Drága Testvérem! 

Ülök a gép előtt és egy nyálas köremailt olvasok az anyaságról - és elerednek a könnyeim. nem küldöm tovább, pedig az van a végén, hogy küldjem el annak, akiről azt gondolom, jó anya, vagy jó anya lesz egyszer. 

Én akkor sem küldöm tovább - nem azért, mert az én anyám nem jó anya. Hanem mert kegyetlenség őt az anyaságára emlékeztetni úgy, hogy csak félig lehet már anya.

Ma reggel arra gondoltam, hogy nem élném túl, ha Sárinak valami baja történne... nem tudom, Anyu hogyan élte túl ... túlélte-e egyáltalán. Hogyan van ereje felkelni minden nap, felöltözni, fogat mosni, dolgozni, bevásárolni, mosolyogni (-vajon őszinte-e az a mosoly?), aztán rámnézni, és arra gondolni, hogy az anyám? 

Én már ezerszer is belehaltam - tőle pedig elvárom, hogy talpon maradjon, miattam.

Adj erőt ehhez!

Ölel:

Testvéred