Sárinak hivatalosan ma kellene születnie.
Bözsi nénje, aki anyu nagynénje, és aki 82 éves, és naponta 16 pirulát szed, hogy éljen még egy kicsit, 3 héttel korábban született. Állítólag élete első 3 hetében csak aludt, meg néha evett, ezért folyton tükörrel nézték, hogy él-e még. Aztán amikor eljött a nap, amikor születnie kellett volna, egyszer csak felsírt, és onnantól olyan volt, mint a normális csecsemők.
Szóval nem tudom, emiatt-e, vagy azért, mert hétvégén nagy rokoni vizit volt nálunk, de Sári körül a dolgok totál megzizzentek: először vagy fél órát bírkóztunk, hogy végre normálisan hajlandó legyen szájába venni a cicit, aztán a 100-110 ml-t már nem 15-20 perc alatt, hanem 1,5 óra alatt szopizta csak be, mára pedig alig van tejem. Éjjel is és ma egész nap kínszenvedés volt az etetés, az egyik mellem ugyanis csont üres, de a másikban is alig van tej. Én persze totál kétségbe vagyok esve, iszom atejfakasztó teát, meg sűrűn mellre teszem a gyereket, és szopi után fejek is (de inkább csak összekoszolom az üveget), de egyenlőre nem sok eredmény... Szegény Sáribaba meg szív-szív vagy 1,5 órákat becsülettel, de szerintem nem a jóllakottságtól, hanem a kimerültségtől mindig bealszik. mindegy, mert egyenlőre két ciciből csak sikerül összekukázni az alkalmankénti 100 ml-t, de hol van az már, mikor szopi után még 2 decit le tudtam fejni...
Viszont megtettük első sétánkat a telepen tegnap (díszkísérettel, ugye). Sári szerintem jól elvolt - durmolt, mint egy maci, de igazából én élveztem jobban, hogy vége a szobafogságnak, és flangálhatok a csúcsszuper babakocsinkkal (Cs. szerzeménye) a napsütésben. Kismamanadrágban, mert egyenlőre más nem jön még rám.
Ja, és a kisasszony már 3,05 kg, és végre nem esik ki az 56-os rugikból.
Mondtok, amit mondtok