Tegnap megtörtént Sári 1 hónapos vizsgálata - az mondjuk baromira senkit nem zavart, hogy még nincs 1 hónapos, csak 3 és fél hetes.

3-ra kellett mennünk, úgyhogy tök jól kitaláltam, hogy majd 2-kor felkeltem, megetetem, és így kedves, udvarias és angyali lesz a vizsgálaton. Ehhez képest kicseszett velem a kis vakarcs, ugyanis a 11-es 110-es szopi után fél 1-kor hangosan és követelőzve ébredt, majd szopizgatott egy icipicit, és aludt tovább - ergo, épp 3-kor lett baromi éhes.  Nos, gondoltam, megelőzvén a hisztit, 2-kor irány sétálni, de erre olyan zuhi jött rá, hogy kénytelenek voltunk fél 3-ig dajkálva kihúzni. Amint kicsit is kisütött a nap, rohantunk le, Sári persze rögtön bealudt, én pedig reménykedtem, hogy nem ébred fel a vizsgálat végéig.

3-kor, ahogy illik, ott strázsáltunk a védőnőnél, mi, és még vagy 5 kisbaba. Ugyanis időpontra kell jönni, de mint kiderült, mindenkit 3-ra hívnak. Hogy miért? Hát mert amíg az orvosra várunk, a védőnő mindenkit le tud mérni. Így csak egyszer kell elővenni a centit meg a mérleget. A kisbaba -főleg az enyém- pedig türelmes fajta, ugye. 

Szóval Sárit pucérra vetkőztettem, és lemázsálták: 3420 g, vagyis a negatív 2500-s rekordhoz képest már 920 g-t hízott, mindössze 3 hét alatt! És 55 centi "magas", bár ezt olyan zöld varrós centivel mérték meg, és Sári eléggé ficánkolt, szóval ezt azért fenntartásokkal kezelem... Mindenesetre szemmel láthatóan sokkal nagyobb, mint volt, és ezért nagyon meg is dícsértek minket.

Sári persze felébredt, és mivel nem kapott azonnaldenyomban cicit, eléggé méltatlankodott. Kezdetben még megnyugtatta, ha felvettem, de úgy kb. 3 perc után éktelen ordításba kezdett. A többi (nagyobb) baba nagy kerek szemekkel nézte, hogy ez a kis manó miért ilyen elégedetlen, én pedig attól féltem, hogy majd ők is megijednek, és sírni kezdenek. Mindenesetre másodikként slisszoltunk be a doktornőhöz, aki megvizsgálta az ordító csomagot. Mindent rendben talált, és ezt amúgy a szájáról kellett leolvasnom, mert hallani semmit nem hallottam. 

Szegény Sári annyira kikészült, hogy miután kibuggyantak az első könnycsepjei, abbahagyta a sírást. Gyorsan felöltöztettem, be a móteskosárba, na, itt már bealudt, azt be a kocsiba, és irány a "jó"levegő. A hazautat végig durmolta, de amikor felértük, újra követelte a jussát, és köszönhetően a 4 órás szundinak (kisebb-nagyobb megszakításokkal) majd' 3 órán keresztül szórakoztatott a kisasszony, leginkább azzal, hogy a cicimen lógott.

Erről jut eszembe, a védőnő szerint nem szabad fél óránál tovább a mellemen hagyni, mert elkanászodik (jéééé), ezért erővel meg kell vonnom tőle a cici-cumit. Ha ordít, hát ordít, majd abbahagyja. Kb. egyszer mertem megpróbálni, és majdnem 2 percig bírtam hallgatni a sírását, aztán ellágyultam, és odaadtam neki a cicit - hát azokat a hálás pillantásokat le kellett volna fotózni... 

Végezetül pár kép a Mocsoládéról:

Námbör ván (a legfrissebb, kb. 20 perce készült):

Fürdés utáni püspök-falat:

És ha már nagyon unja a macerálást:

Ja, és ma reggel beriasztott a légzésfigyelő. Épp a kifliket kentem, amikor sípolni kezdett, persze, berohantam Sárihoz, aki persze lélegzett, de a nagy csinadrattára kicsit mocorogni kezdett. Felhívtam az orvost, aki szerint tuti valamilyen technikai bibi volt, mert a gyerek nem volt lila, vagy fehér. Aztán lemerült a telefonja, és nem tudtam visszahívni, de mindenesetre Sári most itt alszik velem a mózesben, mert csak ebben hajlandó háton feküdni. Én meg percenként szaladok oda, és csekkolom a has fel-le mozgását. Azért ez durva...