Sári a múlt héten megint beteg volt, de szerencsére csak egy napig – utána se híre, se hamva nem maradt a láznak, így ugyan a héten már nem ment bölcsibe, de a hétvégi esküvőre el tudtuk vinni. Ennek örömére egész héten esküvői lázban égtünk, ami egyfelől azt jelentette, hogy a hastáncos fátylammal a fején rohangált egy sort, illetve a mi esküvői videónkat néztük. D.-t és Zs-t megismerte, saját magát nem kereste nagyon rajta, csak amikor rákérdeztem, hogy Sári hol van, akkor közölte, hogy „Nem tudom.” Én mondtam, hogy anya pocakjában iciripiciri pötty volt ő, és akkor ez nagyon tetszett neki. A dolog „apa”-részébe most nem mentünk bele.

Nekem kismillió dolgom volt az esküvő miatt, ugyanis S. és M. „handmade” ajándékot kaptak tőlünk, F-fel közösen, de az ötlet tulajdonképpen az enyém volt. F. szerint le kellene védetnem… No mindegy, a lényeg az, hogy a házasság szerintem az apróságokon múlik – ti. a szerelem sosem attól múlik el, mert valami bődületesen nagyot változunk, hanem attól, hogy elhagyjuk azokat az apró kis kedvességeket, figyelmességeket, puszikat, amik korábban a mindennapok részei voltak. Ezért S. és M. „apróságokat” kapott tőlünk, méghozzá egy játék keretében. A neve: „Társas-játék”… éééérted…

Kis papírokra feladatokat írtunk S.-nek és M.-nek is, amiket feldátumoztunk, és dobozokba tettünk. A feladatok nem mindennapra, de az elkövetkezendő 10 év akármelyik napjára szóltak. Pl. 2015. március 1. „Ezen a napon indult 1915-ben a budapesti tömegközlekedés. Pattanjatok fel egy buszra, és utazzatok végállomástól végállomásig”. Vagy „Épp 9 éve, 9 hónapja és 9 napja vagytok házasok. Ez alkalomból menjetek el pizzázni, és rendeljetek egymásnak!”. Stb… nem részletezem, micsoda agymunka volt mindenféle hülyeséget és romantikus dolgot kitalálni, főleg mikor az ember életéből ezek nagyrészt hiányoznak, de szerintem nagyon jól sikerült az ajándék.

A lagzi is – leszámítva, hogy esett. Szegény S.-t nagyon sajnáltam, de végül szerintem senkit nem érdekelt már az eső. Sári kifejezetten örült neki: szépruhában, gumicsizmában, sikongatva ugrabugrálni a pocsolyákban nem mindennapi móka…

Engem az a megtiszteltetés ért, hogy én fordíthattam M.-nek a ceremóniát, így nem tudtam a gyerekemre felügyelni. Cs. videózott, és amúgy is, a buli miatt is inkább elvittük anyut bébiszitternek. Így a ceremónia alatt csak annyit hallottam, hogy valami gyerek sikongat örömében hátul – persze, Sári volt az. Remélem, nem utál érte S. nagyon…

A lagzi mellesleg a magyar Pusztán volt, idilli környezetben. Mi nagyon jót mulattunk, Sári pedig tündéri volt, úgyhogy abszolút semmi panaszom nem lehet.

Most hétvégén foly.köv, újabb lakodalom…