Lassú motoros fejlődésű porontyom újabb meglepetéseket okozott nekem az elmúlt két napban. Úgy látszik, minden mérföldkőhöz haza kell jönnünk, mert új dolgokat csakis a mamánál hajlandó csinálni ez a kis lidi, de nem baj, majd sűrűbben jövünk.
Szóval, panaszkodtam, hogy már egy hónapja átfordult hasról hátra ez a gyerek, de azóta semmi. Azt hittem, ez már kóros, de akkor elővettem a "Gyermek első 365 napja" c. könyvet (vagy valami ilyesmi a címe, most nincs kedvem pontosítani), amelyben egyrészt a hasról hátra fordulást öt hónapos korra teszi (kötelezővé), másrészt azt írja, hogy ezeknek az átfordulásoknak tulajdonképpen nincs köze az igazi forduláshoz, inkább átbillenésnek lehetne nevezni. Az történik ugyanis, hogy a baba már elég magasra fel tudja nyomni magát, amikor lát valami érdekeset oldalt. Arra fordítja a fejét, és ha az a valami kellően oldalt van, és kellően érdekes, akkor a baba feje elbillen, és mivel még mindig marha nehéz, vele billen a teste is.
No, mondom, ezt kipróbáljuk Sárin is. Hasra tettem, ő a szokásos nyögések közepette felküzdötte magát könyöktámaszba, majd rávigyotgott a képeskönyvre, ami hogy-hogyse, elindult jobbra. A fej csak követte, követte, amíg követhette, majd kénytelen volt engedni a gravitáció törvényeinek, és annak rendje s módja szerint jobb oldalon a földre (matracra) esni. Ezt -szintén fizikai törvény- a test is kénytelen volt követni, és átbillenni a súlyponton, majd lendületből a hátra gördülni. Sári ezen baromira meglepődött, épp ahogy a nagykönyvben megvan írva.
Szóval már tudjuk produkáltatni is a babát, ha jönnek a rokonok.
Az igazán hiperbajnok gyakorlatra azonban ma reggel derült fény. Kezdődött az egész azzal, hogy hétkor arra ébredtem, hogy a jobb mellem majd' leszakad - a kisasszony ugyanis - ha emlékeim nem csalnak - elfelejtett éjjel felébredni, vagy legalább is felébreszteni engem. Ennek nagyon örültem, mivel rég voltam már ilyen kipihent, arról nem is beszélve, hogy a tegnapi éjszaka viszont überszar volt, ugyanis beriasztott a légzésfigyelő (ki tudja már, hányadszor), és utána én amúgy sem aludtam volna sokat, de Sári is elég nyűgös volt, vagy ötször felébredt, és mindannyiszor vissza kellett altatnom. Szóval rám fért már egy kis pihenés, de azért odakukkantottam a kiságyba, hogy tényleg minden rendben van-e. Igen ám, de Sárit nem láttam, sehol. Átvillant az agyamon, hogy biztos anyu meghallotta, hogy felébredt, és kivitte, de ezt nem tartottam túl valószínűnek, úgyhogy inkább odaslattyogtam, hogy megnézzem. Hát mit látnak szemeim: a gyerek a kiságyban, de keresztben egészen a sarokban, hasra fordulva (épp hogy nem takargatta be magát), mindezt úgy kivitelezve, hogy sem én, sem más nem ébredt fel rá. Muszáj volt lekapnom, sajnos, csak telefonnal, de a kép megtekinthető itt.
Mindezek után hétalvó kislányom 190 ml-t szopizott, ami egészen pontosan 3 óra 2 percre volt neki elég. Ez az eddigi rekord.
Mondtok, amit mondtok