Gyermekem verbális képességei hihetetlen ütemben fejlődnek. Néha azon kapom magam, hogy csak nézem hosszú percek óta, és ámulok, hogy abból a tehetetlen kis békából hogy nőhetett egy ilyen kis tünemény, ilyen rövid idő alatt! Pedig vele voltam, láttam, a szemem előtt történt - és mégis...

Szóval Sári, aki hosszú hónapokig meg sem nyekkent, most már szabályosan dumál. Oké, persze babanyelven, de akkor is, kezdi felfedezni, hogy így egy csomó mindent kifejezhet. A "DDDeDDDeDDDeDDDe" például egyértelműen az "Add ide!" jelentéssel bír, és úgy megnyomja a D-ket, hogy az embernek kétsége sincs a gyerek akaratának megnyilvánulásáról. A kutya a "Va", a "Baba" pedig egy csomó minden. Egyszer már mondta, hogy "Aja" (rám), és néha már mondta, hogy "Aaaa-pa" Cs.-nek.

A kedvencem, ahogy "olvas". Ül, ölében a könyvvel (néha fejjel lefele), nézi a lapokat, forgatja a fejét, és hablatyol, mutogat. Mesét mond.

"Tud" énekelni. És ez komoly, "eeee"-zik különböző hangszínen, de határozottan éneklősen.

Pá-pá-zik, ráadásul jó szituációkban használja, sőt, ha valamit megun (pl. Teletabikat), akkor is használja. Mondja is, hogy "pá-pá", cérnahangon, szinte suttogva. 

Tegnap pedig megkérdezte Cs. tőle, hogy megmoshatja-e a haját, erre Sári közölte, hogy "Nem!". Megkérdezte újra, Sári megint mondta: "Nem!" és megrázta a fejét. Végül még egy ötször leteszteltük, hogy tényleg nem akar-e hajat mosni, és mindannyiszor mondta, hogy ő bizony nem értette félre a kérdést, és nem akar hajat mosni. Igaz, később az orrszívásra már nem tiltakozott verbálisan (legalább is szavakkal), de lehet, hogy azért, mert hiába "nem"-ezett, a haját végül csak megmostuk!