Itt járt nálam K., akivel dolgoztam együtt, és aki szintén babát vár. Eljött, mert hozott nekem két könyvet a szüléssel kapcsolatban, meg amúgy is, gondolom, unalmas neki otthon, hiszen ő már azóta táppénzen van, mióta kiderült, hogy terhes. Volt egy vetélése, ugyanis, kicsit korábban, mint nekem.

K.-nak fia lesz, akit először lánynak néztek, aztán kiderült, hogy nőtt neki fütyije.

K. kéthetente jár orvoshoz és mindennek utána járt a terhességgel kapcsolatban, minden létező könyvet elolvasott, minden tanácsot megfogadott (az első 12 hétben pl. nem nyúlt elektronikai cuccokhoz), minden létező kütyüt beszerzett, és vele természetesen minden megtörtént, ami egy terhessel megeshet. K. még egy úgynevezett magzatfejlesztő készülékre is beruházott (ami mondjuk majdnem annyiba kerül, mint a minimálbér), mert ettől állítólag zseni lesz a gyerek. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is leszóljak, és ugye nem is lehet tudni, mi minden történik a gyerekkel az anyaméhben, és milyen hatással van rá, de egyet biztosan tudok: nem akarom, hogy a gyerekem zseni legyen. Talán nehezebb lenne a sorsa, mint egy értelmi fogyatékosnak (ld. Virágot Algernonnak).

Az egyik könyv, amit hozott, és amivel javaslatára kezdenem kellett az olvasást, az Dr. Lenkei Gábor: Méltósággal megérkezni. A borítója egyszerűen gyönyörű, és nagyon szép képek vannak benne. Kb. ennyiben ki is merülnek az érdemei, hogy miért, arról majd később. Amúgy amikor K. elment, és én kinyitottam a könyvet, az rögtön elszakadt, úgyhogy most kénytelen leszek megvenni K.-nak. Négyezer forint...

A könyv az ún. "gyöngéd" v. "csendes" szülés-születésről szól, amit egy francia "csodálatos" szülész, Fréderick Leboyer fejlesztett ki. A módszer lényege - és ebben mondjuk van igazság, hogy a gyermeknek a lehető legnagyobb nyugalomban kell erre a világra érkeznie, mert a születés neki is borzasztóan fájdalmas és kimerítő folyamat. Az anyaméh meleg, sötét és nyugodt világából hirtelen kikerül egy hideg, zajos és fényes helyre, ahol elszakítják anyjától, majd hideg műszerekkel vizsgálgatják és durva textilekbe csavarják, esetleg inkubátorba dugják - csoda, hogy keservesen ordít? Ezért a módszer szerint lehetőleg a legnagyobb csendben kell vajúdni (hogy a gyerek ne azonosítsa az anyja hangját a fájdalommal), majd sötétben vagy legalább is félhomályban szülni (mert a nagy fényesség iszonyatos fájdalommal járhat a babának), a gyermeket rögtön anyja mellére tenni, és nem elvágni a köldökzsinórt, amíg az pulzál, ezzel segítve elő, hogy a baba minél lassabban térhessen át a légzésre (mert az is fájdalmas). Ugyanígy, az anyának is biztosítani kell a legeslegnagyobb nyugalmat, hogy elfogadhassa a méhösszehúzódásokat, harmóniába kerülhessen a vajúdással, és így nem is szükségszerűen kell, hogy fájdalmat érezzen. Mindemellett a nők tiszteletére szólít fel, de már olyan szélsőségesen, hogy épp csak azt nem mondja, hogy vissza a konyhába...

Szóval a fentiekkel úgy 75%-ban egyet tudok érteni, mégsem tetszett a könyv. Egyfelől mert kb. 2/3-ban Leboyer két magyarul megjelent könyvét citálja, a maradék 1/3-ban meg éppen olyan stílusban, mint Leboyer, megismétli szavait. Mindemellett patetikus és könyörgő a hangneme, és a kiadó magazinját, a Pazar Nőket (hallott már róla valaki?) reklámozza lépten-nyomon.

A másik könyv, amit K. hozott, a sokat idézett Leboyer: Szülés gyöngéden. Ez valamivel jobban tetszett, bár a stílusa elég nevetséges, tekintve, hogy néha Odüsszeiát idéz, néha a trójai háborúhoz hasonlítja a szülést, néha patetikus kirohanásokat enged meg magának, utána pedig orvosi fogalmakat, technikákat magyaráz, mi több, rövidítéseket alkalmaz (pl. belső vizsgálat - b.v, magzati szívhang - m.szh). És mindezt -nem hülyéskedek- "majdnem" versbe foglalva.

Szemléltetésképp álljon itt egy idézet a "Hátsó koponyatartás" témakörének tárgyalásáról.

"Nézzünk ismét egy rendellenes elhelyezkedést,

melynek a legbonyolultabb okai lehetnek.

Első pillantásra mindegynek tűnik, hogy

az anya medencéjében a gyerek feje milyen forgási irányt választ.

Pedig ez kulcskérdés: valami titokzatos erő hatására

a fej leszállva, folytatva a forgást, úgy helyezkedik,

hogy mindig csak az óramutató irányába fordul el!

Ezek után, amikor a kitolás elkezdődik,

ahelyett, hogy a kiskutacs a szeméremdomb alatt lenne,

a fej éppen fordítva áll, a felső kutacs hátul,

a farkcsonttal szemben van.

A leszállás ilyenkor keservesen hosszú.

a kitolás pedig már-már lehetetlen,

mint azt később látni fogjuk.

De miféle erő befolyásolja vajon a forgás irányát?

Valószínűleg ugyanaz, amelyik

a Foucault-ingát kilengésre bírja,

amelyik a fa törzsét önmaga köré tekeri,

s amelyik a napraforgót arra biztatja, hogy a napot kövesse:

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben..." 

Leboyer a könyv elején azt állítja, hogy a könyvet elsősorban bábáknak és szülészeknek szánta, de szépirodalomként is illene olvasni. Aztán meg folyton azon kesereg ő is és Dr. Lenkei is, hogy a "tudomány nagy emberei" nem veszik őket komolyan. Mondom, szerintem nem hülyeség, amit Leboyer állít, de talán ha nem versként írja meg, hanem normális, hagyományos szövegként, és tartózkodik a patetikus kirohanásoktól, akkor a mezei férfilélek is képes lenne elolvasni, esetleg megfogadni a tanácsait. (Elképzeltem, amint Cs.-nek odaadnám ezt a könyvet - szerintem nézne rám hülyén, hogy mi a fenét akarok. De amikor elmondtam neki, hogy miről szól, egyből értette és megértette).

Eygébként Leboyer még azt is állítja, hogy ha a nő elfogadja a szülés és a vajúdás tényét, akkor nem hogy fájdalmat nem fog érezni, de egy katartikus örömöt fog érezni, mint szeretkezés közben - vagyis kvázi elélvez szülés közben.

Vajon miért csak egy -művészlelkű-férfi képes ilyet állítani?