Ojjé, de nagy lányom van. Elballagott az oviból. Persze, ugyanúgy jár továbbra is, van jele, meg ovis zsákja, és viszi az alvósállatát, de múlt héten megtartották az ovis ballagást. Nálunk ugyan nem volt túl nagy felhajtás (legalább is a család részéről), de azért így is nagyon szép volt.

Sári már hetekkel korábban izgult a műsoron, amiből semmit nem árult el. A para előző napon hágott a tetőfokára, olyanokkal traktálta magát ugyanis, hogy mi lesz, ha elrontja a szöveget, vagy ha a Csani hülyéskedik, és ő majd arra figyel, ahelyett, hogy a verset mondaná. Ehhez képest semmi gikszer nem került a műsorba, pedig néhány kisfiú valóban kajláskodott. Nem baj, a műsor nagyon szép volt, és jó hosszú, és szerintem nem-anyuka-apuka vendégeknek is simán élvezhető volt. Mindig meglepődök, hogy milyen nagyon már, milyen komoly dolgokat tudnak megtanulni...

Ennek megfelelően kb. akkor kezdtem el bőgni, amikor bevonultak. Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az idegesítő sírós anyuka, de csakúgy, mint a balettelőadáson, itt sem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Tudom, szánalmas, de annyira meghatódtam a saját lányomtól...

Jó, elég klisé, de tényleg eszembe jutott, mekkora kis pöttömpanna volt, amikor elkezdte az ovit, szinte senki nem értette (rajtam kívül), hogy mit beszél - most meg (a logopédus, és szerintem is) alig van már beszédhiba, a hangokat simán felismeri egy szóban, és ha valamit rosszul mond, akkor javítja. Egyre több mindenben önálló, és nagyon megbízható, szerintem tökéletesen iskolaérett. Olyan nagylány! (Ami azt jelenti, hogy már sosem lesz az én kisbabám többet... és mitől hatódjak meg, ha nem ettől?)

Sári természetesen rendkívül büszke volt magára, azóta is sokat emlegeti, hogy milyen jó volt a "búcsú" (a ballagás szót valamiért nem tudja megjegyezni).

Tegnap pedig megtartottuk az első iskolai szülőit. A dolog több, mint megnyugtató volt, ugyanis a tanító nénik valóban nagyon kedvesek, és szerintem ez az egyik legfontosabb szempont. A szülők pedig - az ovival ellentétben - teljesen átlagosak, a (ruházatuk és az autóik alapján) az anyagi helyzetük sem olyan elszállt, mint az oviban, és ennek mi nagyon örültünk (juhééé: csórókkal fog Sári egy osztályba járni...!). Úgy értem, szerintem ez egészségesebb környezet egy gyerek számára, mint az, ahol már elsőben azon megy a vita, hogy a Converse vagy a Nike cipő menőbb, és kinek milyen Barbie-t vettek az ötösért.

A tanítónénik majd eljönnek családlátogatásra, illetve (szerintem kicsit felelőtlen módon) bevállaltuk, hogy Sári is szavaljon verset az évnyitón. Félreértés ne essék, Sárinak a verstanulás kb. semmi megerőltetést nem jelent, és szerintem már a beszédhibája sem zavaró, de azért lehet, hogy ijesztő lesz neki annyi ember előtt verselni. Mindegy, nem nagyon tolongtak a szülők, amikor jelentkezni kellett, én sem akartam, de Cs. rábeszélt. Így legalább tuti, hogy a tanító nénik felfigyelnek rá, ami szerintem nagyon fontos, különösen egy olyan kislánynak, aki azért hajlamos beleszürkülni a tömegbe. Sárit amúgy nem különösebben zavarta a dolog, sőt, szerintem örült is neki (egészen addig örülni fog, amíg meg nem látja majd, hogy mennyi ember előtt kell szavalnia).