Sári úgy egy hete megtanulta kinyitni a tolózárral felszerelt lépcsőrácsot, amely zár pediglen felmenőinek szokott néha gondot okozni. Neki természetesen nem. Azóta már tényleg nem lehet szem elől téveszteni, sehol sincs biztonságban.

Vajon hogyan lehet bababaráttá tenni egy lakást? Mert egyébként azt vettem észre, hogy ha hagynám, azért most már elég jól el lenne egyedül is - egy darabig. De muszáj felügyelni, mert mostanában -a lépcsőrács nyitogatása mellett- az a kedvenc elfoglaltsága, hogy a szobájában lévő kanapéról felmászik a radiátorra, és az ablaknak támaszkodva sétál rajta. Az csak egy dolog, hogy mezítláb az ujjacskái beleakadnak a radiátor recéibe, de az a másik, hogy a radiátornak egyszer csak vége van, míg az ablak még tart - és ezt Sári még nem annyira érzékeli. 

Mert az alapelv az, hogy mindent szabad, ami nem veszélyes, vagyis nyugodtan pakolhat a szekrényből, fiókokból, koszolhat (mostanában pl. főz - kap egy kis fazekat, bele lisztet, vizet, ilyesmit, és a sámlinál állva kevergeti) - és bár emlékszik, hogy mire mondom neki azt, hogy nem szabad, azért még nincs annyi önkontrollja, hogy ne is csinálja meg, ha egyedül van (akkor is próbálkozik, ha ott vagyok).

Emiatt egy-egy pisilés nekem kész agyrém: mert leültetem én Sárit a WC elé, aki van, hogy érdeklődve végig és nézi a műveletet, de olyan is előfordult, hogy elcsatangolt, és bár nem a kanapé tetejéről szedtem le, de akár az is lehetett volna...

Nőjön már fel, ugye...