Ha profilozó* lennék, és a seggnyalásról kellene profilt készítenem, akkor a modellem az Újcsávó lenne.

Amikor jött, nálam próbálkozott. Pl. amikor beteg voltam, és helyettesítenie kellett, írt egy emailt, hogy micsoda megtiszteltetés neki, hogy engem helyettesíthet. Aztán amikor gondolom belátta, hogy én ilyenekre nem vagyok vevő, elkezdett a kollégámnak nyalni. Ő azonban felmondott. Akkor jött a közvetlen főnöke, aki ebben hasonlít hozzám, másrészt az a terület, ahol ő tevékenykedik, olyan irányú képességeket követel (matematika, statisztika), amiben az Újcsávó nem jeleskedik, így nála nem tudott ennyire kitűnni, ezért őt is hagyta a fenébe. Eztán jöttek az „ügyfelek”, ahol annyira jól nyalt, hogy az egyiknek az ágyáig is eljutott (aki történetesen nő, ebből kifolyólag az Újcsávó – minden feltételezésem ellenére – nem meleg). Aztán mióta tudja, hogy én már nem sokáig „állok az útjában”, azóta az én főnökömnek nyal. 

Történt pedig, hogy nemrég egy 2 napos halál unalmas training sorozaton (továbbképzésnek mondják magyarul) voltunk kénytelenek részt venni mind a 15-en. A főnököm agyából pattant ki az ötlet, és hogy még fontosabbá tegye nekünk ezt a csodáaltos két napot, meghívta a cég egyik borzasztó híres külföldi trainerét is. Az asszisztens pedig leszervezte e termet, amit a mai napig nem értek, miért kellett egy külső helyszínen lerendezni, amikor 9-től 6-ig egy projektort bámultunk, amit itt az irodában is megtehettünk volna, és azért még csak fizetni sem kell. Mindegy is, valahogy csak elmúlt ez a borzalom, a Trainer hazament, a Főnök melegen megrázta a kezét, az Asszisztenst pedig megdicsérték a jól végzett szervezésért. 

A következő munkanapon az Újcsávó szabin volt, ennek ellenére egy levél várt tőle az inboxomban. Előző nap este fél 10-kor küldte. Nem bírom ki, muszáj bemásolnom – csak tanulság végett. 

„From: New Guy

To: Boss, Trainer, Assistant

Cc: Everyone else, who was there on the training and to whom I want to show how fucking great I am

Subject: Thank you for the excellent two days 

Dear All,

Let me thank you –on behalf of the whole department as well- that I had the chance to participate on the training. I hope that we will see each other more often in the future, and I am so glad to be part of such great events. 

Dear Trainer,

Your presentation was very mind-opening, thank you very much for travelling here and presenting it. I hope that we will meet lot in the future and I will have the chance to participate on your very exciting presentations. 

Dear Boss,

Thank you so much that you had the ide to organize this training.

Dear Assistant,

You organized great room, great food, thank you very much for arranging everything. 

Have a nice evening.

Best regards,New Guy” 

Amikor elolvastam, csak annyit tudtam mondani: „Baz’meg!”. Tovább akartam küldeni Zsannak, hogy szerinte is gáz-e, de végül nem tettem, mondván, hogy ez annyira szánalmas, hogy nem bírok mérgezni vele másokat. Aztán elmeséltem Cs.-nek, és szerinte is übergáz volt.

Kíváncsi leszek, vajon mire viszi majd ilyen attitűddel az Újcsávó. Mert seggnyalókra szükség van...  

*Minden nap nézem a ‘Criminal minds’ c. sorozatot az AXN-n, amit –roppant elmésen- Kriminális elméknek fordítottak a fordítók. Ez viselkedéskutató FBI-ügynökökről szól, és innen tanultam azt a szót, hogy profilozó. Az AXN-t egyébként nekünk Romániából szórják, és még nem jöttem rá, hogy miért, de a műsorok magyarul mennek, a reklámok viszont románul. Rendkívüli módon élvezem a román nyelv dallamát, de ez annyira nem tartozik ide.

Szerző: anna_over_the_moon  2007.11.21. 11:08 4 komment

Címkék: ceg masok ujcsavo

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr244579871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_15787 2007.11.21. 14:17:27

Ez most komoly????????? te jó ég... :(

Ursula 2007.11.21. 21:41:14

Hát, az angolja nem/sem tökéletes

tesseract 2007.11.22. 20:21:12

Mr. Brown Nose.

ande · andedrag.freeblog.hu 2007.11.22. 23:21:12

Én annak örülök, hogy van még egy ember, aki szereti a román nyelvet. Én konkrétan szerelems vagyok bele. Én félek az ÚjCsávótól. És bassza meg, hogy az ilyen jut előbbre, mert biztosan előbre jut!!!
süti beállítások módosítása