Hát végül megtörtént, amire már igencsak számítani lehetett: Cs-nek ma felmondtak. 

Ezen igazából ki is lehetnénk akadva, de egyfelől egy ilyen inkorrekt -mi több: törvényszegő- céget és béna állást nem kell sajnálni, másfelől így legalább egy csomó mindent el tudunk intézni. Harmadrészt pedig már pedzegetik neki egy ideje, hogy új főnök fog idekerülni, így az ő főnökét lefokozzák, következésképpen az ő helyére, így nagyjából csak az volt a kérdés, hogy neki ajánlanak-e valamit, vagy sem. Hát, inkább nem, de ez pedig olyan szempontból érhető, hogy 4 hónapja van a cégnél, végül is mit tud azalatt letenni az asztalra, ami az ő nélkülözhetetlenségét bizonyítja?

Abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb megoldjuk ezt a helyzetet is, szerencsére vannak tartalékaink - bár igaz, ami igaz, nyugodtabb lennék, ha legalább az én munkahelyemről pozitív válasz érkezett volna, de mint várható volt, ott sem lelkesedtek azért, hogy csak félmunkaidőben, és leginkább otthonról dolgoznék, és egyenlőre azt kérték, várjak.

Ami mondjuk engem nagyon zavart eleinte, az Cs. hozzáállása volt. Tudni kell, hogy a cég -jó magyar vállalkozásokhoz hasonlóan- igencsak durván törvényszegő: az csak egy dolog, hogy a szerződésben szereplő napi 8 órás munkaidő a gyakorlatban 10 óra (ami nem lenne baj, ha önkéntes lenne, de természetesen nem az), de az már azért durvább, hogy a munkahét mindemellett 5 és fél nap, az meg aztán pláne, hogy a jelenléti ívet meghamisítják. Nem vagyok jogász, de szerintem az közokirat, így hamis jelenléti ív aláiratása közokirat hamisítás. Az pedig, ha jól tudom, bűncselekmény. És a vicc az egészben, hogy ezt tulajdonképpen bizonyítani is lehetne, ha Cs. nem lenne olyan beletörődős. Én tuti, hogy a szart is kipofoznám belőlük, de most már el tudom azt is fogadni, hogy ő nem ilyen.

Annak viszont örülök, hogy végre lesz ideje egy csomó mindent megcsinálni a ház körül: első körben bababaráttá tenni a lépcsőt. Sári ugyan még nem mászik, de össze-vissza gurul a lakásban - úgy látszik, ő ezt a közlekedési módot választotta a mászás helyett. Simán kigurul a szobából (a küszöb sem jelent leküzdhetetlen akadályt), és mivel a lépcső közvetlenül az ajtó mellett van, nem kell külön kitérnem rá, hogy ez milyen nagyon veszélyes.

Szerző: anna_over_the_moon  2009.01.26. 11:55 4 komment

Címkék: cs csipet ceg magyarvalosag micsinál

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr794580134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_59252 2009.01.26. 13:30:14

Minden hónapban egyszer kerül a kezembe a kérdőív, és ugyanazt hazudom rá, mint minden kollégám. Végülis nem jár vele rosszul senki... Sajnálom Cs.-t, de jó a szarból erőnek erejével kikerülni, mert hajlamos az ember a szar helyet is félteni, és akkor meg magától sosem váltott volna talán...

Eszter · http://www.renatababa.blogspot.com 2009.01.26. 23:46:08

Sajnálom,hogy így alakult,nem tudom én Cs. helyébe mit tennék,de sokszor nekem is nagyobb a szám és gyávább vagyok cselekedni... Sárinak nem gratulálok most kivételesen a gurulásért :)

Ismeretlen_44444 2009.01.27. 12:26:22

Ande: egyetértek. Eszter: csak annak kell félnie, akinek van mit vesztenie. Itt nincs erről szó, hiszen többször már nem tudják kirúgni :-) Amúgy szerintem a munkát nem kell sajnálni, és azt is tudom, hogy ő mindent megtett, hogy jó legyen. És ez a lényeg.

Ismeretlen_15787 2009.01.27. 22:04:58

.... Drukkolok, hogy legyen nálatok is megoldás... Puszi!
süti beállítások módosítása