Jelentem, a forgóbajnok nem forog. Ha jól számolom, ötször csinálta meg oszt puff, azóta nem. Történt ugyanis, hogy ez a kis mufurc rákapott a hasonfekvés ízére, gondolom, tetszik neki, hogy egészen más szemszögből látja így a világot - pl. kiderült, hogy a Keljfeljancsi függőlegesen izgisebb, mint eldőlve. A fejét már hosszú másodpercekig, de ma pl. egy percig is képes tartani, és jó magasra emelni, de csak azért, hogy amikor már nem marad energiája, magasabbról ejthesse vissza a földre, jó nagyot koppanhasson, és jól elkezdhessen sírni. Ilyenkor persze hiába bíztatom, hogy forduljon meg, ő csak sír keservesen, amikor is mindig megsajnálom, és megfordítom. Persze a kis büdös rájött, hogy ez a fordulás sokkal hatékonyabb, mintha ő erőlködne, így aztán nem is strapálja magát mással. 

A dühöngő egyébként mókás: fekszik a hasán, felemeli a lábát és a fejét, homorít, és az öklével veri a padlót - tiszta anyja, Cs. szerint:

Amikor viszont érdeklődve tekint a világba, akkor ilyen édes: