Miután Sárinak már van útlevele, és nálunk már amúgy is sokszor voltunk, Cs. pedig Karácsony óta nem ment haza, ezért úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy messzebbre is elutazzunk, oda, ahol az egy főre jutó kivilágítatlan biciklisek száma a legmagasabb a világon, és ahol nem mellesleg Cs. családja él.

Az út normál esetben 3,5-4 óra, gondoltam, most Sári miatt jóval hosszabb lesz. A kisasszony szerencsére remekül viselte az autókázást, az első etapot végig aludta, majd amikor anya miatt megálltunk pisilni, rögtön felébredt. Ha már fent volt, gondoltam, szopizzon egy kicsit, aztán indultunk is tovább. Sári jókedvű volt, bár már nem aludt, és ahogy egyre inkább derengett neki, hogy itt bizony nem lesz anyához bújás, már elégedetlenkedett is. Szerencsére már a határnál voltunk, amit átléptünk (a határőr be sem nézett a hordozóba, szóval ennyi erővel akárkinek a gyerekét átcipelhettem volna), erre Sári elkezdett ordítani. Jó sokáig tartott, mire lecsitítottam, és épp elaludt, mire meg is érkeztünk.

Először Cs. apukájához mentünk, ahol már vártak minket a banditák is, akik sikongatva fogadták az unokatesót. Innentől kezdve jóformán le se "koptak" Sáriról, ami az én anyához szokott kis porontyomat kicsit megviselte. Az első két napban ugyanis szinte végig ordított, már azt hittem, jön a foga. Amikor is a kisördögök érdeklődése lanyhult a baba iránt, és Sári is kicsit jobban megszokta a környezetet, abbamaradt a mufurckodás, szóval biztos, hogy a gyerek megérezte, most nem otthon van.

Cs. apukája kicsit zokon vette, hogy nem nála, hanem Cs. nővérénél alszunk, de sajnos mióta Cs. anyukája meghalt, a ház eléggé lerobbant: apukájának se kedve, se ideje nincs mondjuk takarítással foglalkozni, sőt, takarítónőt sem hajlandó fogadni ("ellopná a porcelánokat"), ezért sajnos elég nagy a dzsuva. No, nem akarom részletezni, legyen elég annyi, hogy csótányok vannak, meg egerek, és kábé egymilliárd légy a disznóktól, ami miatt én úgy ítéltem meg, hogy a ház nem éppen bababarát. Ezért bevackoltunk sógornőmékhez, akiknél a lakás is nagy, tiszta is, és kényelmes is volt, az egyetlen hátrány a két rosszaság volt csupán, akik miatt Sárinak egy perc nyugta sem volt. Mint említettem, eléggé megviselte a gyerektársaság, mert óránként akart szopizni és max. másfél óra után mindig elaludt, pedig itthon már a 2-2,5 órát is kibírja ébren. Sokszor pedig csak nálam maradt meg, gondolom, kis nyugalomra vágyott szegénykém. Persze, hiába próbáltuk magyarázni egy szeles kis ötévesnek, hogy Sárinak mekkorra sokk, hogy ki lett szakítva az anya-baba idilli kis burkából, és hogy ne visongjon már a fülébe non-stop, és ne dugja az orra elé azt az idegesítő zenélő játékot, és ne csörgesse a csörgőt, mint az őrült, úgyhogy szegénykém rendesen kikészült. Az unokatesó egyébként nagyon aranyos kislány, de a végére már tényleg tök idegesített, hogy állandóan a nyomomban járt. Szegénykét le is teremtettem párszor, hogy ne símogassa már a babát állandóan, főleg szopizáskor és altatáskor nincs rá szükség. Nem szeretem más gyerekét fegyelmezni, főleg, ha tudom, hogy tulajdonképpen nem rossz, csak nagyon kíváncsi, de amikor Sáriról van szó, nem ismerek tréfát! A nagyobb testvért pedig, aki egyébként egy nyugodtabb kislány, azért sajnáltam, mert a kicsi egyáltalán nem engedte Sári közelébe, vagy csak akkor, amikor a porotny már totál készen volt, és csak nyöszörgött, de nem akart már játszani.

Szerencsére Sári a harmadik napra már jobban megszokta a strapát, úgyhogy onnantól kezdve hozta az édesbogár formáját, leszámítva a kétóránkénti szopizást, és a sűrű elalvást. Persze, mire így lett, nagyjából már jöttünk is haza. Kicsit féltem a visszaúttól, mert most nem reggel, hanem este jöttünk, és tartottam tőle, hogy ez teljesen fölborítja Sári amúgy nem létező napirendjét, de a kismanó most konkrétan végig aludta az 5 órát. Csak egyszer kelt fel, akkor is azért, mert felébresztettem szopizni, ugyanis a kocsiban volt vagy 30 fok, a hordozóban pedig szerintem 1000, és szegénykém csurom egymerő lucsok volt már. Amikor fél 10-kor megálltunk a ház előtti parkolóban, akkor persze rögtön kipattant a szeme, de a fürdés és a szopi után ismét elaludt, és fel sem ébredt hajnalig.

Itthon aztán láthatóan megnyugodott, szerintem megismerte a kiságyát is, mert határozottan körülnézett, amikor bevittem a szobájába. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Ugye.