A szomszéd néni kezdi megint kihúzni a gyufát. Az utóbbi időben már kezdtünk jóban lenni, miután én felülemelkedtem azon, hogy továbbra is Anikónak hív (és még mindig nem ez a nevem), de ma megint nagyot alakított.

Először is akármikor megyünk sétálni vagy jövünk a sétából, ő a folyosón terem, és megtyütyürgeti Sárit, amit és baromira utálok. A múltkor kérdezés nélkül kikapta a kocsiból azzal a felszólítással, hogy majd ő behozza, amit meg is tett, de amikor meglátta a kupit, meg kellett jegyeznie, hogy "Jajj, szegény Anikó, látom, nincs időd rendet rakni, na nem baj, szólj, ha a gyereket kell dajkálni, majd jövök, te meg pakolhatsz, mosogathatsz" (itt jelentőségteljesen ránéz a mosatlanra...). Akartam mondani, hogy inkább mosogatni segítsen, de inkább csak bólintottam.

Aztán ma, amikor mentünk a sétálni, megint a folyosón termett. Persze, Sári sírt, de ő a liftig követett, és csak mondta, mondta...

-Anikó, eszel Te rendesen?

-Miért, úgy nézek ki, mint aki nem? - kérdeztem ártatlanul.

-Jajj, dehogy, hát látom, hogy van rajtad, de Te vigyázz, nehogy nagyon elhízz. Jóvan, nem maradt rajtad sok, de a hasad azért nagy. Aztán a Sárinak még nem vettél normális méretű cumit? Mondtam a múltkor, hogy milyet vegyél. Tegnap már akartam neki venni a Sparban, de nem volt 5-ös.

És még mondta volna egy óráig, de leszereltem azzal, hogy sietünk a védőnőhöz, ami félig igaz is volt, mert tényleg mentünk oltásra, igaz, csak a séta végén. 

Szóval kiakadtam, egyrészt azon, mert a néni 200 kiló, mégis olyan élvezettel oktat ki engem a saját kövérségemről, hogy öröm hallgatni, másrészt megkérdőjelezi azt, ahogy a gyerekkel bánok. Gondolom, a nem megfelelő méretű cumi arra utalt, hogy sokat sír a Sári, és ez csak a cumi mérete miatt lehet, ugye. Mondjuk, halvány lila gőzöm sincs, hogy mi az az 5-ös cumi, de a mienk 0-3 hónapos korig jó (ugye Sári most 2 hónapos), és még néha ettől is öklendezik. Másrészt pedig én dughatok cumit a gyerekem szájába, de más nem. Ha zavarja, hogy sír (nem sír sokat), akkor használjon füldugót. Vagy költözzön el. Vagy inkább mi költöznénk már... 

(Sári egyébként egész jól tűrte az oltást, csak a végbélkúpot nem olyan nagyon, szegénykém nagyon meglepődött, amikor betoltam neki, aztán éktelen sírásba kezdett, amitől megindultak a belei, úgyhogy kábé egy perc múlva a végbélkúp egy nagy adag trotty keretében távozott a gyerekből. A második kúpot sem viselte jobban...)