikai blog, de az elmúlt hetek történései mellett úgy érzem, nem mehetek el szótlanul. Azt szeretném, hogy Sári, majd ha már olvasni akarja, tudja, hogy mit gondoltam erről. Bár remélem, lesz lehetőségem személyesen is... na mindegy.

Szóval, én személy szerint rendkívül örülök, hogy a homofóbia elleni küzdelem a múlt héten újabb mérföldkőhöz ért, és az USA-ban legalizálták a melegházasságot. 

Persze, nem vagyok "érintett", egyrészt mert nem vagyok meleg, nincs a családomban (tudtommal) egy meleg sem, és legfőképpen nem élek és nem is tervezek az USA-ban élni. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon a "másság" (ez amúgy megint annyira soviniszta duma, mitől lenne egy homoszexuális "más") elfogadása még annyira gyerekcipőben jár, hogy valószínűleg az én életemben még nem lesz legális az egyneműen házassága... de talán a gyerekemében már igen.

Szerző: anna_over_the_moon  2015.07.02. 10:31 1 komment

Címkék: magyarvalosag

Sári bizonyítványában minden tantárgynál "jól megfelelt" szerepel, ami természetesen nagyon szép eredmény, főleg mivel egyértelműen fejlődött a félévihez képest (ott magyarból és matekból "megfelelt" vagy mi volt, ami -mint időközben kiderült- a 3-as/4-es körül mozog). Ezzel Sári nem lett osztályelső, de mégiscsak a jobbak között van, és mivel a magatartása és szorgalma is példás, így az igazgatónőtől vehetett át könyvjutalmat az évzárón, kb. 20 másik osztálytársával együtt. Szerintem ez nagyon kedves dolog volt, nálunk anno csak az osztály legjobbja (aki egy alkalomtól eltekintve mindig én voltam) mehetett ki, a többiek az osztályban kapták meg a jutalmat. Sári természetesen nagyon örült, és mi is, hiszen ahhoz képest, hogy egy kicsit döcögősen indult az év, azért a végére csak hozzánőtt a feladathoz a kismaszat. 

A bizonyítványnál viszont sokkal-de-sokkal fontosabb, hogy Sári szépen olvas, ha van türelme kigondolni, akkor viszonylag helyesen ír, és számol. Eléggé kapkod, szerintem, és néha meggondolatlan, és szinte alig van kitartása (önállóan, mert ha ott ülünk felette, akkor viszont mindent megcsinál). És szerintem ebből fakad, hogy nem lett jobb az a bizonyítvány - bár ahogy ezt leírom, el is szégyenlem magam, mert hát hülye vagyok én, kell ennél jobb bizonyítvány? Kell-e, hogy ő legyen az osztályelső? Kinek kell, pontosabban? Nekem? 

Érdekes dolog ez, hogy mások (pedagógusok) hogyan látják a gyereket. Mert Sári okos, ez nem kérdés. De Sári azért más, mint a többi gyerek, és ez elsősorban a személyiségéből fakad, nem a szellemi képességeiből. Valószínűleg egy kicsit éretlen, de lehet, hogy nem is éretlen, csak egyszerűen álmodozó, ábrándozó, és lehet, hogy ez nem fog változni. Sárit tényleg nehéz rávenni, hogy egy adott problémával (pl. a házi feladattal) foglalkozzon, mert neki közben ezer más dolgon jár az esze. Persze, amikor már kiabálás és fenyegetőzés után odafigyel, és megírja azt a nyamvadt leckét, akkor minden rendben, de minden egyes feladat egy kínszenvedés emiatt, mert egyszerűen képtelen arra az egy dologra figyelni. 

Sári mindemellett eléggé önállótlan, az osztálytársaihoz képest mindenképpen. És ennek mi, felnőttek vagyunk az okai (persze elsősorban én). Sárit születése, de legalább is 6 hónapos kora óta folyamatosan négy sápítozó felnőtt veszi körül, akik rögtön törölgették a taknyot, feneket, adták a kezébe a vizespoharat, de inkább megitatták, nehogy leejtse..., ugrottak, ha a gyerek nyiffantott egyet... szóval ki volt szolgálva a kis hercegnő rendesen. Csoda, ha egyedül olyan bizonytalan egy csomó mindenben, ha fél az új dolgokat kipróbálni, és ha az önállóan végzett dolgokban (öltözés, akármi) lassú, mint egy csiga?!

Pont ezek miatt gondolom, hogy Sári ebben az oktatási rendszerben soha nem lesz kiemelkedően jó tanuló, persze, mindig 4-es, 5-ös lesz, de ő lesz az a csendes kis gyerkőc, aki úgy "elvan", akiről nincs nagyon mondandója a tanítónak, mert sok vizet nem zavar, meg hát tulajdonképpen beleszürkül az átlagba. Ez biztosan nem túl jó, sőt, abban is biztos vagyok, hogy Sári tele van különleges képességekkel, amit sajnos a mai állami dogmákkal telenyomott iskolákban soha senki nem fog kipolírozni. 

Adódna tehát a kérdés, hogy ha felelős szülő vagyok, és azt szeretném, hogy a gyerekem szárnyakat kapjon, miért nem viszem alternatív intézménybe, ami ráadásul most nyílik a városunkban... nyilván meg is engedhetnénk magunknak... és esküszöm, még el is gondolkodtam rajta, annak ellenére, hogy Cs. mereven elzárkózott tőle, de mégsem. 

Egyrészt mert az intézmény alternatív volta önmagában még nem garancia, hiszen a tanítón rengeteg minden múlik. Sári tanítói pedig, látszik, hogy szeretik őt. Ok, az ő értékelési szempontjai alapján nem kiemelkedő a gyerek (vagy inkább: vannak nála jobbak), de stabil a helye, tudják, mire képes és ahhoz képest értékelik, ha javul. Ez persze lehetne jobb egy Waldorf iskolában, hiszen ott a rendszer maga kényszeríti rá a tanárt, hogy egyénileg fejlessze a gyereket, de én ennél messzebbre próbálok nézni. Mert mi van, ha beíratom a Waldorfba, majd az iskola 3 év múlva hirtelen megszűnik? Vagy mi van, ha végigjárja a 8 évet, majd -mivel ugyan kiegyensúlyozott és boldog a gyerek,de lexikális tudása nem lesz- nem tud továbbtanulni? Arra ugyanis, hogy Waldorf gimnázium nyíljon egy vidéki városban, esély kb. 0., máshova meg nem engedném... Vagyis mivel teszek jobbat? Ha 14 évesen, amikor már kevésbé lesz alkalmazkodó, belekényszerítem egy poroszos rendszerbe, vagy ha végig a keményebb (és szürkébb) intézményben edződik, és otthon próbálom a különlegességét értékelni?

Sári egyébként annyira tiltakozott egy esetleges iskolaváltás ellen, hogy úgy döntöttünk, elfelejtjük a témát. Ha bármi gáz lenne, akármikor átvihetem...

Ami sokkal jobban aggaszt, az Sári mozgása. A bizonyítványban persze azt írták, hogy mozgása, kitartása és erőnléte az életkorának megfelelő, de ha ez igaz, és ha Sári az átlag, akkor vagy minden osztálytársa átlag feletti, vagy nem tudom... ugyanis Sári nem tud futni. És ez nem csak azt jelenti, hogy gyorsan elfárad, hanem egyszerűen nem úgy mozognak a lábai, ahogy kellene. A lányom gyakorlatilag nyújtott lábbal fut... bármilyen fura is ez. Emiatt persze Sári lassan fut, ami azt eredményezi, hogy minden csapatjátéknál őt választják utolsónak, mert -Sári szerint- az a csapat, ahol ő van, az mindig veszít. Elképzeltem magam előtt, ahogy áll a két csapatkapitány, sorban szólongatja a gyerekeket, és minden név kimondása előtt Sári reménykedik, hogy talán most ő jön... de nem... a szívem szakadt meg érte! Valamit tehát tenni kell, mert egyrészt szeretném, ha a kislányom erősebb, egészségesebb, fittebb lenne, másfelől meg nem akarom, ha ő lenne mindig az utolsó, akit választanak! Keresem a megfelelő sportot, de attól félek, a probléma sokkal mélyebben gyökerezik - hiszen még futni sem tud! Próbálgattam néhány egyszerű mozdulattal éreztetni vele, hogy hogyan is kellene viselkedni a lábának futás közben, de kb. 2 perc utána megunta. Igen, nyilván a kitartásán is dolgozni kell...

Viszont jó hír, hogy a lovaglás egyre jobban megy, és egyébként is, kitört a nyári szünet, és mint tudjuk, ez a legjobb az iskolában. :-)

Szerző: anna_over_the_moon  2015.06.22. 16:06 3 komment

Azért jegyzem be ide, hogy megmaradjon, és soha többet ne mondhassa Cs., hogy szaranya vagyok mert nem emlékszem, mi ellen oltattam be a gyereket, és mert elvesztettem az oltási könyvét (nem vesztettem el, csak nem volt egyértelmű számomra, hogy olyan, mint oltási könyv nem létezik, hanem kiskönyv van, és abban jegyzik az oltásokat, más egyéb mellett. Én pedig végig oltási könyvet kerestem, külön, ami persze nem volt meg, mivel nem létezik...). 

Szóval nem, Sári nem lett beoltatva bárányhimlő ellen.

Akartam, fel is írattam, de aztán nem váltottam ki. Már nem tudom, miért, mindegy, elmaradt. 

Aztán amikor az oviban bárányhimlő járvány volt, és Sári nem kapta el, Cs. akkor is azt mondta, hogy "Persze, mert minden szar ellen beoltattad." Nyilván nem, csak a kötelezőket kapta meg és egyszer a H1N1 ellenit, mert azt hittük, hogy immunhiányos. 

Mindenesetre megcáfolhatatlan bizonyítékot szereztünk arra, hogy nem lett beoltatva, elkapta ugyanis a bárányhimlőt, ráadásul nem is otthon voltunk, hanem a sógornőméknél. Bérmálásra mentünk, és a bérmakeresztanya gyereke bárányhimlős lett, én pedig közöltem, hogy mivel Sári még nem volt, és én most nem tudok hetekig otthon maradni vele, légyszi nehogy hozzák a kicsit! Erre aznap este Sárin is megjelentek a hólyagok (nem pöttyök, nem is értem, miért nevezik ezeket pöttyöknek... mintha valami cuki dolog lenne, pedig ez -legalább is Sárin- elég gusztustalan volt...), majd másnapra a fején, arcán és a lábán is. Úgyhogy akkor már hozhatták a gyereket... 

Így lerövidült a látogatás, főleg, mivel Sári belázasodott, és azért pár napig elég ramatyul volt. Leginkább a kedve volt rossz, hiába, a hiúság már dolgozik benne erősen. Nem akart tükörbe nézni, nem volt szabad fényképezni, nem lehetett Pöttyös Panninak, Pöttyös Sárinak, Pötyinek hívni, és eléggé szenvedett a viszketéstől. De azért nagyon ügyes volt, talán egyet sem kapart el, és ezért remélem, teljesen nyom nélkül elmúlik majd. Mert azért volt egy-kettő orbitálisan nagy hólyag, amikből orbitálisan nagy sebhelyek lettek, pedig tényleg nem vakarta. 

Majdnem sikerült kibekkelnie az iskolát is erre az évre, ha a dokin múlik, akkor már nem ment volna, de Sári marhára szenvedett otthon (amikor már jobban lett), és tegnap évzáró előadást tartott az osztály, amiben ő egy elég hosszú verset mondott egyedül, úgyhogy mindenképpen akart már menni. Végül is jól van, nem fertőz, és csak én izgulok a szövődmények miatt (van, ami hónapokkal később is jelentkezhet!).

És azt tudtátok, hogy angolul nem bárány-, hanem csirkehimlő (chicken spots...)?

Szerző: anna_over_the_moon  2015.06.05. 08:49 Szólj hozzá!

... hogy Sári megkérdezte, kik azok a melegek.

Az egész úgy volt, hogy a Modern család c. sitcom-ot néztük (egyébként nagyon ajánlom, szerintem nagyon szórakoztató), amiben van egy meleg pár, akik örökbe fogadtak egy kislányt... és így nyilván a szexuális beállítottságuk folyamatos téma az epizódokban. Egyébként rendkívül visszafogottan ábrázolják a rendezők a homoszexualitást, kicsit felnagyítva - de még abszolút a humor keretein belül - a kliséket. Na mindegy is, nekem messze a legszimpatikusabb karakterek ők, és hát miután a tegnapi epizódban nagyjából 238X hangzott el, hogy "meleg férfi", így adta magát Sáritól a kérdés, hogy mi az a meleg.

Én pedig nemes egyszerűséggel átpasszoltam a kérdést az apjának, ui. ő engedélyezte a gyereknek a sorozat nézését, nem én.

Cs. pedig tökéletesen megmagyarázta: olyan férfiak, akik férfiakat szeretnek. És olyan nők, akik nőket. Pont, slussz, passz.

Sári még kicsit lamentált a dolgon, hogy akkor ez most nem normális (pontosabban úgy fogalmazott, hogy akik heterók, azok normálisak), de gyorsan és rendkívül határozottan biztosítottuk róla, hogy ez is teljesen normális, még akkor is, ha a nagy átlagnál nem ez a helyzet.

Cs. is és én is úgy gondoljuk, hogy a 21. században már nem megengedhető (mi több: nem "menő") homofóbnak lenni, és mindenkit bőrszínre, vallásra és szexuális irányultságra való tekintet nélkül egyenlőnek kell tekinteni. Azt szeretném, ha Sári olyan társadalomban nőne fel, ahol egyszerűen nem beszédtéma, hogy ki kivel bújik ágyba - mert annyira totál természetes és elfogadott mindenféle szituáció.

Egyébként Sári még nincs felvilágosítva, legalább is ami a szexualitás technikai részleteit illeti. Azt tudja, hogy anyasejt meg apasejt, hol nő a baba és hogyan jön ki, de hogy pontosan hogyan készül, azt még nem. Pedig egyre élénkebben érdeklődik a bizonyos másodlagos nemi jellegek iránt, így azt gondoltam, lassan itt az ideje egy beszélgetésnek. Vissza is szereztem ehhez a Peti, Ida és Picuri c. 1980-as években íródott skandináv felvilágosító könyvet, amiről kellemes emlékeim vannak, ugyanis engem ez alapján világosítottak fel. Úgy rémlett, hogy teljesen érthető volt a sztori, mindent képpel és szöveggel magyarázott - de azért gondoltam, elolvasom, mielőtt Sári keze közé kerülne.

Háááát, huhhhh, lehet, hogy én vagyok prűd, vagy Sári kicsi még, de ez aztán tényleg elég jó részletesen elmagyarázza a dolgot, aprólékosan illusztrálja is (ok, azért nem anatómiai prosztatákra kell gondolni), viszont szerintem még most, 30 évvel később is teljesen vállalható. De elbizonytalanodtam: valóban akarom én azt, hogy az én csöpp kislányom megtudjon ilyen dolgokat? Mármint már most?

Szerző: anna_over_the_moon  2015.04.09. 09:17 1 komment

A mese Sári tollából szájából, változtatás nélkül lejegyezve a Mama által, iskolai meseíró pályázatra készült. Nem tudom, milyen sikereket arat majd vele, de én akkor is nagyon büszke vagyok!

Az Iskolatábla egy szép szabadnapon megkérdezte a számológépet:

- Hé! Számológép -kiáltott neki- akarsz velem jönni világot látni?

 - Igen akarok -válaszolta vidáman a Számológép

A Számológép megkérdezte egyik jó barátját, a gyerekszéket

- Te akarsz-e velünk jönni, világot látni?

 - Igen akarok -mondta határozottan Flóra széke

- Jössz-e velünk világot látni? -kérdezte Flóra széke, Lea székétől

Lea széke elgondolkodva válaszolta:

- Igen megyek

Útra kelt az Iskolatábla, vele a Számológép, Flóra széke és végül Lea széke ballagott utánunk elgondolkodva. Ahogy bandukoltak az úton, találkoztak Morzsa kutyával és megkérdezték tőle:

 - Akarsz-e velünk világot látni?

 - Hát persze, nagyon szeretnék –válaszolta a kis szeleburdi kutyus- de előbb megkérdezem Brutus barátomat, mert ő a nagyobb.  Szaladt is Brutushoz és szép lassan Brutus is közéjük döcögött.

- Igen akarok veletek menni - dünnyögte Brutus.

Mentek-mendegéltek az országúton. Egyszer csak egy nagyon-nagy rengeteg erdőbe értek. Mindenki nagyon megéhezett és ennivaló után néztek.

- Megkergethetek egy nyulat, ha ti akarjátok - ajánlkozott Morzsi.

- Igen mindannyian éhesek vagyunk - mondta az Iskolatábla.

- Én tüzet rakok, hogy megsüthessük a nyulat - mondta Brutus.

- Vacsora után aludhatunk egy nagyot, barkácsolok nektek lapátot, ásót, amikkel felássuk a talajt, leveleket húzhatunk kisebb kupacokba, hogy minél kényelmesebb alvó helyünk legyen –mondta az Iskolatábla.

Közben Morzsika meg is fogta a nyulat.

- Iskolatábla -kérlelték a székek- készíts nekünk kancsót, poharakat és mi hozzunk friss forrásvizet a vacsorához.

- Csak akkor tudok bármit is elkészíteni kedves székek, hogyha hoztok nekem fát -mondta  az Iskolatábla vidáman.

A székek gyorsan összeszedtek egy csomó fát és oda vitték az Iskolatábla elé. Az Iskolatábla nem csak étkészletet készített, hanem még szép kis ágyakat is. Vacsora után jó nagyot aludtak, Brutus és Morzsa egy kicsit horkoltak, de senki sem haragudott rájuk.

Napsütéses reggelre ébredtek, jó nagyot nyújtózkodtak, a székek elindultak almát szedni, arra gondoltak, hogy meglepik a lustálkodó barátaikat.

A sült alma illatára felébredt az Iskolatábla:

- Hű de finom illatot érzek- mondta az iskolatábla -köszönöm nektek, Brutus és székek, hogy megleptétek a barátaimat és engem.

Ebben a pillanatban Morzsika érzett valamit az orrán. Csipp-csepp, kipp-kopp.. Morzsika felnézett az égre és azt vakkantotta:

- Jaj! Jégeső esik!

Morzsi vakkantására mindenki felébredt és ijedten tekintettek az égre.

Meneküljünk be a sűrű erdőbe a fák közé, és az majd megvéd minket -mondta az Iskolatábla

Egyre beljebb futottak az erdőbe, jóformán körbe sem tudtak nézni, hogy merre szaladnak. Egyszer csak egy tábla előtt találták magukat, amire azt írták: BÁNYATÓ. Nem foglalkoztak a táblával, rohantak tovább, mikor egy kerítéshez értek, amin egy nagy lyuk tátongott. Átmásztak a lyukon és felkiáltott az Iskolatábla:

- Hiszen itt mentünk ki!

Ezen jó nagyot nevetett mindenki, kivéve Brutus és Morzsa, mert ők nem értettek az egészből egy szót sem.

- Gyertek be velünk az osztályba - kérte őket a Számológép, a két kutyus boldogan helyeselt.

Mindannyian bementek az iskola épületében, ahol a gyerekek érkezéséig még elég nagy felfordulást csináltak. De senki sem haragudott, egyszer nekik is lehet szabadnap!

Szerző: anna_over_the_moon  2015.02.26. 14:15 Szólj hozzá!

Hát nem blogolok mostanában valami sokat.

Sárinak kiesett a 4. foga is. Amikor ezt mondom, ő mindig kijavít, hogy nem kiesett, hanem Anya kihúzta, ami technikailag igaz, de amúgy már vízszintesen állt a szájában reggeli közben, így gyakorlatilag csak meg kellett fognom. Kb. annyit érezhetett, mint amikor egy hajszálat tép ki az ember, már nem is vérzett neki. Most -mint a gyerekeknek általában- a felső két foga hiányzik, igazán cukin néz ki. 

Egyébként pedig lassan meg kell fontolnom, hogy mit is írok róla, mert Sári olvas. Kicsit döcögősen, de általában pontosan. A dupla betűket még nem nagyon tanulták, ennek ellenére kilogikázza, hogy melyik betű is lehet odaírva. És olvas mindenhol: táblákat, feliratokat, újságban, Anna, Peti, Gergőt (éljen, visszatért). Még ha nem is ő a legjobb tanuló az osztályban, azért ennek örülök.

Mert egyébként megkaptuk a félévi értesítőt. Minden ok, mindenben megfelelt az elvártnak, de kiemelkedő teljesítményt semmiből nem nyújtott. Ez amúgy őt nem nagyon izgatta, én is csak egy pillanatra szomorodtam el, mert annyira szerettem volna, ha valamire azt mondhatom neki, hogy "na látod, ebben te vagy a legjobb". De végül is miért kellene valamiben a legjobbnak lennie, nem? A lényeg, hogy szeresse az iskolát, érdekelje, amit tanul, és tudja alkalmazni a napi életben - ez pedig szerintem így van. Amit általánosságban és az egyes tantárgyaknál is kiemeltek, az az, hogy Sári nagyon lassú - de szerintem nem úgy lassú, hogy nehezen fogja fel a dolgokat, hanem egyszerűen csak eltűnődően kényelmes a tempója. Ő sosem lesz olyan "gyerünk, gyerünk, csináljuk", mint én - és hát ezt is elsősorban nekem kell elfogadnom.

Velem is történnek a dolgok. Interjút adok, rengeteget dolgozom, hivatalosan és remélem, nemsokára privát is. Egy rövid ideig a hipochondriám is fellángolt, mert azt hittük, hogy sérvem van. A császármetszésem hege fölött ugyanis kidudorodott a bőr. Eddig is volt ott egy hupli, de nem ekkora. Ráadásul csak jobb oldalt nőtt meg, így érthető módon eléggé megijedtem. Mentem hát orvostól orvosig, mire kiderült, hogy nem sérvem van, hanem zsírom... Ok, ez így eléggé le van egyszerűsítve, de lényeg, hogy a heg felett a hasizom tapadása kicsit gyengébb, és ott fel tudott gyülemleni egy kis zsír (nyilván karácsony, nyilván...). Aztán jól ott is maradt. Nincs vele teendő. Emellett mintha kitapintottam volna egy lágyéki nyirokcsomó-duzzanatot is, így persze rögtön mindenféle szörnyű betegségre gyanakodtam - de az UH-n ennek sem találták nyomát, szóval remélhetőleg megmaradok még egy pár évig.

Sárit meg ortopédiára kellett vinni, mert fájt a lába. Megröntgenezték, és kiderült, hogy a lábfején az egyik csontocska vagy megrepedt, vagy valahogy megsérült (ami állítólag attól is lehet, hogy csak megerőltette), ezért pihentetésre van szükség. 3 hétig fel van mentve mindenféle futkározós és ugrálós mozgás alól - és "Anya, ez a felmentés olyan szörnyű." Utána kontroll (röntgennel, persze magánba, mert államilag májusra kaptunk volna időpontot), és ha minden ok, akkor nem kell egyéb kezelést kapnia. Bízzunk a legjobbakban. 

A kisebbik gyerekünk (Morzsika) is jól van. Már megtanítottam arra, hogy hozd-vissza-add-oda (miután egyszer fél órát kergettük anyám cipőjével a szájában), de egyelőre kint nem hajlandó intézni a dolgát. Olyan is volt, hogy egy órára is kitettük az udvarra, majd amikor már nagyon kaparta az ajtót, akkor visszajöhetett. Rohant a pelenkájához, és menten oda is piszkított. 

Szerző: anna_over_the_moon  2015.02.02. 16:15 Szólj hozzá!

Elég régen nem írtam - nem is tudom, voltam-e már valaha is ilyen nagy (virtuális) csendben. Pedig szeretek ám blogolni, de van olyan, hogy nem jön semmi. Vagy - és jelen esetben inkább ez történt - a dolgokat nem leírom (meg lefényképezem), hanem átélem... aztán jól elfelejtem, mert ez is könnyen előfordul velem mostanában. 

Hát igen, mert 34 lettem, és ez már egyáltalán nem olyan vagány, mint mondjuk a 28 vagy akár a 31... mindegy, nincs az ég világon semmi jelentősége, nem tervezem magam felkínálni a húspiacon, a kor pedig -mint tudjuk- nem érdem, csak állapot, szóval a dolgom csak annyi, hogy jól elfogadom magam ennyinek (is).

Morzsika (aki időközben kiérdemelte a Morzsisztikusz Kakigépusz de Kutyusz nevet) még mindig velünk lakik (a kanapéra és a hálóba továbbra sem mehet), minden össze-vissza piszkít - bár van benne némi rendszer, mert azért felfogja, hogy a megfelelő helyre végzett ürítés után jön a "jutifali", és amikor látja, hogy látjuk, hogy hova és mit aprított, akkor jelentkezik is a megérdemelt finomságért. Kb. 4X akkora már, mint volt, kinőtte a kosarát, amit azzal kompenzált, hogy nemes egyszerűséggel kirágta az oldalát. Egyébként nagyon harap (nem engem, ugyanis azt elég jól levágta, hogy én vagyok a főnök), Sárit -akit nyilván egy kölyöknek tekint az alomból- már szanaszét harapta. Cs. papucsa már elemeire bontódott a Morzsa által, úgyhogy Cs. kapott egy újat, Morzsa meg innentől aludhat a megrágcsált példánnyal.

20141222_171238.jpg

Ha már karácsony: szegény Sári egyetlen könyvet kért karácsonyra (Csingiling és a Kalóztündér) - ami persze 22-n, amikor először volt időm ajándékok után járkálni, már nem volt kapható. Mindegy, azért nagyon sok mindent kapott, pl. egy Playmobil iskolát is (second hand), ami viszont olyan részletgazdag, hogy én is csak kamilláztam. Mást ne mondjak, fiú és lány WC, csontváz, országzászlós tábla, bicikli tároló, zeneterem, stb. A baj csak az, hogy egy külön asztal kell a tárolására, mert akkora. 

Mi pedig családilag egy gyulai telelést kaptunk, december 28-tól. Szegény jézuska kicsit elszámolta, mert épp idén nem akartunk Cs-ékhez karácsonykor menni, csak 27-n, így viszont borultak a tervek, és mégis leugrottunk 26-n, majd 28-n, a legnagyobb hóesésben, úttalan utakon kb. 6 órát autókáztunk Gyulára. 

Gyula már a nemtudoménhányadik gyógy- és wellness fürdő volt a sorban, ahol tiszteletünket tettük, így arra gondoltam, hogy érdemes lenne ezeket a tapasztalatokat valamilyen módon - pl. élményfürdő teszt blog formájában hasznosítani. Cs.-vel meg is egyeztünk, hogy innentől életünk feladatának tekintjük, hogy az ország összes fürdőjét végig járjuk (mondjuk 2025-ig). Egyébként a gyulai fürdő elég szép, legalább is annak, aki más fürdőben nem járt még - de az emberekről megint csak megállapítottuk, hogy bunkók. Nem nagyon szeretem a kategorizálást, de ezt már Miskolctapolcán is megfigyeltem: minél keletebbre megyünk, annál kevésbé tudnak a vendéggel normálisan beszélni. Mondjuk pl. 10 000 Ft belépő kiperkálása után azért elvárnám, hogy ne osszon már ki azért a takarítónő, mert nem készültünk el az öltözéssel 19.00-ra, mivel az üzemi hajszárító kb. langyos tavaszi szellő hatékonyságával szárította Sári töménytelen mennyiségű haját - és ebből volt kb. összesen 5, kint -10 fok, és a saját hajszárítót nem volt szabad használni.

Mindegy, ettől eltekintve azért nagyon jól éreztük ám magunkat, soha rosszabb ajándékot.

A szilveszter a hagyományoknak megfelelően G.-vel és a szüleivel telt, egész sokáig bírtuk, végül én voltam az, aki fél 3-kor asztalt bontott.

A szünetben volt még jó sok korcsolyázás (tök ügyesen korizna Sári, ha nem lenne olyan kis betoji), meg rengeteg lecke, ui. a szünetet megelőző hétben Sári beteg volt, és ezeket a feladatokat mind pótolni kellett.

Aztán elkezdődött a suli és a munka, nem sok minden változott az elmúlt évhez képest... nincsenek fogadalmak, nem várok sokat, bár remélem, nem igaz, amit a horoszkópom írt, hogy adóellenőrzést kapok... 

BUÉK így 14 nap után is.

Szerző: anna_over_the_moon  2015.01.14. 10:54 Szólj hozzá!

Morzsa egy kis tacskó, aki 2 napja lakik nálunk.

Az úgy volt, hogy Sárit kb. 2 hete újra, és nagyon erősen elkezdett dadogni. Másfél évig küzdöttünk a dadogásával, és igazából tavaszra teljesen rendbe jött a beszéde. Ugyan mondták, hogy lehet, hogy lesznek visszaesések az iskola miatt, és a mozgásfejlődése is kicsit lassúbb, ezért is hordjuk fejlesztő tornára, amit Sári nagyon szeret. De ez az újonnan előkerült "há-há-há-há-há-hát" nagyon ijesztő volt. Próbáltam Sáritól kitudakolni, hogy izgul-e valami miatt, vagy bántotta-e valaki, mert elvileg ilyen okok állhatnak a dolog mögött. Végül Sárival közösen több tényezőt neveztünk meg:

  • Padtárs-para: Sári egy nagyon ügyes, és borzasztó személyiségű kislány mellett ül, aki persze ír, olvas folyékonyan, és ezt mindig Sári orra alá is dörgöli. Persze nem ilyen egyszerűen, hanem rendszerint valamilyen cikizős megjegyzés kíséretében, pl. "Te nem vagy jó semmire!", "Te vagy a legbutább lány az osztályban!", stb. Nyilván én mondom Sárinak - teljes meggyőződéssel, hogy ez nem igaz, de ha ő maga nem hiszi el, akkor sokra nem megyünk vele. Amúgy elmondanám, hogy a múltkor Sárival a fekete lyukak körüli tér-görbületről beszélgettünk (ő kérdezte, hogy mi van a fekete lyuk szélén), és csütörtökön hibátlan magyar felmérőt írt... szóval biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lesz itt gond, de sajnos a padtársnál a kezdeti bizonytalanságokkal Sári örökre leírta magát. 
  • Írás-para: kiderült, hogy Sári attól tart, hogy ha nem ír szépen, akkor nem fogjuk szeretni. Jó, nyilván ezt nem így fogalmazta meg, hanem azt mondta, hogy azért féltékeny a padtársára, mert olyan szépen ír, és neki ettől biztos nagyon boldog az anyukája. Ehhez még hozzá tartozik, hogy Sári nagyon érzékeny, nyilván akkor is levágja, hogy mennyire be vagyunk sz*rva a helyzettől, ha ezt előtte senki nem mondja. Különösen anyunak kell odafigyelnie a testbeszédére és az arckifejezéseire, mert egy-egy bizonytalan olvasási vagy írási feladat közben olyan képet vág, mintha legalább is kiderült volna, hogy a gyerek szellemi fogyatékos. Úgyhogy le is tiltottam mindenkit Sári okításáról, és ő is mondta, hogy csak velem szeretne gyakorolni, mert én jobban magyarázok. 
  • Kistesó kérdés: Sári az elmúlt időszakban naponta többször is előhozta a kistestvér témát. Az egyik osztálytársnőjének az anyukája terhes, talán emiatt. Olyan kontextusban is előjött a kérdés, hogy miért csak neki nincs kistestvére, miért éppen ő ilyen szerencsétlen. Nyilván ezen nem tudok segíteni, itt írtam erről bővebben.
  • Barát-para: Sári valahogy mindig rossz emberekkel barátkozik, rendszerint olyanokkal, akik vagy le se tojják a fejét, vagy akik között ő csak a harmadik lehet. Valahogy mindig rosszul méri fel az erőviszonyokat, és hiába próbálom kapacitálni, erre úgyis magának kell rájönnie.

A fentiek együttesen természetesen elegendő indokot adnak a szorongásra, amiből a dadogás táplálkozik. Annál rosszabb pedig nincs, mintha egy amúgy is bizonytalan, és nem túl ügyes gyerek beszédhibás lesz. Sajnos ezzel simán ki tudja rekeszteni magát az osztályból, mivel a gyerekek tuti nem fogják kivárni, amíg kinyögi, amit mondani akar. És Sári pedig ezt jól tudja. Úgyhogy a problémával muszáj foglalkozni, muszáj komolyan venni, de úgy, hogy Sári ne kezdjen el magán a dadogáson is stresszelni.

Úgyhogy azt gondoltuk, terápiás célzattal, önbizalom növelő "eszközként" veszünk neki egy kiskutyát. A lehetőség persze magában hordozza a kudarcot is, mivel én speciel nem vagyok egy nagy kutyás, és őszintén, nem igazán tölt el örömmel a gondolat, hogy egy kis vakarcs mindent megrágcsáljon, és összepisilje a szőnyegeket. De Sári nagyon örült a kutyának, és ahogy meglátta, rögtön tudta, hogy Morzsának nevezi el. Nos, ilyen "klasszikus" kutyanevet választva remélem, a kutyánk is hagyományos lesz...

Az első éjszakát szegényke végig sírta, és a második sem volt sokkal jobb, pedig addigra más felköltöztettük a nappaliba. A szagos alom, ami állítólag arra ingerli a kutyát, hogy ott végezze el a dolgát, csak az esetek 20%-ban válik be, 80% valamelyik -rendszerint a fehér- szőnyegen intéződik, és a nagydolog még sosem ment a papírra. Mindegy, mert most Sári és Morzsa azzal játszanak, hogy Sári egy kartondobozban tologálja a kutyit, úgyhogy szerintem jó lesz ez így.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.11.23. 13:39 Szólj hozzá!

Sárival apróbb gondok vannak a suliban. Például szerintem -a többiekhez képest, akik lehet, hogy idősebbek nála- éretlen, ügyetlenebb. A hangokra bontás nem igazán megy neki, ezt gyakoroljuk. De sajnos az írása sem valami kiemelkedő, hacsak nem negatív irányba. Ezt amúgy az októberi értékelőben is megkaptuk, meg a tanító néni is mondta, hogy kellene otthon kicsit gyakorolni, és így én is és Cs. is szembesülhettünk vele, hogy Sári borzasztó erőfeszítései ellenére is a betűk nem maradnak a vonalak közt, az összekötés esetleges, és leginkább csúnya az egész. Emellett a leírt szavakat nem tudja elolvasni, annak ellenére, hogy a betűket amúgy felismeri. 

Állítólag nem diszlexiás.

Ez még egy dolog, mert mi gyakorlunk vele otthon, ez rendben van, igaz, neki semmi kedve ehhez már délután, de még valahogy ráveszem - viszont a nagyobb baj az, hogy az osztálytársak elkezdték cukkolni. A padtársa, valami buzgómócsing kiscsaj (ilyen lehettem én is anno) pl. állandóan nézi, hogy mit csinál Sári, és leszólja, hogy nem jó, meg hogy ő a legbutább az osztályban. Na most ez ellen hogyan védem meg?

Szerző: anna_over_the_moon  2014.10.22. 09:28 2 komment

A lányom kezd szemtelenedni. Nem tudom, ez valami elő-tinédzserkori tünet-e, vagy így normális, de eddig azért olyanra nem nagyon emlékszem, hogy bármikor is megkérdőjelezte volna szülei szavát, vagy ne adj' isten visszadumált volna. Gyanús, hogy ez a mini-rebellió egybeesik az iskolakezdéssel, egy új közösséggel, ahol amúgy a jelek szerint azért elég jól megtalálta a helyét. És akkor még az egyre gyakrabban előforduló "banyek/bakker/basszus" felkiáltásokat nem is említettem, bár itt azért erős önkritikát kell gyakorolnunk, mert sajnos se én, se Cs. nem tudunk vigyázni a szánkra. Be fogom vezetni a káromkodás-perselyt, 500 Ft/elszólás árfolyamon. Abból megyünk Karib-tengeri hajóútra jövő nyáron. 

Szóval visszatérve a szemtelenkedésre, tegnap megkérdezte Cs. Sáritól, hogy kész-e a házifeladat. Sári meg úgy lazán váll fölött visszavetette az apjának: - Neked meg ahhoz mi közöd? (Mindez persze cérnahangon, enyhe -de már tényleg csak enyhe- beszédhibával még groteszkebbnek tűnt). Sajnos nem bírtuk ki röhögés nélkül, ami nyilván levon a szülői szigor visszatartó erejéből.

Sári egyébként -nekem úgy tűnik- szereti az iskolát. Azt, hogy én szeretem-e, még nem döntöttem el. Mindenesetre tetszik, hogy nem rohannak sehova, pl. 1 hónap alatt még egyetlen betűt sem tanultak, de orrvérzésig gyakorolják az irányokat, több-kevesebb, nagyobb-kisebb, karikázd-be, színezd-ki jellegű feladatokat, tapsolják a szótagokat, meghallják a különböző hangokat a szavakban, szóval erősen rá mennek az alapokra. A kolléganőm fia ehhez képest majdnem minden nap új betűvel megy haza... Az is tetszik, hogy átmenetet képeznek az ovi és az iskola között, pl. a gyereket egészen az osztályig el lehet kísérni, és sokszor látom, hogy a korán érkezőknek társasjátékot pakolnak elő. Sokat vannak az udvaron (torna helyett is). Persze egyre több önálló feladatot kell a gyerekeknek megcsinálni, pl. első héten még bemehettek az anyukák az osztályterembe kipakolni a táskából, második héten már mondta a tanító néni, hogy inkább csak figyeljük, hogy a gyerek jól csinálja-e, most pedig már nem mehetünk be. 

Ami viszont határozottan nem tetszik, és nem is tudom, mit fogok ezzel kezdeni, az az iskola erős (és gyakorlatilag tökéletesen nyíltan felvállalt) jobboldalisága. Az évnyitón történtekről már írtam, na de a múltkor is kiverték a biztosítékot: kaptak Sáriék egy könyvet, a város történetéről, minden gyerek, tök ingyen, tök szép könyv. Érdekes és hasznos ajándék, örültem is neki. Megkérdezem Sárit, hogy örökbe kapták-e. Azt mondta: -Igen, megtarthatjuk, a kormánytól kaptuk ajándékba!

Öblös káromkodás jutott az eszembe, de visszafogtam magam (nem 500, hanem legalább 3000 Ft lett volna a perselybe). Most abba ne menjünk bele, hogy ha még a kormánytól is kapta ajándékba a 6 éves gyerekem a könyvet, akkor végeredményben mégiscsak tőlem kapta, mert itt ebben az országban az ilyesmit nem szokás számon kérni. De akkor is, hogy a p*csába lehet egy gyereknek ilyet mondani? Bár nyilván nem neki szólt, hanem a szüleinek... gusztustalan, na.

(Ugyanennyire ki lennék akadva, ha a jobb helyett balra húzna az iskola. Bár erre az elkövetkezendő jó pár évben nem látok sok esélyt. Az állat nem harap abba a kézbe, ami eteti.)

Szerző: anna_over_the_moon  2014.09.25. 09:28 Szólj hozzá!

Ha fogyiblogot írnék, valami olyasmi lenne a mottója, hogy sokkal több mindenre vagy képes, mint azt gondolod. Sőt, nemcsak a fogyiblognak, hanem úgy általában az életünknek is lehetne ez az ars poetica-ja, aminek ékes bizonyítéka a tegnapi nap. 

Elmentünk biciklizni hármasban. Most, hogy Cs. végre megcsinálta a háború előtti bicaját, mindannyian tudunk együtt tekerni. Így azért tényleg jóval érdekesebb... A pákozdi emlékműnél hagytuk a kocsi(ka)t, és irány Velence. Teljesen jó időt futva értünk oda a hotdogoshoz, ahol bekajáltunk, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve nem visszafelé, hanem csak tovább a tó mellett ripsz-ropsz Gárdonyban voltunk. Aztán Agárd, és így tovább. Mondjuk itt már rohadtul fájt a seggem, és Sári is egyre többször akart megállni (neki a keze görcsölt be, úgy szorította a kormányt), de végül elgázolva kb. millió muslincát, minden biciklis által leelőzve, remegő combizmokkal, de csak visszaértünk a kocsihoz - abszolválva ezzel egy teljes Velencei-tó kört, ami haverok közt is kb. 30 km! Az egy dolog, hogy Cs. és én megcsináltuk (amúgy életünkben először, és azért erre is marha büszke vagyok), na de hogy a 6 éves lányom gyakorlatilag végig biciklizve, tökéletesen szabályosan, mindenféle nyafogás és hiszti nélkül, hovatovább különösebb másnapi izomláz nélkül lenyomta... na, attól azért dagad a mellem rendesen! 

Kb. 5-6 óra kellett a mutatványra, persze, pihenőkkel együtt (2 nagyobb, és 3-4 kisebb megálló)

Most azért egy darabig egyikünk sem vágyik a kerékpárra ülni... bár Sári ma reggel azt mondta, hogy hétvégén menjünk megint.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.09.08. 08:52 1 komment

Csessze meg az időjárás ezt az október végi esős iskolakezdős időt...

----

Sári visszavittem fülészeti kontrollra, kétszer is, mert első alkalommal "elfelejtette" említeni nekem, hogy újra fáj a füle. Mert nagyon be volt tojva egy újabb fülfelszúrástól, amit meg is értek... na mindegy, végül is nincs begyulladva a füle, ellenben az orrmandulája nagyobb, ami elzárja a kivezető utat a dobüregéből, ahol a fölgyűlt szmotyi nyomja a hallócsontocskákat, amitől szurkálhat a füle, és rosszabbul is hallhat. Kezelés: orrspray, orrtisztítás. Kontroll: hallásvizsgálat és dobüregi nyomásmérés. Király

----

Ismerősöktől búcsúzunk grillezés után:
A: Akkor majd legközelebb Ti jöttök át hozzánk, sütök pizzát.
S: Ööööö... Anya, szerintem inkább rendeljünk.

Francba, olyan büszke voltam a pizzámra

----

Sári az évnyitón verset mondott, már hetek óta tanultuk, de valahogy sosem sikerült otthon tökéletesen előadnia, így érthetően nagyon izgult(unk) az ünnepségen. Végül pöpecül ment a dolog, Sári nagyon ügyes volt, én meg menetrendszerint elbőgtem magam. Szóval a lány tehetséges, az anyja meg vállalhatatlan.

Apropó, évnyitó. Korábban is sejtettem, de most beigazolódott: sikerült egy politikailag tökéletesen jobbra kötelezett iskolába íratni a gyereket, ami azért érdekes ideológiai problémákat vet fel -legalább is bennem. Semmi sem áll tőlem ui. távolabb, mint a turulozás, meg "ezeréves múlthoz hű magatartás..." (elismerve ugyan, de kellő kritikával is szemlélve "nemzeti értékeinket"). Mondom mindezt úgy, hogy azért -már csak "választott" családom okán is- elég jól ismerem a határon túli magyarok helyzetét... Igen, tényleg van, ahol Trianonnak jelen időben is van relevanciája... na de: az iskola valami pályázaton nyert pénzt határon túli kirándulásra, amit az igazgatónő ki is emelt a beszédében. A felsősök majd ellátogathatnak Aradra, Temesvárra, Nándorfehérvárra, stb. 

Itt álljunk meg egy kicsit. Ok, Arad, Temesvár magyar városok voltak asszem 1918-ig (meg utána egy kicsit), magyar néven vannak a köztudatban, most is van számottevő magyar lakosságuk, szóval rendben van, hogy így hívjuk őket. Na de Nándorfehérvár (aka magyarul: Belgrád, szerbül: Beograd) 1521. augusztus 29-n (vagyis alig több, mint 493 éve!) nem része semmilyen magyar fennhatóságnak, mi több, Szerbia fővárosa, magyar lakossága elenyésző... ugyan, mi a fenéért nem nevezzük már mai, rendes nevén? Vagy akkor ennyi erővel Isztambul legyen Konstantinápoly, Szombathely Savaria, Buda pedig Aquincum...

Pont az ilyen eszetlenségek miatt vagyunk nevetség tárgyai más országokban... 

És akkor slusszpoénként az igazgatónő Wass Albertet idézett: "Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk." 

Há' nem t'om. Mert József Attilát, Petőfit, Ady-t, Radnótit (oké, őt mostanában nem) idézni politikailag "semleges" dolog, na de aki egy állami intézmény vezetőjeként Wass Alberttel nyomul, az eléggé leteszi a voksát az egyik oldal mellett. 

Úgyhogy ha Sári 8 év múlva táltosnak akar továbbtanulni, akkor annak meg lesz az oka.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.09.01. 13:15 Szólj hozzá!

Sári napok óta könyörög, hogy hadd aludjon velünk. Még a nyaralás előtt, amikor fájt a füle, rászokott, és azóta nem igazán akar a szobájában aludni, ami így iskola előtt szerintem nem túl jó tendencia. Ha ott is alszik el, éjjel biztos, hogy felébred, és kiabál, hogy vigyük át.

Tegnap elmesélte, hogy azért, mert rosszakat álmodik. Állítása szerint van egy visszatérő momentum az álmában: egy nagyon ijesztő, csúnya, citromsárga színű ló, aminek félelmetes a pofája, és nagyon csúnyán beszél. Mármint, káromkodik, és rosszakat is mondd neki. Sári pedig ettől a lótól nagyon fél. 

Szerző: anna_over_the_moon  2014.08.26. 08:53 2 komment

Nagyon le vagyok maradva a nyárral, és már vége is van...

Hol is kezdjem? Nem igazán "csapattuk" szét magunkat mi ezen a nyáron, nem nagyon voltunk bulizni, meg fesztiválozni, helyette tanfolyamra jártam, mert terveim vannak - aztán majd kormányunk és pártunk eldönti, mi lesz a sorsom. Természetesen nem vagyok naiv, és nyilván nem az országtól várom, hogy megoldja az életemet, úgyhogy ezt a programot arra használtam, amire való: kapcsolatépítésre. Ha meg kapok támogatást (höhöhö, persze...), akkor pénz az ablakban, nem?

Szerző: anna_over_the_moon  2014.08.26. 08:37 Szólj hozzá!

Rátaláltam egy meglehetősen igényes oldalra a neten, amit szintén egy sorstárs anyuka hívott életre, és mivel meggyőződésem, hogy a szinergiákból lehet a legtöbbet tanulni, így rögtön fel is vettem vele a kapcsolatot. Megegyeztünk a linkcserében, meg majd írok róla a másik blogon is, ő pedig megkért, hogy írjam meg a saját történetünket. Persze, igent mondtam, de nagyjából eddig is tartott a dolog, ugyanis itt esett le, hogy az elmúlt két és fél évet kellene összefoglalnom - talán először magamban, és ez koránt sem olyan egyszerű feladat. Tudom, írtam már róla több tízezer hömpölygő mondatot itt is, ott is, máshol is, de most nem elsősorban arról van szó, hogy ebből a bő vizű folyóból, aminek forrása talán van, de torkolata biztosan nincs, kellene kiszednem a 200 legfontosabbat, hanem inkább az a nehéz, hogy ha olvasom, vagy írom, akkor újra átélem az összes mélypontot, drámát, kilátástalanságot - és erre nem tudom, fel vagyok-e készülve. Ráadásul nem ezt szeretném kidomborítani, hanem inkább azt, hogy mégis, mindennek ellenére élek, jól vagyok - a magam módján, nem ugyanúgy, mint előtte, de talán még boldog is vagyok. 

Úgyhogy most itt szenvedek egy üres word dokumentum felett, és akármelyik karaktert is ütöm le, valahogy nem az igazi. 

Például amikor Eszter megszületett, azt hittem, ott van vége a történetének. Pedig igazából csak akkor kezdődött. Minden kínommal, bánatommal, gyászommal, szenvedéssel - és igen, minden (ambivalens) örömmel, nevetéssel, magasztos pillanatokkal volt, van és lesz ez az ő története... és az enyém is, innentől kezdve most már mindig. Kicsinyesnek érzem ezt megírni egy A4-es oldalra, feketén-fehéren, tényszerűen, amikor ráadásul az egészből jóformán csak flash-ek maradtak meg. Valahogy nem tudok pontot tenni a végére, és kész. 

Egyébként pedig néha olyan büszke vagyok magamra, hogy már én is meglepődök rajta. Az írásaimat a sorstársak egymásnak küldözgetik, idéznek belőle, fontosak nekik a gondolatok, és azt gondolom, ennél kevés dolog eshetne jobban. Visszaigazolja mindazt, amit csinálok - segíteni azzal, hogy egyszerűen csak elmondom, ami bennem van.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.31. 09:38 Szólj hozzá!

Abbahagytam a gyógyszert. Én ugyan baromi rugalmasan kezelem ezt a hasmenés-kérdést (értsd: bármilyen WC-t hajlandó / kénytelen vagyok használni), de azért ez már nekem is sok volt. Nem mennék bele messzemenően a részletekbe, de konkrétan a gyógyszert láttam viszont a csészében, 1 egészet és 2 felet, ami ugye a napi adagom volt. Először azt hittem, kukorica, de miután hetek óta nem ettem kukoricát, így ez a teória megdőlt. Aztán azt, hogy krumpli, de azt sem ettem egy ideje. Szóval a tabletta nem hogy fel nem szívódott, de fel sem oldódott a gyomromban - akkor meg mit szívatom magam vele? 

Szerző: anna_over_the_moon  2014.07.03. 08:57 1 komment

Annyi programot adott nekünk az ovi az elmúlt hetekben, hogy többet voltam ott, mint a munkahelyen. Ballagás, bemutató órák, fogadóórák - úgy nézett ki a naptáram, mint egy matyóhímzés, és így is sikerült egymásra szervezni a programokat.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sári elballagott az oviból, de ezzel nem volt vége az ovis programoknak. Hátra volt még a kirándulás, ahova Cs.-t delegáltam magam helyett (elmondhatatlanul „örült”), és az ovis kertiparty, ami a korábbi években nem volt valami nagy szám, most viszont –és minden szerénytelenség nélkül- nekem köszönhetően egész jól sikerült. Kiderült, hogy egy óvónő veszett el bennem, de én inkább azt mondanám, hogy az egyetemi gólyatáborok miatt tudom azt, amit tudok…

Szerző: anna_over_the_moon  2014.06.20. 12:39 5 komment

Ojjé, de nagy lányom van. Elballagott az oviból. Persze, ugyanúgy jár továbbra is, van jele, meg ovis zsákja, és viszi az alvósállatát, de múlt héten megtartották az ovis ballagást. Nálunk ugyan nem volt túl nagy felhajtás (legalább is a család részéről), de azért így is nagyon szép volt.

Sári már hetekkel korábban izgult a műsoron, amiből semmit nem árult el. A para előző napon hágott a tetőfokára, olyanokkal traktálta magát ugyanis, hogy mi lesz, ha elrontja a szöveget, vagy ha a Csani hülyéskedik, és ő majd arra figyel, ahelyett, hogy a verset mondaná. Ehhez képest semmi gikszer nem került a műsorba, pedig néhány kisfiú valóban kajláskodott. Nem baj, a műsor nagyon szép volt, és jó hosszú, és szerintem nem-anyuka-apuka vendégeknek is simán élvezhető volt. Mindig meglepődök, hogy milyen nagyon már, milyen komoly dolgokat tudnak megtanulni...

Szerző: anna_over_the_moon  2014.06.03. 09:06 Szólj hozzá!

De.

Viszont úgy gondolom, hogy nem nagyon kellene már nekem csak úgy a levegőbe próbálkozni. Még egy esélyt adok magamnak, többre már sem energiám, sem időm nincs.

Kb. 50 oldalnyi lelettel mentünk vissza a csodadokihoz múlt héten. 6-ra volt időpontunk, 8-ra értünk oda, majd 9-ig sétáltunk, végül 3/4 11-kor jutottunk be. És éjfélig tartott a konzílium. A lényeg, hogy inzulinrezisztens vagyok, erre kaptam gyógyszert (és önszorgalomból próbálok diétázni). Trombózishajlamom van, erre meg majd kapok szurit, ha összejön a baba. Van egy kis immundefektem is, erre pedig antihisztamint kell majd szednem, amivel nem lehet vezetni, és kellemes delíriumban tölthetem leendő várandósságom első 3 hónapját. Egyébként pedig minden vitamint külön kell szedni, ami adott esetben akár 8-féle bogyót is jelenthet. 

Szerző: anna_over_the_moon  2014.05.28. 08:55 4 komment

Csak a történelmi hitelesség kedvéért Sári a következő verset szavalta el nekem anyák napján (mert nálunk az oviban nem szokott ünnepség lenni -állítólag túl nagy logisztikai feladat megszervezni... na mindegy.)

Mentovics Éva: A legdrágább anyukának

Ezernyi kis apró jellel 
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett 
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett, 
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is, 
nem kellene más nekem, 
azt kívánnám századszor is, 
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom: 
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.

Szerző: anna_over_the_moon  2014.05.08. 10:45 Szólj hozzá!

De jó volt! 

Ismét megállapítottam, hogy valahol a lelkem mélyén hegyvidéki ember vagyok, sőt, Sári is az. És simán el tudnám képzelni az életemet a havasokban, még akkor is, ha minden bizonnyal soha nem bicikliznék ilyen utakon. Vagy erősen kicombosodnék.

A hosszú hétvégén nekivágtunk családostól, sógornőstől és barátostól Oberösterreichnak, 2000 m magas hegyek csúcsaira hágva (fizikailag és képletesen is), és a végtelen magyar rónákhoz szokott szemünk elkáprázott az eszméletlen zöld fű, a sok tehén és a méltóságteljesen csillogó hegycsúcsok pazar látványától.

Ennél költőibben sajnos nem tudom kifejezni a látványt, ami fogadott, így szorítkozzunk innentől csak a tényekre.

Az utat már régóta tervezzük, de anyukám nélkül nem jöhetett volna létre, aki rátalált a booking.com-ra, és aki van annyira alapos, hogy elolvassa a legkedvezőbb ajánlatokat tartalmazó hírleveleket is, így már novemberben lefoglalta a szállásunkat, ami egy 10 fős apartman volt valahol Felső-Ausztria alján (egy hegy tetején, de tényleg). Cs. egyébként egészen rákattant a tervezésre, konkrétan hónapok óta gyűjtötte a látnivalókat, és rá egyáltalán nem jellemző módon komplett útitervvel állt elő (így rám csak a nyelvtudásom miatt volt szükség - de erről majd később). Mondtam is neki, hogy ennyi év után is mekkora meglepetéseket tud nekem okozni, mert -mint mondtam- egyáltalán nem ilyen szokott lenni. Olyan szinten profi volt, hogy útközben kis településeken áthaladva sorolta az adott falu látványosságait. (Cs. szerint a terhesvitamin van rá ilyen hatással, amit a csodadoki javaslatára szed. Szóval teszetosza férjeknek javaslom, kezdjenek el kismama-pirulákat enni.)

Szerző: anna_over_the_moon  2014.05.07. 14:53 Szólj hozzá!

Címkék: utazo

süti beállítások módosítása