Önző dolog(nak tűnhet), amit művelek, de már megint behisztiztem a terhességemen, pontosabban annak két faktorán: a súlyomon, és azon, hogy sosem vagyok egyedül.

A súly-para nem újkeletű, mégis időről-időre fát dobálok a tűzre, pl. azzal, hogy elmegyek a védőnőhöz, aki megmér, aztán jól lebasz, hogy milyen „baromi sokat” (szó szerint idéztem!) híztam. Tény, hogy nem vagyok egyike azoknak a kismamáknak, akiket a domborodó pocakjuk csak még karcsúbbnak mutat, és akik lazán fel tudják venni minden korábbi cuccukat, és akiket a Kismama magazin a „Hónap kismamája” rovatban mutogat, és tény, hogy zabálok, mint egy ló és alig mozgom (kinyílt méhszáj) – és ugye a gépelés viszonylag kevés kalóriát éget, a szex meg tiltott gyümölcs (ettől pedig tiszta hárpia – és pattanás vagyok – de erről majd máskor). Szóval tény, hogy kövér vagyok, és sajnos kövérnek is érzem magam.

Jobb napokon azzal vigasztaltam magam, hogy a kolléganőm, aki augusztusban szült, hasonló testalkattal állt rajthoz, mint én, 32 kg plussznál hagyta abba a mérést, és most jobban néz ki, mint a terhesség előtt, mert a szoptatással minden lement róla (meg gondolom az átvirrasztott éjszakák – de ezt egy hős anya nem teszi mellé). Rosszabb napokon viszont (mint pl. tegnap is) belenézek a tükörbe, és elfog a kétségbeesés, mert mi van, ha mondjuk én leszek a kivétel, aki nem fogy, hanem esetleg tovább hízik a szoptatással? Van ilyen, olvastam...

Tegnap Cs. itthon volt, és délután el akart cipelni kocsit most, meg az Obiba, meg gyümölcsöt venni, stb. Jó, mondom, nem árt a friss levegő, ezért felcihelődtem (szó szerint), belegyömöszöltem magam valami kismama-nadrágba, majd a fürdőszobába mentem, hogy embert varázsoljak magamból. Kísérleteim csúfos kudarcba fulladtak. A hajam – aminek formája már egy ideje nincsen – össze-vissza állt, akármit csináltam, az arcom tele van piros pattanásokkal (zéró szex – sok csoki), a ruháim slamposak, de legalább is úgy állnak rajtam, hogy akár zsákot is húzhatnék magamra – egyszóval le vagyok lakva, mint az albérlet.

Nem tudom, miért alakult így, de viszonylag nehéz megőrizni a bájamat, ha szoptatós párnát kell a lábam közé és a hasam alá gyűrni, hogy vízszintbe legyen a csípőm, és ha nagymama-melltartót kell hordanom, mert a hagyományos méretek már csak a mellbimbómig jönnek rám.

Mindamellett azt veszem észre, hogy Cs. egyre jobban és jobban néz ki. Na, nem mintha azt szeretném, hogy ő is slamposodjon el velem és együtt legyünk igénytelenek, de igazságtalanságnak tartom, hogy az anyaság a nőt le-, a pasit pedig felértékeli. Ennek tuti az az oka, hogy egy potens férfi tudat alatt valami szagot bocsáthat ki, ami a termékeny korban lévő nőket lábszéttárásra készteti... de legalább is valami ilyesmi.

Egyébként lefogyott (én híztam, szóval a családi súly balanszban maradt), csinosan öltözik (menő cipő, barna kordnadrág, ingpóló és trendi pulóver – az én ízlésem), és ugye okos is, meg főnök is – szóval féltékenyen bámulom, ahogy a Cs. beosztottjai csorgatják utána a nyálukat. Komolyan, akármelyiket megdönthetné, csak rájuk kellene mutatnia – úgyhogy én csak abban bízom, hogy engem eléggé szeret, és azért talán fontosabb neki a terhes felesége, mint egy kósza szex azu osztályvezető csajjal.

 Szóval én így hisztizgetek magamban, és azon is totál ki vagyok bukva, hogy nem csinálhatom azt, amit akarok. Kezdve olyan egyszerű dolgokkal, mint pl. egy pohár sör, egy szál cigaretta, szexelni ... akármilyen pózban, korcsolyázni a városligetben, felpórszívózni, teli szatyrokat cipelni, futni a villamosra vagy csak felvenni a kedvenc blúzomat (és nem mellesleg be is gombolni). Mert ilyen apróságok is parkoltatva vannak jó ideig, azt hiszem.

Önzőség ilyen hisztis libának lenni, de néha már tényleg terhes ez a terhesség. Aztán amikor ez eszembe jut, rögtön el is szégyenlem magam, mert milyen anya az ilyen, aki nem bírja feláldozni a sörét, cigijét, szexét és az alakját egy kisbabáért – aki csak magát sajnáltatja?

Cs. egyébként tegnap – miután elbőgtem magam a tükör előtt, odajött, megölelt, és azt mondta, szép vagyok. Elhiszem neki, mert el akarom hinni, ha nyilvánvalóan nem igaz, akkor is.

És jövő héten fodrász, kozmetikus, pedikűr – vagy a homlokomra ragasztom az árát, az jobban meglátszik.