Hihetetlen, de mégis igaz. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor leérettségiztem, vagy lediplomáztam, vagy férjhezmentem - szóval mintha nagy dolog történt volna, pedig az az igazság, hogy ez a nap is épp úgy zajlott, mint a többi (leszámítva, hogy összepakoltam, zsákokba dugtam és anyuval hazaszállíttattam pár kacatot, de ez most nem tartozik ide). Hát igen, az én kis Csipetem fél éves lett. 

Nem indult könnyen az élete, és épp ezért azt hiszem, ez a félév a növekedésről, a hátrány ledolgozásáról, és az élet megszokásáról szólt. Szerintem Sári minden témakörben szuperül helytállt: 2690 g-mal született - tegnap 7820 g-t mértem! Igaz, pár dolgot nem csinál, amit a kortársai már igen, és még nincs egy darab foga sem, de pl. már nagyon ügyesen forog, egyfolytában vigyorog, felismeri a mondókákat és dalokat, és ezeket is széles mosolygással nyugtázza - egyszóval helyben van minden tekintetben.

Már kóstolta az almát - azt szerette, a barackot - azt nem annyira, igaz, hogy most már nem lehet finom barackot kapni, csak olyat, ami gumiízű, és a banánt - azt imádja, csakúgy, mint az anyukája. Kis majom mindkettő... 

Persze, voltak és vannak nehézségeink, mostanában például csak és kizárólag szopi közben hajlandó elaludni, vagy nagy ritkán babakocsiban, aminek egyenes következménye, hogy megint hozzám van tapasztva, mint a matrica. Ez általában nem terhes, de van az az 1%-a az időnek, amikor annyira szeretnék csak én lenni...

Aztán elnéztem ma, ahogy játszott, és biztos közhelyes, meg szentimentális, de én olyan büszke voltam, hogy engem választott az anyukájának. Mert ő pont olyan, amilyennek lennie kell. Fél éves nagylány, aki pontosan tudja, hogyan vegyen le a lábamról.

Utóirat: kíváncsi vagyok, mi lesz a mottója a következő félévnek... Már alig várom - és az összes többi félévet, hónapot, napot, amit vele tölthetek.