Három hónap vaterázás után eladtam a fölösleges (Demko Feder) kiságyunkat a teszveszen. Ma jönnek érte, és elviszik.

Sajnálom, mert szuper jó kiságy volt, de úgy döntöttem, akármilyen jó is, két kiságy felesleges luxus, a pénzből inkább veszek valami mást Sárinak. Azért ezt adtam el, mert a másik kiságyunkat Apu saját kezűleg csinálta, és bár az annyira nem szép, de szuper masszív, és ugye az eszmei értéke is magasabb.

A kiságyat egyébként 10ezer Ft-tal drágábban adtam el, mint vettem, sőt, kevesebb tartozékkal, mint eredetileg volt (forgó és rácsvédő), úgyhogy "anyagilag" nagyon jól jártunk, az biztos.

Ez Sárira nézve azt jelenti, hogy bizony eljött az az idő, amikor kiköltözhetne a mi szobánkból a sajátjába. Mivel ma viszik el az ágyat, így nagy dilemmában vagyok, hogy már ma este se aludjon nálunk, vagy várjunk még egy kicsit, és inkább hozzuk be a másik ágyát egy időre. Most ugyanis újra tiszta takony, amúgy is tízszer ébred éjszaka, és sokat kell porszívóznom is, ugyanakkor ha behozzuk a másik ágyat, akkor szerintem megint hónapokra itt ragad velünk. Mindenesetre a Demko Feder ágyat egyenlőre sárítlanítottam, és a személyes tárgyait, mint pl. a takaróit, a dendőjét és a Kockás Fülű Nyulát átvittem a másik ágyába, és az előbb már ott altattam el. Egyenlőre úgyt tűnt, hogy tetszik neki a dolog, de azért óvatos vagyok, majd meglátom, mi lesz este. Az a verzió tűnik valószínűnek, hogy ő is és én is az ő szobájában alszunk, aztán szépen lassan beszoktatom őt, és kiszoktatom magamat onnan.

Ma egyébként újabb lépéseket tettünk az önállósodás útján. Például elhatároztam, hogy leszámolok a cumival, mert egy ekkora lánynak, akinek ráadásul 4 foga is van (és szerintem úton az ötödik, mert ömlik a nyála, meg folyton rág, de nem tudom kitapogatni, mert megharap), annak már nem kell cumisüvegből inni a gyümölcslét, hanem kap csőrös poharat. Volt régebben pár sikertelen próbálkozásunk a csőrössel, de most nem Aventtel, hanem Nuby-val próbálkoztunk, mert ebből csak akkor jön a cucc, ha megnyomja a szájával. Hát, nem állítom, hogy nagy sikere volt, de azért jó mókának tartotta Sári, úgyhogy gyepálta az ínyével rendesen. Persze a fele melléfolyt, de előbb-utóbb csak belejön, nem?

Aztán ma foghatta a kekszet egyedül a kezébe. Bár nem igazán értette, hogy mit is kellene vele csinálnia, így leginkább csak nézegette, és rám várt, hogy a szájába tegyem. Kaja=anya relációt még a keksz látványa sem tudta megdönteni. Úgyhogy fogtam a kis kezét, és a szájához tettem a kekszet, ő pedig bedugta, és harapott. Azt a boldogságot, amikor rájött, hogy a saját kezével is tudja etetni magát! Nagyon büszke volt, de mivel ez bonyolultabbnak tűnt, mint ha én etetném, így értésemre adta (böködte a kezemet), hogy inkább én etessem. Azért néha-néha a saját keksz-darabkájával is ügyeskedett, sőt, úgy tűnik, kicsit ráérzett a rágás ízére is, mert olyan buzgón nyomkodta szét az ínyével a kekszdarabokat, mintha épp csipszet ropogtatna. 

Látom rajta, hogy egyre okosabb, egyre tudatosabb. Tényleg minden nap produkál valami újat. Csak a mozgása miatt aggódom, mert tényleg semmit nem csinál az ülésen és a forgáson kívül, pedig szépen fel tudja tolni már a popsiját, vagy a felsőtestét (de a kettőt egyszerre soha), illetve már egész ügyesen kúszott az ő kis saját technikájával, de azt is abbahagyta. Mindemellett még mindig eldől, ha elfáradt az ülésben, nem elfekszik, ha felállítom (betámaszt, de nekem kell felhúzni), akkor lábujjhegyen áll, és kb. 10 másodperc után összecsuklik. Valahogy nincs igénye arra, hogy a jól bevált mozgásformákon kívül újakkal is próbálkozzon. Ok, Cs. is ilyen valahol, de én azt hittem, hogy minden babában ott van az egészséges "én meg tudom csinálni" szellemiség. Hát, Sári lusta, mint a tök - valószínűleg nekem már csak így kell szeretni.