Régen írtam már magamról. Nem azért, mert nem volt mit, inkább azért, mert nem volt hova... Na mindegy, most sem szeretném telepanaszkodni Sári blogját, de már ideje lenne egy jó alapos lelkizésnek, mert a napi rutinban kezdem elveszteni magamat.

Szóval akkor rólam. Csak címszavakban, mert irodalmi igényességre most nincs időm (nem mintha máskor, amikor lenne idő rá... na mindegy):

• Szarul vágta le a hajamat a fodrász. Ez egy friss élmény, azért kezdem ezzel, mert ma délelőtt voltam, de így kell annak, aki lusta rendes fodrásztól időpontot kérni, és inkább elmegy a csúnya nagyáruházba a béna olcsófodrászatba (ami nem is annyira olcsó, de ez megint mellékszál).
• Nagyon sok a munkám. Nem tudom, írtam-e, és nincs kedvem visszakeresni, de komolynak tűnő megbizatásom van, ami gyakorlatilag rengeteg levelezést, szervezkedést, és utazást jelent. Nem baj, egyelőre élvezem, csak ki vagyok purcanva, és így gyakorlatilag semmi értelmesre nincs időm.
• Újra kell csináltatnom egy ciklusvizsgálatot, és még pár újabb vérvételre is el kell mennem. Ezt mondta a csodadoki (még januárban, csak azóta nem volt erőm ezzel a témával foglalkozni). A leleteimet látva amúgy hümmögött, meg motyogott, amiből egy kukkot sem értettem, és Cs. sem volt ott, hogy fordítson, de a lényeg nagyjából az, hogy szarok a génjeim, és ráadásul Cs.-vel sem alkotunk valami bombabiztos reprodukciós egységet, tehát vagy új férjet szerzek, vagy beérem ezzel, aki van, és akkor még megcsináltatom ezeket az extra (drága) vizsgálatokat. Nem is tudom, pontosan hol és miket, mert annyira elment a kedvem az élettől is ezt hallván, hogy még nem volt energiám utána járni a dolgoknak. Annyira bíztam benne, hogy sikerül már lezárni 9 hónap után ezt a dolgot, de nem, most újabb körök... Az óra közben persze ketyeg, egyre-másra derül ki erről is-arról is, hogy terhes (igen, mindig ÉN tudom meg utoljára), és én egyre jobban el vagyok keseredve. Időnként, persze, mert máskor meg nem érdekel. (Ez se igaz, érdekel, csak dacos vagyok, mint egy gyerek). Aztán vannak pillanatok, amikor kifakadok, mint pl. legutóbb szombaton, az autópálya 67. kilóméterkövénél megmagyarázhatatlan módon kitört belőlem a sírás. (És akkor megint egy kis füllentés, mert én nagyon is tudom a magyarázatot, csak olyan szánalmas, hogy még mindig itt tartok...)
• És akkor az apropó: É. hétvégén férjhez ment, és É. 4 hónapos terhes. És ezt én Sári ovistársának a szülinapján tudtam meg pénteken, egy közös ismerősünktől. É-vel nagyon jóban voltam, nyilván, csak múlt időben, mert az, hogy ezek a jelentéktelen részletek az életéből így jutnak el hozzám, nem feltételeznek valami erős barátságot... amúgy szilveszterkor beszéltünk utoljára... Kezdem unni ezt az elszigetelődést...
• Időként magas a vérnyomásom, de ami az igazi para, hogy inkább az alsó, nem is a felső, de mindig addig mérem, amíg nem sikerül 90 alá nyomni, és akkor megnyugszom - a következő mérésig. A fejem néha, mintha szét akarna robbanni, nem fáj, csak feszül, és gyakran fáj, zsibbad a bal karom, vállam, nyakam, nem is tudom, mim. És Cs. szerint hipchonder vagyok, mert ha most már a beleim rendben vannak (amúgy nincsenek), akkor muszáj valami új bajt találnom. Semmi kedvem kivizsgáltatni magam, nem hiszem az alternatív gyógymódokban, és amúgy is, hagyjon mindenki békén, hadd szenvedjek csak csendesen egy sarokban.
• A legjobb, hogy ezekből szerintem senki semmit nem vesz észre rajtam, mert amúgy az "életben" elég jó kedvű vagyok.

De ez így most kijött. Mindenkinek lehetnek rosszabb napjai.