Tegnap lementünk a tóra fürödni. Mókás, mert bár huszoniksz éve élek a tó közelében, még mindig tartogat számomra meglepetéseket - mint kiderült, a kajakos-pálya mellett, ahová évekig jártam evezni egy eldugott kis strand -vagyis inkább vadkempingező van kialakítva. Tényleg nagyon el van dugva, mert konkrétan sehol nincs kiírva, hogy itt akkor most lenne egy lépcső, és földes út vezet oda is. Meg persze nagyon kis lepukkant szabadstrand, mert tényleg csak egy lépcső vezet a vízbe, a fű inkább gaz, és az is ki van száradva, no meg sehol egy fa - még szerencse, hogy délután mentünk, így a három fűszál által keltett árnyék pont elég volt...

Annyira utálok a tóban fürdeni a tenger után! Szerencsére Sárikittyomnak nem voltak ilyen fenntartásai, mert boldogan lubickolt, még úgy is, hogy az egyik karúszójának az egyik fele ki van lyukadva. Most már amúgy simán fennmarad a vizen, bár A-ból B-be még nem tud átevickélni, de legalább már nem süllyed el, és nem nyel vizet sem. És nem utolsósorban mindezt nagyon élvezi, épp ezért rejtély, hogy akkor az esti fürdést miért nem (bár amióta újra kiskádban fürdik, annyit legalább elértünk, hogy hajlandó beleállni a vízbe...). Viszont az úszógumit ki nem állhatja, úgyhogy direkt jó, hogy kidobtunk rá kétezer forintot...

De mi a nonpluszultra volt a strandon, az a rengeteg kutya, amik ott játszottak körülöttünk. Különösen egybe szeretett bele Sári, és ő is Sáriba, egy bizonyos Artúr nevezetű fehér kis szőrgombócba. Épp Sári-méretű kutya volt, és nagyon szeretett volna a Lánnyal haverkodni: odaszaladt hozzánk, belemászott Sári ölébe, és össze-vissza nyalogatta az arcát (khm, én ezt nem annyira bírom elviselni)... Sári közben sikongatott a boldogságtól, meg attól, hogy a kutya szőre csikizte, de azért megsimogatni igazából nem merte, pedig a kutyus nagyon kínálta magát. De azért nagyon ment utána...

Cs.-vel ezért úgy gondoltuk, jó volna Sárinak egy kisebb kutya (is), mert Brutusz azért nagyon nagy, konkrétan háromszor nagyobb a gyereknél (súlyban meg vagy hatszor), és azért bármennyire is szereti Sárit, nem igazán játszópajtásnak való, már csak a méretei miatt sem. Ugyanakkor nem tudom, mit szólna (mármint a kutya), ha hazahoznánk egy porbafingó vetélytársat (vagy játszótársat?), lehet, hogy bántaná... T. szerint ha a másik kölyök, akkor nem lehet gond, de azért én kicsit aggódom... Na mindegy, majd keresgélünk kutyust (Cs. mindenáron tacskót akar, én meg valami szőröset), aztán legfeljebb feltételesen hozzuk el... Már ha ilyet lehet.

Sári azóta természetesen mindenkinek azt "meséli", hogy hogyan törölte képen a kutya a nyelvével, ami annyiból áll, hogy kidugja a nyelvét, és lefetyel. Nem tudom, mikor  kezd majd el beszélni, de gondolom, nem kevés vidámságot fog a csacsogásával okozni, amikor már a testbeszédén is annyit röhögök...

Szerző: anna_over_the_moon  2009.08.21. 07:51 4 komment

Címkék: outdoor

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr834580244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_117385 2009.08.24. 00:13:01

Kár, hogy nem jutott eszetekbe korábban, Aisikáéknak volt egy kiskutyája, olyan picike korcs, de nagyon szőrmés. Két kiló sem volt az egész kutya, de a bundája révén kinézett vagy 8 kilónak. Mindazonáltal átfért a 10*10-es drótkerítésen. A bundája miatt a gyerekek Pihének nevezték el. Nos Pihét a gyerekek szerették volna magukkal hozni külföldre. Annyira szerették volna,hogy hogy nem is mertem volna ellenállni, hiszen családtagnak tekintették. Sajnos meghiúsult a dolog. kezdődött azzal, hogy a repülőjegy Cargo járattal, ketreccel és egyebekkel cca. 74 ezer Ft lett volna. Ez még hagyján (mit meg nem tesz az ember a gyerekekért?). De a kutyusba "csípet" kellett volna ültetni, ami szintén hagyján, csakhogy utána 6 héttel kellett volna egy vérvétel, majd 6 hónap után még egy kontroll vérvétel és annak az eredményéről hatósági állatorvosi igazolás. Utána lehetett volna behozatali engedélyért folyamodni az ír hatóságokhoz. Vagyis az egészet már legalább 6 hónappal előtte el kellett volna határozni! Szóval így esett, hogy Pihe marad Magyarországon. A gyerekeknek meg megígértük, hogy lesz majd ír kiskutyájuk, az sem rosszabb, mint a magyar. Pihét meg el kellett ajándékozni! Szerencsére volt egy jelentkező nagyon kutyaszerető idős házaspár, ahol Pihének jó dolga lesz, a gyerekek meg érzékeny búcsút vettek tőle. Szóval, ha tudtuk volna, Pihe maradhatott volna a családon belül. Sára is biztos nagyon örült volna. Igaz, hogy nem tacskó, de szép bundás és nagyon pici. Kár, hogy lemaradtunk róla!

Ismeretlen_59252 2009.08.26. 13:07:54

West Highland White Terrier! Az tuti tetszene neki! :)

Ismeretlen_44444 2009.08.26. 14:24:07

Az ám! Tudsz ilyet szerezni? :-) bár jobb volna a keverék, mert azért nem kell fizetni

Ismeretlen_59252 2009.08.26. 17:46:07

Nem ismerek sajnos ilyen gazdit :( Biztos van a keverékek között is kis szőrmók :) Különben is a menhelyeken annyi szegény árva kiskutya van, és akkor már egy nagy adag jócselekedetet is elkövetsz, ha onnan viszel haza kiskutyát! :) Mondjuk nekem ennyit megérne egy westie, ha tudnám hova tenni: http://www.allatapro.hu/index.php?menu=hirdetes&csoport=kutya&id=11191
süti beállítások módosítása