Icánka-ficánka ficánkol. És azt hiszem, éreztem is. 

Úgy kezdődött, hogy amikor a hasamon volt a kezem, mintha apró ujjacskák pöckölték volna a tenyeremet. De állítólag marhára nem ilyet kellett volna éreznem, hanem inkább olyat, mint amikor emésztek, és levegőbuborékok szaladnak végig a hasamon. Bár nem értem, miért akarja bárki megmagyarázni az én individualista utódomnak, hogy hogyan kellene mocorognia, de türelmesen vártam a megfelelő érzetre. Aztán pár napja ilyen is volt – de mondjuk mivel tényleg emésztés-félére hasonlított, nem tudtam volna megmondani, hogy ez most az-e vagy más-e. 

Szóval Icánka-ficánka ficánkol, tutira, csak az anyja még nem eléggé felkészült, hogy megmondja, gyermekét érzi-e vagy a vacsorát. 

Aztán úgy egy hete, minden hajnalban kipattan a szemem. Mondom, ez biztos a rosszcsonttól van, megrángatja a köldökzsinórt, vagy mit tudom én, lényeg az, hogy felébreszt és nem hagy visszaaludni. Ez a program ma is megérkezett, menetrendszerint 6.25-kor, de most azzal a különbséggel, hogy határozottan éreztem, ahogy bensőségeimet átpakolja egyik helyről a másikra. Nem fájt, inkább olyan volt, mintha apró lábak gyömöszölnék a vesémet – és ez nyilván így is történt. Aztán még egyszer éreztem ugyanezt a metrón, de mivel még mindig tapasztalatlan terhesnek számítok, nem tudom, hogy ez most már tényleg az-e, vagy mi a manó. Egyáltalán, később, amikor már az internet szerint is éreznem kellene mindent, akkor honnan fogom tudni, hogy akkor az most mi? 

Egyébként – elvileg- már 13-14 cm-esek vagyunk fejtől popsiig, és azért az már elég nagy...