A hasam körfogata (az ugyanaz, mint a kerület?) a 23. héten reggel 103, este 104 cm volt. Estére amúgy mindig nő egy kicsit, aztán reggelre visszamegy. Nem tudom, miért van így, de az biztos, hogy úgy érzem, mintha lányom szétvetné kezét-lábát, és nyomná szét a testemet.

Múltkor Cs. rámnézett, és azt kérdezte, hogy még mekkora lesz(ek)? Mondtam, hogy gyermekünk jelenleg úgy 20-25 centis, tehát még a duplája legalább. Kikerekedett a szeme, láttam, hogy nem hiszi, hogy valóban akkorára fogok nőni. Utána meséli, hogy beszélt XY-nal, aki kérdezte, hogy látszik-e már a hasam, mire Cs. közölte: „Méghogy látszik? Már nem fér be az ajtón...”

Aztán naponta úgy egy 4-5 forrásból megkapom, hogy a, nem igaz, hogy ez a gyerek bennem marad márciusig, és nem szülök meg előbb b, nem igaz, hogy nem számoltam el magam c, nem igaz, hogy nincsenek többen... Ilyenkor persze csak pironkodom, és csendben megjegyzem, hogy a, remélem, bennem marad márciusig b, biztos, hogy nem számoltam el c, nincsenek ketten d, (és mintegy mellesleg hozzáteszem) keresztben fekszik, és ez amúgy is alkati kérdés, de tökmindegy, csak egészséges legyen.

Annyira jó egyébként, hogy ha valaki meglát egy kismamát, rögtön feljogostva érezze magát arra, hogy megjegyzéseket tegyen az adott nő életének legintimebb részleteire is. Mondom, vadidegenek. És persze mindig mindenki jobban tudja. Úgy sosem jó, ahogy van. És úgyis ő tudja jobban.

A Bátyám április végén született, apukámnak pedig –aki korábban külföldön volt, és kvázi hazaérkezésekor ejtette anyukámat teherbe- a szilveszteri buliban mondták, hogy ugyan számoljon már utána, mert nem igaz, hogy az a gyerek nem születik meg januárban. Mama pedig azt mesélte, hogy amikor anyu leült, nem látszott ki a hasától a feje. Szóval ez azért alkati kérdés is lehet, és különben is hagyjon mindenki békén. A súlyomat (ill. a tömegemet) sem mérem egy ideje, jól érzem magam, és ez a lényeg.

Egyébként az egyik bandita volt aranyos. Mondtam neki, hogy megyek enni, erre ő: „Jó, csak ne egyél sokat, mert agyonnyomod a gyereket!” Nos, ahogy most állunk, a gyerek nyom agyon engem!