A lányom kezd szemtelenedni. Nem tudom, ez valami elő-tinédzserkori tünet-e, vagy így normális, de eddig azért olyanra nem nagyon emlékszem, hogy bármikor is megkérdőjelezte volna szülei szavát, vagy ne adj' isten visszadumált volna. Gyanús, hogy ez a mini-rebellió egybeesik az iskolakezdéssel, egy új közösséggel, ahol amúgy a jelek szerint azért elég jól megtalálta a helyét. És akkor még az egyre gyakrabban előforduló "banyek/bakker/basszus" felkiáltásokat nem is említettem, bár itt azért erős önkritikát kell gyakorolnunk, mert sajnos se én, se Cs. nem tudunk vigyázni a szánkra. Be fogom vezetni a káromkodás-perselyt, 500 Ft/elszólás árfolyamon. Abból megyünk Karib-tengeri hajóútra jövő nyáron. 

Szóval visszatérve a szemtelenkedésre, tegnap megkérdezte Cs. Sáritól, hogy kész-e a házifeladat. Sári meg úgy lazán váll fölött visszavetette az apjának: - Neked meg ahhoz mi közöd? (Mindez persze cérnahangon, enyhe -de már tényleg csak enyhe- beszédhibával még groteszkebbnek tűnt). Sajnos nem bírtuk ki röhögés nélkül, ami nyilván levon a szülői szigor visszatartó erejéből.

Sári egyébként -nekem úgy tűnik- szereti az iskolát. Azt, hogy én szeretem-e, még nem döntöttem el. Mindenesetre tetszik, hogy nem rohannak sehova, pl. 1 hónap alatt még egyetlen betűt sem tanultak, de orrvérzésig gyakorolják az irányokat, több-kevesebb, nagyobb-kisebb, karikázd-be, színezd-ki jellegű feladatokat, tapsolják a szótagokat, meghallják a különböző hangokat a szavakban, szóval erősen rá mennek az alapokra. A kolléganőm fia ehhez képest majdnem minden nap új betűvel megy haza... Az is tetszik, hogy átmenetet képeznek az ovi és az iskola között, pl. a gyereket egészen az osztályig el lehet kísérni, és sokszor látom, hogy a korán érkezőknek társasjátékot pakolnak elő. Sokat vannak az udvaron (torna helyett is). Persze egyre több önálló feladatot kell a gyerekeknek megcsinálni, pl. első héten még bemehettek az anyukák az osztályterembe kipakolni a táskából, második héten már mondta a tanító néni, hogy inkább csak figyeljük, hogy a gyerek jól csinálja-e, most pedig már nem mehetünk be. 

Ami viszont határozottan nem tetszik, és nem is tudom, mit fogok ezzel kezdeni, az az iskola erős (és gyakorlatilag tökéletesen nyíltan felvállalt) jobboldalisága. Az évnyitón történtekről már írtam, na de a múltkor is kiverték a biztosítékot: kaptak Sáriék egy könyvet, a város történetéről, minden gyerek, tök ingyen, tök szép könyv. Érdekes és hasznos ajándék, örültem is neki. Megkérdezem Sárit, hogy örökbe kapták-e. Azt mondta: -Igen, megtarthatjuk, a kormánytól kaptuk ajándékba!

Öblös káromkodás jutott az eszembe, de visszafogtam magam (nem 500, hanem legalább 3000 Ft lett volna a perselybe). Most abba ne menjünk bele, hogy ha még a kormánytól is kapta ajándékba a 6 éves gyerekem a könyvet, akkor végeredményben mégiscsak tőlem kapta, mert itt ebben az országban az ilyesmit nem szokás számon kérni. De akkor is, hogy a p*csába lehet egy gyereknek ilyet mondani? Bár nyilván nem neki szólt, hanem a szüleinek... gusztustalan, na.

(Ugyanennyire ki lennék akadva, ha a jobb helyett balra húzna az iskola. Bár erre az elkövetkezendő jó pár évben nem látok sok esélyt. Az állat nem harap abba a kézbe, ami eteti.)