Elöljáróban csak annyit, hogy a koleszban Cs.-n mindig azért röhögtünk, mert állandóan kolbászt evett tejföllel és paradicsommal. Ha ez a három féle étel van, akkor ő már nem hal éhen.

Tegnap apja meg a lánya egyszerre vacsoráztak. Sáribaba izgatóan finom sütőtök-krumpli párosítást kapott, Cs. pedig kolbászt, tejföllel és paradicsommal. Amint Sári meglátta, hogy az apja mit eszik, azonnal eltolta magától a kanalat, és eszeveszetten mutogatni kezdett a kolbászra. Én persze rögtön mondtam, hogy nem szabad, de a család egységes nyomására végül megengedtem, hogy az apja vágjon neki egy méretes darabot, és a kezébe vehesse, mondván, ha meg is nyalja, nem fog neki ízleni.

Sári természetesen megnyalta, és kicsit furcsállta az eddig nem ismert gasztronómiai élményt, de nem fintorgott, vagy ilyesmi, hanem újból és újból rávetette magát a kolbászra, nyalogatta, harapni szerette volna - amit persze már nem hagytam, hanem kikaptam a kezéből, és eltettem. Na, azt a tekintetet kellett volna lefotózni (ilyenkor sosincs nálunk a gép), olyan mérges lett, hogy azt hittem, kiugrik a székből, és lekever egyet. Először csak nyafogott, majd kiabált, végül hisztisen sírni kezdett a kolbászért... nem adtam már neki vissza, ellenben kezébe nyomtam fél paradicsomot, gondoltam, ha azt meg is nyalja, biztos nem fog neki ízleni. Én ugyanis utálom, sosem eszek nyers paradicsomot. 

Sári egyébként ebben is meghazudtolt, úgy nyalta, mintha fagyi lett volna, így végül ezt is kénytelen voltam elvenni tőle, de mivel folyamatosan Cs.-t figyelte, hogy mit eszik, így kénytelen voltam az apját is eliminálni, és beküldeni a szobába. Sári figyelme végül kölesgolyókkal lett elterelve, mondjuk, a sütőtökért így sem rajongott, de azért végül csak megvacsorázott.