Túl vagyunk a Mikuláson. Jópár év után újra lázba hoz ez az ünnep - marhára élveztem a télapó-csomagok készítését, a csizma ablakba helyezését és az ajándék becsempészését - annak ellenére, hogy az elején támadt köztünk némi vita arról, hogy most akkor Mikulás van, vagy Télapó, mivel ez utóbbi Cs. szerint egyfelől szláv, másfelől kommunista maradvány, szóval a gyerek felé egységes álláspontot, azaz Mikulást közvetítettünk. Na ja, már mondogatta is, hogy "Mi", és napok óta rendületlenül várta, hogy mikor kap ajándékot. Ez a mozzanat később fontos lesz, ne felejtsük el.

Szombaton Mikulás- és pocakbúcsúztató partyra voltunk hivatalosak J-ékhoz, ami eredetileg asszem mézeskalács buliként lett meghirdetve, de mi végül azt nem csináltunk. Nem baj, a buli így is nagyon jól sikerült. Ahhoz képest, mondjuk, hogy ebéd utánra volt hirdetve az érkezés, mi 4 körül mentünk, és mi voltunk az elsők - ennek kétségtelen előnye az volt, hogy még nem voltak idegenek a lakásban, amikor odaértünk. Ennek ellenére Sári iszonyatos sírásba kezdett, ahogy beléptünk a lakásba, és csak nagy sokára nyugodott meg: Márk egyébként nagyon édes volt, mert vigasztalásképpen hordta Sárinak a játékokat. Kicsit később abbamaradt a sírás, többen is lettünk, úgyhogy szegény lányom még egy jó ideig csak szülői felügyelet mellett mert közlekedni és egy-egy újabb játékot begyűjteni.

Nos, az előzmények miatt természetesen tartottam a Mikulástól, aki pedig könyörtelenül jött - no de Sári nem sírt, hanem komoly érdeklődéssel figyelte a kezemből a verseket, majd amikor ajándékosztásra került a sor, lekéredzkedett, és odabattyogott a Mikuláshoz, várni a jussát. Szegény Mikulás viszont csak nem találta meg Sári ajándékját a puttonyban, miközben az én kis türelmetlenkém minden kiráncigált csomagra azt hitte, hogy az övé, úgyhogy simán elszedte volna a másikét is, ha nem segítünk kicsit a télapónak, és mondjuk meg neki, hogy a kék zacsit keresse. No, az is meglett, Sári elégedetten hozta nekem, és bontottuk ki együtt.

Innentől kezdve az est további részét nagyjából a zabálás jellemezte - Sári konkrétan folyamatosan evett. Ebből kisebb konfliktus is támadt, mivel Sári odaült Márk kisasztalához, maga elé húzta a bulátás tálat, és senkit nem engedett oda. Amikor Kisvacak közeledett a bulátához, Sári finoman közölte, hogy "nem", de ebadta kölyke csak nem tágított, úgyhogy Sári -bár ezt nem láttam, de sejtem- kicsit taszajthatott rajta, mire M. lecsücsült a földre. Az egész nem volt vészes, ki-ki védte birtokát, ugye, de M. azért kicsit megsértődött azon, hogy egy kiscsaj lenyúlta a helyét, úgyhogy nyafogni kezdett. Az anyja viszont épp valahol máshol tartózkodott, így nem hallotta meg a kis basa hívó szavát, mire Márk egy pillanatra elhallgatott, körülnézett, hogy mennyire hangosan kell majd szólni, és felmérve, hogy anya nincs a szobában, olyan erővel "kiabált", ahogy csak bírt. J. persze jött, és engedélyt adott Sári megejnyebejnyézésére, úgyhogy Kv. ment, majd jó határozottan megrázta az ujjacskáját Sári felé, aki ettől kellőképpen meghatódhatott, mert ezt még ma is meséli. Mint ahogy azt is, hogy előtte ő bizony felrúgta a ház urát, ami így biztos nem igaz, de azért viccesnek hangzik. Ja, és a puszikat is, amit ez előtt meg ez után Márktól bezsebelt.

Márknak egyébként rengeteg, de tényleg rengeteg játéka van, ami persze most mégsem volt elég. Sárinak mondjuk mindig az kellett, ami másnak is, de érdekes módon leginkább nem a hasonszőrű totyogókkal került konfliktusba emiatt, hanem egy hatéves kissráccal, aki kinézte magának azokat a golyókat, ami valami golyókilövős babajátékhoz kellett, és testi fölényénél fogva el is kobozta őket. Szegény Sári hiába ment utána, és kiabálta, hogy "Add baba!", a kissrác nem adta. A jelenetet figyelve láttam Cs.-n, hogy megy fel benne a pumpa, de nem engedtem, hogy közbelépjen, mert egyrészt más gyerekét nem fegyelmezzük, amíg vér nem folyik, másrészt pedig farkastörvények vannak, és Sárinak ezt így kell megtanulnia. Szívem szerint persze én is mondtam volna neki, hogy hagyja azokat a hülye labdákat, volt ott még ezer játék, de tűrtőztettem magam. A kissrác ráadásul még párszor Sárihoz jó közel hajolva kiabálta a gyerek képébe, hogy "Nem adom, nem adom!", és ugye mi nem járunk játszótérre, úgyhogy az ilyen töknormális gyerekviselkedéshez nem igazán vagyunk hozzászokva. Mindegy, túléltük, Sári is talált valami mást, Cs. lelke is megnyugodott, hogy a lánya legalább kicsit próbálkozott küzdeni, és én is, mert magától megoldódtak az ilyen konfliktusok.

Itthon aztán még éjjel is jött a Mikulás, hozott orvosos szettet, amivel egy kicsit játszottunk is, kapott mindenki szurit, meg ilyesmi. Remélem, ez majd kicsit segít oldani az orvosok elleni gátlást, és kevesebb hisztivel megy majd az oltásbeadatás.

A hétvége amúgy pikk-pakk elment, és tessék, már kedd van, újra meló, szegény Sárit alig látom. Meg persze Cs.-t is, tegnap meg is jegyezte, hogy milyen keveset vagyok itthon, és hogy hiányzom neki. Egész meghatódtam.