Az egész úgy kezdődött, hogy a lakás előtti zárható folyosón tároltuk a bringákat. Nekünk csak azok voltak ott, míg a szomszédnéni gyakorlatilag minden kacatot a folyosón tartott (ruhaszárító, poroltó, sámli, kislétra, bevásárlótáska - gurulós fajta), plusz van neki egy bazi nagy fagyasztója és egymillió virága is. Ennek következtében a folyosón nehezen lehet mozdulni, de mivel mi nem akartunk a bicikliken kívül mást tartani ott, ezért ez így rendben is volt. Egészen addig, míg terhes nem lettem, és nem tudtam többet kerekezni. Cs. -aki utálja, hogy a folyosón mozdulni sem lehet, de túlságosan konfliktuskerülő ahhoz, hogy ezt a szomszédnéninek szóba hozza- elkezdte hajtogatni, hogy haza (anyuékhoz) kellene hozni a biciklimet, mert én úgysem használom, sőt, az övét is, mert ő meg nélkülem úgyse bicajozik.

Kezdetben ellenálltam, mondván, hogy amint elvisszük a kerékpárokat, a szomszédnéni azonnal odapakol, de amikor meghoztuk a babakocsit, beláttam, hogy legalább az enyémet el kell passzolni onnan, mert tényleg nem fértünk volna el. Nemsokkal később persze Cs.-ét is hazahoztuk, és ahogy megjósoltam, másnapra ott figyelt a bringák helyén egy bazi nagy páfrány, de azt első dühömben átraktam a szomszéd néni oldalára - és mivel nem is erről akartam írni, ezért ez tulajdonképpen nem is érdekes.

Így viszont a biciklim itthon van, és ugye most én is, és mivel Sári egész napos felügyelet alatt meztelenkedik, ezért tegnap úgy döntöttem, hogy uszkve egy év után újra felülök a bicajra. Ami egyébként -ha jól számolom- 15 éves lesz idén, de ugyanolyan fitt, mint új korában, lényegében csak a fékeket kellett megszerelni egyszer, és ugyan a váltója nem a legszuperebb, de nekem elmegy (bár, ha jól sejtem, a biciklin épp a váltó a lényeg, de sebaj, én anno még Csepelen tanultam a szakmát, és ez ahhoz képest Ámerika).

Kint úgy 100 fok volt, nekem itthon se sisakom, se kulacsom nem volt (persze, mindkettő Pesten, ahol ugye egy darab bicó sincsen, de ha egyszer eszembe jut, akkor majd lehozom azokat is), így kénytelen voltam baseball-sapkát húzni és egy Pepsi-s üvegbe vizet tenni. Nekem egyébként minden sapka iszonyatosan áll, a baseball-sapka pedik különösen szarul, Pepsi-t, de általában kólát pedig mi szinte soha nem iszunk, úgyhogy ez az indulás már önmagában is különös volt.

Azt terveztem, hogy körbebiciklizem a környékünket. Ez ideális testedzés szempontjából, mert hegynek indul, majd egy hosszú egyenes, és hosszú lejtős szakasz következik (ahol tökletes, fás-árnyékos, külön épített bicikliút van) majd újabb egyenes végül enyhe emelkedős résszel zárul. És az egészen max. 40 perc alatt be tudom járni kényelmes tempóban, szóval szoptatás után indulva frankón haza tudok érni még mielőtt nyűgösködne a törpicsek, így még mórát vagy telefont sem kellett vinnem.

Nos, az első hegynek-fel résznél azt hittem, kiköpöm a tüdőmet, és leszakad a combom, de azt hajtogattam magamban, hogy csakazértis fel fogok érni, és így is lett. Utána persze rögtön megálltam pihenni, de azt a szégyent nem engedtem meg magamnak, hogy tolni kelljen a bicót. Az egyenesen frankón elkerekeztem, a lejtősön pedig száguldottam (az egyetlen szépséghiba csak az volt, hogy a végén észrevettem, hogy a fél melltartóm kilógott a trikóm alól), de az utolós emelkedőn már alig bírtam felmenni. Amikor végre beestem a kapun, ömlött rólam a víz, és olyan csapzott voltam, mintha egy maratont futottam volna le. Szegény Sári talán meg is ijedt tőlem egy kicsit.

Mi tagadás, nagyon eltunyultam az elmúlt egy évben. Jó volna valamit sportolni, rendszeresen, de ugye a biciklizés (egyenlőre) megoldhatatlan Sárival, Cs. pedig olyan ritkán van otthon emberi időben, hogy minden egyéb szingli torna, konditerem, úszás (nincs fürdőruhám) is kivitelezhetetlen. Az egyedüli reményem a baba-mama torna, bár kötve hiszem, hogy az kemény zsírégetés lenne, és abban sem vagyok biztos, hogy Sári kibírná bőgés/szopi nélkül, de most elhatároztam, hogy ha visszatérünk Pestre, akkor legalább kipróbáljuk.

A világ legjobb bicikliútján pedig egyszer ellentétes irányba is végig kell mennem, mert úgy jóval durvább az emelkedős rész. Majd ha újra kőszikla keménységű combjaim lesznek.