Még júliusban vettem egy cipőt az Office Shoes-ban, és mivel olyan akciójuk volt, hogy a második cipő féláron volt, ezért vettem még egyet. 

Szóval volt egy cipőm 10ezerért, meg egy másik hétezer forintos 3500-ért (egyébként meseszép kis topánka ez, igazi kismama-cipő, bár kötve hiszem, hogya gyártó erre gondolt, mikor megtervezte...).

Ez eddig szánsájnhálidéj, de tegnap észrevettem, hogy a "féláras" cipmőmnek foszlik az orra. Na, gondoltam egy nagyot, és mivel Sári mostanában egész jól tűri az autókázást, felpakoltunk mi ketten, és visszavittük a cipőt.

Az a durva, hogy -bár szemmel láthatóan anyaghiba okozta a bajt- a bolt elküldi a cipőt bevizsgáltatni, ehhez állítólag joga van, nekem meg kell várnom 15 munkanapot a döntésre, amikor is majd levásárolhatom a cipő árát.

Két dolog merül fel bennem - aminek hangot is adtam a boltban.

1. Nekem az a cipő kell. Mert azt vettem - a bolt nem kényszeríthet engem arra, hogy másik cipőt vegyek nála. Mivel olyan cipője már nincs a boltnak, ez esetben a cipő árát kellene visszaadnia, amit én arra költök, amire akarok. Innen felmerül a kérdés, hogy mi is a cipő ára? Mivel a cipő nem volt leárazva, ezért akkor hétezer volt az ára, az más kérdés, hogy én csak azért kaptam olcsóbban, mert vettem egy másik cipőt teljes áron.

2. Jó, fogadjuk el, hogy a bolt nem akar nekem hétezret perkálni, sőt, arra akar kényszeríteni, hogy vásároljam le a náluk hagyott 3500-amat. Ok - de ez esetben jár nekem egy cipő féláron (mínusz 3500), hiszen azt a cipőt vásárolom most le, amit anno az akcióban vettem - azért nem lehet engem az akcióból kizárni, mert a cipőm azóta tönkrement.

Próbáltam ezt a két kis eladócsajszinak elmagyarázni - elég sötét volt a tekintetük, láttam rajtuk, hogy nem értik. De ekkor - és ezen pipultam be k*rvára- az egyik fennhangon elkezdte nekem magyarázni, hogy ha elmegyek az Orsay-be (ami szembe van), ott is csak 4 hétig cserélik vissza a ruhát (hahh, hiba esetén törvény szerint 2 év! a garancia, ráadásul fél évig a gyártónak kell bizonyítani, hogy nem rendeltetésszerűen használták), és vehetek most is fél áron cipőket, mert vannak nyári papucsaik (műanyag klumpák általában narancssárga színben) leárazva. 

Erőlködtem még egy kicsit azzal, hogy megértessem velük, hogy az én cipőm nem volt leárazva, és ez így engem visszamenőleg diszkriminál, de nem voltam túl sikeres, így hát kénytelen voltam otthagyni a cipőt, és várni 15 munkanapot a KERMI válaszára. Majd utána újra indítom az offenzívát, csak kicsit magasabb szinten.

Egy biztos, az Office Shoes rajtam biztos nem fog többet keresni.

Csak most nincs cipőm - legalább is ilyen tündi-bündi szoknyás cipellőm.

Ja, és Sári odafelé nagyon jól viselkedett, visszafelé viszont ordított, mint az árva szamár, meg is kellett állnom egyszer, aztán végül csak szopival tudtam megnyugtatni. Mindenesetre sokkal jobban tűrte az anyátlan utazást, mint vártam. És a hátsó ablakra szerelt visszapillantó szart se ér, az első huplinál elmozdult.  

Szerző: anna_over_the_moon  2008.09.05. 22:16 23 komment

Címkék: shopping csipet hulye magyarvalosag

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr654580040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91082 2008.09.06. 10:02:23

Mi is ott szoktunk cípőket venni. Jól leírtad a dolgokat, jogos, de ez őket biztos nem érdekli. Nem a vevő az első, hanem a haszon.

Ismeretlen_75240 2008.09.06. 11:11:54

hehe, én mondtan, hogy a hátsóablakos visszapill egy nagy szar :))) OS-nak meg a kurvannya

Eszter · www.renatababa.blogspot.com 2008.09.10. 09:31:31

Az ember még a cipőboltban is a jogait kell védenie,hogy mik vannak...

G.Z · http://officeshoes.uw.hu 2008.10.06. 20:21:05

Nos erre a linkre csinálok egy lapot... ahol én is ezt fogom pedzegetni... sok anyag kéne....és addig a http://officeshoes.blogter.hu/ -n szidom őket nyilvánosan...

grezoo · http://officeshoes.uw.hu 2008.10.07. 02:31:44

Kínai cipőkkel kamu garancia... Nem cserél mert saját vizsgálója van.. úgy megragasztatja a sarki cipésszel ,hogy abban nem lesz köszönet.. és az eladólányok...pff..

anoním 2008.10.09. 15:25:58

Sziasztok. Én az egyik boltban dolgozom "office" csak annyit tennék hozzá,hogy mindenki olvassa végig a FVF oldalán mihez van a vevőnek,és mihez van a forgalmazónak joga.A törvényeket nem mi írjuk mi csak alkalmazzuk ugyan úgy mint a büntető törvény könyvet.Aki bűnt követ el az ellen vizsgálat indul bűnös-e?Ugyan ez történik a cipővel ami vissza kerül a boltba reklamációra--KIVIZSGÁLJÁK--.Sok olyan ember van aki széthordja a cipőt és vissza hozza hogy minőségi kifogása van az általa vásárolt cipő ellen "igaz látszik rajta,hogy 24ből 26 órát hordta".Az ár nem tükrözi a minőséget egy 30.000 ft-os cipő sem ér semmit ha egész nap ganét lapátolnak benne,vagy kőműves munkát végeznek benne.Mint vásárló megértek mindenkit de minket is kötelez a törvény ha tetszik ha nem.Várom a válaszokat.

grezoo · http://offshoes.atw.hu 2008.10.22. 11:06:47

Szia Anonim! Ezzel nem értek egyet... ( a katonák törvényadta lehetőséggel gyilkolnak...ideologizálják őket, és a gyilkolás célját... ne legyél te is katona..a nap többi részében te is vásárló vagy!! És akár tetszik akár nem az office a legszarabb a bánásmód tekintetében!) legalábbis azt értem, hogy a cipővisszahordást egyesek sportként űzik... De az alapvető jogok, amik vásárlóként megilletnek azok nincsenek, vagy nagyon nehezen vannak betartva, ugyanúgy, mint a munka törvénykönyve... csak amit nagyon kell... és, ha a vásárló tájékozatlan át is "verik"... mert a vevőnek ott biztos nincs igaza....és ez a baj... amég más boltokban igen... nekem még mindíg nem válaszoltak a vásárlók könyvébe írt megjegyzésemre... a

Ismeretlen_44444 2008.10.22. 11:48:33

Nekem se az emailre, amit kb 2 hete elküldtem.

saci 2008.10.28. 11:35:46

hát akkor én még jól is jártam. pont egy órával ezelőtt hívott fel a kedves boltos fiú, hogy levásárolhatom a cipő árát vagy kapok egy cserecipőt. pontosan elseje óta tart a huzavona. felszakadt a nyári nájki cipőm orra (de csak az 1ik). elsőnek bementem mire mondták h felküldik (mindezt "ne számíts semmi jóra" arckifejezéssel). én nem adtam be, meg am sem volt tiszta a cipő. hazavittem. édesanyám pont aznap jött haza egy lúrdi házban tartott egész napos fogyasztóvédelmi továbbképzésről. nagyon bepöccent. másnap irány az office. nyitásra ott voltunk (repültünk 200 km/h- val) és akkor jött a mama...nos az ő fellépése nem várt eredményt hozott. mondták h semmit nem tudnak garantálni. és akkor elhangzott a bűvös szó -VÁSÁRLÓK KÖNYVE. nagyon hatásos. a papírra egyből rákerült idézem: " pénzvisszafizetés, csere. a javítás nem érdekli a vevőt." megjött 26 nappal a beküldés után (régen lejárt a 15 munkanap) a papír a bevizsgáló cégtől, hogy elfogadták. mire sikerült ezt megtudnom csináltam egy 4000forintios telefonszámlát. mondom erre h jó, akkor bemennék h egyeztessünk. bementem a boltba. megnéztük a papírt. a bevizsgáló cég elállt attól, h esetleg megossza h mi volt a cipővel. kérdeztem erre h most akkor h lesz. közölte a srác h a lap alján van h elállás esetén mi a teendő. ott az állt, h a rendezés módja az előbbi kis idézet:"pénzvisszafizetés, csere." nos ebben az esetben ki dönti el h csere vagy pénzvisszafizetés? egy az office álltal függetlennek titulált bevizsgálócég vagy maga a bolt. érdekes. soha többet office

saci 2008.10.28. 11:36:20

hát akkor én még jól is jártam. pont egy órával ezelőtt hívott fel a kedves boltos fiú, hogy levásárolhatom a cipő árát vagy kapok egy cserecipőt. pontosan elseje óta tart a huzavona. felszakadt a nyári nájki cipőm orra (de csak az 1ik). elsőnek bementem mire mondták h felküldik (mindezt "ne számíts semmi jóra" arckifejezéssel). én nem adtam be, meg am sem volt tiszta a cipő. hazavittem. édesanyám pont aznap jött haza egy lúrdi házban tartott egész napos fogyasztóvédelmi továbbképzésről. nagyon bepöccent. másnap irány az office. nyitásra ott voltunk (repültünk 200 km/h- val) és akkor jött a mama...nos az ő fellépése nem várt eredményt hozott. mondták h semmit nem tudnak garantálni. és akkor elhangzott a bűvös szó -VÁSÁRLÓK KÖNYVE. nagyon hatásos. a papírra egyből rákerült idézem: " pénzvisszafizetés, csere. a javítás nem érdekli a vevőt." megjött 26 nappal a beküldés után (régen lejárt a 15 munkanap) a papír a bevizsgáló cégtől, hogy elfogadták. mire sikerült ezt megtudnom csináltam egy 4000forintios telefonszámlát. mondom erre h jó, akkor bemennék h egyeztessünk. bementem a boltba. megnéztük a papírt. a bevizsgáló cég elállt attól, h esetleg megossza h mi volt a cipővel. kérdeztem erre h most akkor h lesz. közölte a srác h a lap alján van h elállás esetén mi a teendő. ott az állt, h a rendezés módja az előbbi kis idézet:"pénzvisszafizetés, csere." nos ebben az esetben ki dönti el h csere vagy pénzvisszafizetés? egy az office álltal függetlennek titulált bevizsgálócég vagy maga a bolt. érdekes. soha többet office

Ponyi 2008.10.28. 18:53:06

Hello Én éppen ma jártam egy Office Shoes cipősboltban és semmi rosszat nem tapasztaltam, azon kívül, hogy megtetszett egy cipő, de nem volt belőle méret.Ez nem az Ő hibájuk. Valószínű, hogy másnak is megtetszett és elvitte. Az alkalmazottak is kedvesek voltak.

Johnny 2008.11.12. 23:16:50

Üdv! Ma vettem egy cipőt náluk az Aréna plázában. Mikor fizetek mondja a csaj, hogy "majd fél év garancia lesz a cipőre". Erre mondom én, hogy szerintem meg az EU-ban minden 10e Ft feletti termékre legalább 1 év. Erre Ő: hát náluk csak fél év, de nem szokott gond lenni ezzel a márkával (Timberland). Mondom neki, hogy elhiszem, nem is azzal van a gond, hanem hogy ne mondja már hogy fél év, ha 1 év. De nem, mert náluk csak fél. Hát jó. Holnap azért felhívom a központjukat és megkérdezem, hogy ezt hajlandók e írásba adni esetleg, ha ott is fél évet mondanak. Ha meg mégis 1 évet mondanak, akkor meg jó lenne ha az eladókat is tájékoztatnék és nem vezetnék félre a vevőket. Nem tudom ki látta az Úttalan út (Interstate 60) c. filmet, de kezdem úgy érezni magam ebben a mai volágban, mint a filmben a derekára bombát rögzítő Bob Cody... Aki nem látta a filmet, annak bátran merem ajánlani, az egyik legjobb film amit láttam. Üdv: JohnnyWeiss

gigi 2008.11.17. 18:16:39

Én egy cégnél dolgozom az Office shoes-al ! És kikérem magamnak, hogy az eladókat szapuljátok ! Tény hogy van pár sötét emberke, de nagyon sokan főiskolával vagyunk kénytelenek ott állni napi 12 órát ! Sajnos az eladók semmiről sem tehetnek ! Nekünk ez előírás, hogyha visszahoz valaki egy cipőt, akkor jegyzőkönyvet kell felvennünk, és szakember mondja meg , hogy javítható a cipő vagy sem ! Amennyiben javítható, megcsinálják . Ha nem , akkor a cég felajánl egy levásárlást, amit Te nem vagy köteles elfogadni ! mert akkor jár pénzvisszafizetés ! Sőt, ha megjavítják a cipődet, és Neked az nem tetszik, akkor mondhatod hogy nem felel meg. Ebben az esetben sajnos újra kell várni 15 napot, amíg elbírálják, de az esetek 99%-ában azt mondja a cég, akkor vagy vásárold le, vagy visszakapod a pénzt ! Egy eladó nem mondhat szakvéleményt a cipőről . hiszen nyilván nem az ő szakterülete ! Amennyiben a vásárlónak nem tetszenek ezek a dolgok, nyugodtan fordulhat a fogyasztó védelemhez, saját költségére, ami 6.000 Ft ! Lényeg a lényeg, nem az eladókat kell szidni, mert ők semmit sem tehetnek a központ beleegyezése nélkül ! Ugyanis abban a pillanatban megszűnik a munkahelye ! Ennyi

abakusz 2008.11.24. 00:34:08

kedves gigi akkor segithetnél nekem egy kicsit(gondolom akkor te ismered az office-nál folyó dolgokat) ugye vásároltam egy cipőt. jegyzőkönyvben ott volt a rendezési módnál h csere vagy készpénz visszafizetés. megjött a bevizsgálócégtől az eredmény h tényleg hibás (magyarul igazam volt) és elálltak a véleménytől vagy vmi ilyesmi. az apróbetűs résznél megnéztük h ez mit jelent és ott az állt h a rendezés módja az, ami e jegyzőkönyvben felvételre került. tehát csere vagy pénzvisszafizetés. mondta az eladó h felhívja a céget h mit csináljon. két nap után visszamentünk és az eladó mondta h a cég azt mondta h csak csere lehetséges. én tiltakoztam, mert nem tetszett egy cipő sem, olyat mint az előző, pedig nem szerettem volna. mégis kötelezett a srác h ott vásároljam le, mert az árát vissza nem adja. én nem akartam elfogadni, de kész tények elé lettem állítva. ebben az esetben mit kellett volna tennem? vettem 20 ezer forintért egy olyan cipőt ami nem is tetszik. ezek szerint egy vásárlónak már kötelessége bemagolni a fogyasztóvédelmi törvényeket?

gigi 2008.11.30. 19:45:06

Abakusz! Amíg a cég tud neked biztosítani cserecipőt, addig sajnos köteles vagy elfogadni azt, ez törvény ! Sajnos z van ! A jegyzőkönyvre az van ráírva hogy a fogyasztó általi igény . Oda kell beírni, hogy csere, levásárlás, pénzvisszafizetés! Amennyiben nem tudnak cserecipőt biztosítani, akkor levásárolhatod !Amennyiben nincs cserecipő, és neked semmi más nem tetszik, akkor kötelesek vagyunk a központ engedélyével visszafizetni a pénzt !

abakusz 2008.12.01. 16:10:58

nem tudtak cserecipőt biztosítani. csak levásárlást. vásároltam egy olyan cipőt, ami nem tetszik, mert kedves office- os eladónak vagy hiányos a memóriája vagy tetszés szerint kreál törvényeket. szomorú és elgondolkodtató. más helyről vásárolt cipőt is vittem már vissza hiba miatt, nem volt vele gond-->pénz vissza. ezért lepődtem meg ezen a dolgon. így ha az ember nem akar magának felesleges stresszet, mindenhol vásárol, kivéve az office- ban. lehet h Te kivétel vagy, meg nagyon rendes és tisztában vagy a törvényekkel, de a többi dolgozó nem. nem fura?

Ismeretlen_110447 2008.12.03. 10:59:13

Végre,hogy ide találtam... Én is megtapasztaltam, a csodálatos szolgáltatásait az officenak... vettem egy csizmát,amit már előzőleg a neten kinéztem,alig vártam hogy a boltban is megjelenjen. erre egyik nap örömmel tapasztaltam,hogy kapható!!! épp annyi pénz nem volt nálam,így el szerettem volna teteni,decsak másnapig-hozzáteszem 40-es a lábam,egy darab volt nekik belőle,illetve elég egyedi csizma,amit nem hiszem,hogy oly sokan keresnének-mire az eladó hölgy rámförmedt,hogy nem teszik el. Jó-jó,ha nem tudják el tenni akkor nem,de ezt lehetne kultúráltabb módon is közölni,ha már annyira főiskolai végzettségük van... A légyeg,hogy másnap megvettem,és nem telt el egy hét és elvált a talpa,pedig volt rajtam vagy háromszor. Visszavittem és a szokásos téma,hogy 15 nap. Persze megint az a kedvesnek nem nevezhető eladó lány vette át a csizmit,de se köszönés,sem hogy mi a probléma nevő szavakat nem tudott kinyögni,csak bámult kérdően mint borjú... azt mondta elküldik és megragasztják,na de kérdem én: azért vettem,hogy oda legyen a hőn áhított csizmám vagy egy hónapig az ünnepet is beleszámítva?és addig mit hordok?ez nem olyan mint a mobilnál,hogy adnak addig is csere telefont,addig járjak a minuszokban mezitláb??? nem volt kedvem a tortúrához,és így elvittem egy cipészhez,aki ránézézsre kijelentette,hogy konstrukció hibás,és ő is hiába ragasztaná meg,az előbb utóbb úgy is felválna,és így egy új talpat javasolt... Egy a lényeg,hogy én többet OS-be be nem teszem a lábam,és nem csak a minőség,hanem a bunkó eladók miatt...

balázs 2008.12.27. 12:08:32

egy unatkozó kismamával van dolgunk tán??

Barbi 2008.12.31. 00:23:45

Sziasztok! Véletlenül jutottam ide hozzátok. Végigolvasva a gondolotataitokat azt azért érdemes átgondolni, hogy máshol hogy is van ez. Nekem semmi közöm az OS-hoz "csak" egy rendszeres vásárló vagyok. 2 boltot látogatok általában az eladó hölgyek nagyon kedvesek és segítőkészek (pl. ha tesztik egy cipő és nincs a méretemben akkor több boltot is végigtelefonálnak, hátha ott van még méret, ez nagyon kevés helyen van így). A cipőkkel még soha semmilyen problémám nem volt (lekopogtam). Míg más, magyarországon jóval nagyobb lefedettségű és szintén márkás termékeket is árusító boltoknál volt problémám bőven. Sajnos Én is jártam úgy, mint abakusz, Én még rá is fizettem egy olyan cipőre ami nem tetszett annyira mint az előző, majd ez is megadta magát 2 hónap múlva. Kermi stb. Majd nem lett belőle semmi, mert a bolt nem hibás és az boltvezető szinte a biztonságiakkal kísértett ki. Ezután csak annyi maradt, hogy majd 5000 -ért új talpat kapott a cípő. Azt gondolom, hogy azért nem lehet megróni egy céget, mert profitorientált, az vesse rá az első követ aki nem ilyen. Aki a versenyszférában dolgozik tudja, hogy csak így lehet fennmaradni. Az pedig, hogy 1 bolt 1 eladója nem volt szimpatikus vagy számunkra megfeleően segítőkész ettől nem kell lehúzni egy egész céget. Az érdekeinkért pedig minden területen ki kell állni. Sajnos ezt nem teszi meg helyettünk senki.

Ismeretlen_44444 2008.12.31. 12:10:07

Micsoda gigászi vitát szült ez az ártalmatlan bejegyzés. Szegény profitorientált vállalkozások, igen, most már totál megértem, hogy kicsesznek velem. :-) Nem azért vetem meg az OS-t, vagy bármelyik céget, mert profitorientált, hanem azért, mert átgyalogol másokon. És tudod mit, szerintem épp így nem kellene fennmaradniuk! Ha 1 bolt 1 eladója (aki a céget képviseli felém) nem szimpatikus, akkor én a céget ítélem meg általa, mert jogom van hozzá. Alkalmazzon olyan eladót, aki szimpatikus. Ja, hogy azt meg is kell fizetni? Hát szerintem talán telik rá. Mert ne aggódj, még a szar leárazott cipőin is legalább 100%-os a haszon. A sztori végét még nem írtam le, végül visszakaptam a pénzem (bár így is fél cipővel tartoznak nekem, de ezen most már nem akadok fenn), bár ehhez kellet egy "kicsit" kellemetlenkednem az OS-nek.

Pete 2009.02.16. 19:53:49

Évek óta csak ott veszek cipőt, mert jó modelleket adnak, pl adidas bizonyos típusokat nem kapok márkaboltban ott meg igen. a szar cipő, a legjobb boltban is szar, nem azt kell venni.

off 2009.02.18. 18:29:30

Hello. Én egy office shoes üzletben dolgozó eladó vagyok. Nem hiszem el, hogy vannak ilyen pitiáner emberek, akik igy flegmáznak. Szeretem a munkahelyem, szeretem ezt a céget. Mi csak azt tesszük ami a hatáskörünkbe tartozik.. csatlakozom a többi office dolgozóhoz. Fél év garancia van! Mindenkinek elmondjuk! Senki nem megy ki úgy az üzletből, hogy fel ne lenne világosítva a "vevő jogairól" minden cég más és más. Örülhetnétek,hogy vissza lehet hozni a cipőt amit a saját hibátokból szarrá hortatok! És helyette meg kaptok egy újat! Gondolkozzatok már el ki jár jól! Ha mosógépben mosod vagy úgy hozod vissza,hogy tocsog a víztől ne számíts semmire! És nem minket kellene hibáztatni, csak a dolgunkat csináljuk. Ha van kedved próbáld ki a 12óra ácsorgást!!!

doyi 2009.03.01. 11:13:31

A fehérvári OS-ekkel semmi gond nincs,sőt tök bírom a csajokat,rendesek,kedvesek és mindig körülvesznek:)Én eddig kb csak itt vásároltam cipőket és az összes tök jó állapotban van még 3év után is.
süti beállítások módosítása