Ezen a héten rendesen kijutott nekünk az egészségügyből. Én szerveztem így össze, de csak azért, hogy gyorsan lezavarjunk minden kötelező vizsgálatot a nyaralás után, hogy aztán ha esetleg mennék anyuékhoz, ne emiatt kelljen visszajönni.

Hétfőn voltunk 3 hónapos kontrollon és oltáson, erről ugye megemlékeztem. Aztán kedden mentünk szintén három hónapos kontrollra a koraszülött-utógondozóba, ahol ugyanaz a doktorbácsi volt, aki a múltkor is. Sári tök álmos és éhes volt, így most nem viselte olyan hősiesen a macerálást. Az orvos megnyugtatott, hogy a dopping tulajdonképpen majdnem placebo, mert a baba szervezete nagyon gyorsan hozzászokik, és ha nem emeljük folyamatosan az adagot a testsúlyával arányban, akkor gyakorlatilag nem sokat érhet. De ártani nem ártunk vele, viszont szerinte ez (3X5mg) olyan kis adag, hogy ettől frankón kellene aludnia. Szóval valószínűleg azért nem alszik nappal 2-3 óránál többet, mert ilyen gyerek. Igazából akkor sem aludt, amikor nem szedtük a gyógyszert... 

Aztán össze-vissza vizsgálgatta Sárit, forgatta jobbra-balra, felültette, kézbe vette, emelgette, szóval csinálta a szokásos vizsgálatokat, és csóválta a fejét, hogy szerinte Sárinak már kicsit jobban kellene pl. emelni a fejét ültetésnél, vagy fordulni. Hiába mondtam neki, hogy szerintem fáradt, meg már át is fordult (igaz, azóta se csinálta soha), de a fejét tényleg nem tartotta felültetésnél (azóta se tartja, próbálgattam itthon is), csak akkor, amikor már függőlegesen volt. A doktor szerint nincs baja, csak lusta, valószínűleg túl jól elvan fekve, háton. Ráírta a papírjára, hogy minden ok, de "lassúbb motoros fejlődés"-e van.  Azt mondta, tornáztassam, forgassam, ültessem fel sűrűn, de úgy, hogy ő is akarja csinálni, hagyjam, hogy erőlködjön. Nem mondtam neki, de Sári nem az a fajta, aki szeret erőlködni, vagy aki hajlandó olyan csinálni, amit nem akar... és hát lustika, lehet, az apjára van - de az tuti, hogy értelmes, hiszen már beszél is.

Szóval ez a doki kicsit megijesztett, ezért szegény Sári ma egész nap tréningezett. Természetesen továbbra sem emeli a fejét ültetésnél, amikor pedig hasra görgetem, inkább hisztizik, semmit kihúzná maga alól a kezét, vagy visszafordulna. Már kezdtem volna keresni a gyógytornászokat, de tiszta szerencse, hogy ma még el kellett mennünk ortopédiára is (1 hónappal ezelőtt jelentkeztem be), ahol megállapították, hogy nincs csípőficama (mondjuk ezt sejtettem), és kiröhögtek, amikor említettem a lelassult motor fejlődést. A doki szerint épp úgy tartja magát, ahogy kell, igaz, a feje hátranyeklik, amikor felhúzom, viszont visszadöntésnél szépen tartja. És igen, végre tehetem kenguruba is, ma reggel már el is kezdtem a szoktatást. Már 3 percet kibírt benne - holnap azt hiszem, talán a liftig is eljutunk.

Tehát most nem tudom, lassult vagy nem lassult a gyermekem, de úgy döntöttem, adok neki még egy kis időt. Azzal biztos nem ártok, ha kicsit forgatom minden nap, és jutalmul néha-néha felültetem - amúgy is olyan mókás képet vág olyankor - de azért röhej, hogy három helyen három dolgot mondanak ugyanarról a gyerekről. Szerencsére most egy hónapra leszámoltam az orvosokkal.

Még annyit, hogy az oltáson 3-kor, a kora-utógondozóban 11-kor, az ortopédián pedig délben voltunk, ezért szegény porontyot mindig a legnagyobb UV-B sugárzásban cincáltam ki a szabadba. Persze, egy tonna naptejet kentem rá és pelenkákkal elfedtem a kocsit, de nem bírtunk elbújni a házban lakó nyanyák ádáz tekintete elől, mert azok a ház előtt ülnek, ha esik, ha fúj, és -Cs. szerint- várják, hogy meghaljanak. Már a múltkor kiakasztottak azzal, hogy kioktattak, ne vegyem ki a kocsiból a gyereket, ha bőg, mert akkor sosem fog a kocsiba szokni, és egyébként is, béna vagyok, mert Sári csak rajtam alszik el (gondoltam, majd egyszer az ablakuk alatt bőgetem a mazsolát, aztán meglátom, mit szólnak - azt, hogy: "Jájj, mennyire sír ez a baba, biztos össze-vissza evett az anyja mindent!). Ma viszont a szomszédnéni azzal fogadott, hogy azt pletykálják rólam a házban, hogy én direkt a tűző napon viszem sétálni Sárit, hát nincs nekem eszem, hiszem bemondták a tévébe' is, hogy nem szabad. A szomszédnéni persze a pártomra állt, elmagyarázta nekik, hogy muszájból mentünk, és különben is, mi közük hozzá. (Szerintem ez utóbbit csak nekem mondta, mostanában újra jóban akar lenni velem). Szerintem az a bajuk, hogy nem bandázok velük a ház előtt - tegnap láttam, a másik kismama a házból ott ült köztük vagy két órát, de mit csináljak, ha három másodperc alatt kiolvasnám az ósen akciós katalógust, amit ők előszeretettel nézegetnek. 

Szóval a ház a nyelvére vett, én vagyok az antiszociális anyuka, aki le akarja égetni a gyerekét. Aki mellesleg lassult motoros fejlődésű. Ez van.