Zs-vel az egyetem alatt, legalább is annak a vége felé szinte sülve-főve együtt voltunk. Szerintem elég jó barátok lettünk, annak ellenére, hogy Zs. az a típus, akinek rengeteg haverja/barátja van, mert valahogy mindig talál időt a kapcsolatok ápolására. 

Ha jól számolom, Zs-t már öt éve ismerem, mégis olyan, mintha csak egy-két éve lennénk jóban, mert vele mindig annyi minden történik, hogy egyszerűen képtelenség követni. Ilyen például a barátnő téma: akárhányszor találkozunk, mindig új nője van, és nem azért, mert agyba-főbe csajozik, és bár nem találkozunk túl sűrűn, azért ebben korban szerintem illene már stabil kapcsolattal rendelkezni, vagy legalább is tudni két-három hónap után, hogy mi lesz fontos, és mi nem. Mindegy, szerintem Zs. túlideologizálja ezt a kérdést, de ez egy másik téma.

Szóval az utóbbi időben - talán mert annyira elkanyarodott az életutunk - sajnos egyre ritkábban találkoztunk, sőt, egy-két alkalommal már egyáltalán nem volt szimpatikus az, amit láttam, pedig nála okosabb, humorosabb, szórakoztatóbb embert keveset ismerek. Jellemző az is, hogy amikor Sári megszületett, egyszerűen elfelejtettem neki szólni - csak hetek múlva írtam egy emailt. Szar ez, amikor valaki kikerül a napi/heti gondolatainkból, annak ellenére, hogy mi azért még erőltetnénk.

Mindenesetre időnként azért Sári születése után is bezéltünk, én hívtam, hogy jöjjön (jöjjenek a barátnőjével), ő pedig ígérgette, hogy ja, jönnek.

A látogatásra tegnapelőtt került sor - vagyis öt hónap után. Jött Zs. barátnője is, aki úgy egy óra után kapott egy telefont a barátnőjétől, akinek valami problémája volt, ezért lelépett (jó, ezt végül is tök meg tudtam érteni). Kiderült, hogy már egy éve együtt vannak, de akárhogy is elmélkedem, én kurvára nem emlékszem, hogy az egy év alatt egyszer is említette volna. Mindenesetre össze is költöztek, mint utóbb kiderült, a csaj nem éppen kis nyomására dőlt be a megrögzött agglegény Zs. Ez is olyan furcsa, én valahogy nem mesélném el (amikor még együtt vagyunk), hogy megzsarolt a csajom, és azért cuccoltunk össze. És pláne nem költöznék össze vele. Csak azzal költöznék össze, akivel hosszú távú terveim vannak, ami ugyan lehet, hogy nem jön össze, de akkor komolyan kell gondolnom. Mert Zs. szkeptikus ezzel a kapcsolattal is - mint mindegyikkel idáig. 

Aztán pedig sikerült borzasztó zavarba hoznom szegényt - ui. Sárit meg kellett szoptatni. Én már ugyan nem fogok fél órára elvonulni, amikor végre valahára időt találtak ránk, ezért hát letelepedtem a szoptatós fotelomba, és előkaptam a mellem - ő pedig hirtelen azt sem tudta, hova nézzen, sőt, ki is akart menni a szobából. Aztán végül is bent maradt, de a szoba legtávolabbi sarkába húzódott, és rám sem mert nézni. Olyan vicces volt, sajnáltam is kicsit, de azért fesztelenül szoptattam. 

Amikor Zs. elment, még rákérdezett a szokásos - hagyomásnyos - karácsony előtti vacsoránkra, amire persze igent mondtam - de gondolom, azért hozta most fel, mert addig már nem fogunk találkozni. Végül is, én is így terveztem.