Sári ma, 447 naposan és kb. 5 órásan megtette élete első önálló lépéseit, elsőre mindjárt számszerint hármat. Igaz -hogyismondják- a hülye anyjának ezt egy kicsit forszírozni kellett, mégpedig oly módon, hogy leállítottam a szoba közepére, minden veszélyes tárgytól elegendő távolságba, majd mondtam neki, hogy most egyedül álljon meg (ez már egy ideje megy neki, bár elég bátortalan, úgyhgy nem nagyon csinálja), és végül egy lépést hátraléptem, és szóltam, hogy jöjjön ide. És láss csodát, elindult, nyújtotta a kezét, de mivel nem ért el, így kénytelen volt három kacsalépéssel beleomlani a karjaimba! 

Ezt a játékot már eddig is játszottuk, de még sosem lépett, mindig csak dőlt, úgyhogy most igazán büszke vagyok rá.

Azóta természetesen folyamatosan ezt gyakoroltattam vele, ment már vagy hat lépést is egyirányba, sőt, az etetőszék biztonságot nyújtó támaszát is hajlandó volt feladni egy kis anyafelé való gyaloglásért, úgyhogy határozottan fejlődőképes a kisasszony.

Mindemellett pár napja azt is tudja, hogyan kell kapaszkodás nélkül felállni, sőt, újabban a guggolásból való felállást is műveli, igaz, ezt még csak kapaszkodva, de végül is ezzel máris lekörözte családunk 50 feletti nőtagjait mozgékonyságban.

Ja, és túrja az orrát. Na, ez nem túl nőies, és nem is vagyok rá olyan büszke, mint a fentebb vázoltakra, de tény, hogy könyékig bebányászik a nóziába, igaz, egyenlőre még nem azzal a szándékkal, hogy ki is szedjen belőle valamit, csupán az élvezet kedvéért, azért viszont nagyon! Ha rászólok, hogy nem szabad, netán elhúzom onnan a kezét, akkor a képembe röhög, és azzal a lendülettel teszi vissza vagy az előbbi, vagy a másik kezét. Mindemellett előszeretettek kotorászik (kotorászna) az apja vagy az én orromba is. Cs. szerint ezt a szokását hasznossá is fejleszthetnénk, makacs orrdugulás esetén ugyanis jól jöhetnének a vékony, akárhova is elérő ujjacskák.

Hát, nem tudom, szerintem a gyerekmunka tiltott a fejlett a világban...