Tegnap Mazsola ismételt látogatást tett az orvosnál, mert esedékes volt az utolsó kötelező oltás. Szegénykémet épp délutáni szunyálásból kellett keltenem, mert időpontunk volt - ami önmagában nem lett volna baj, mert simán visszaaludt volna a kocsiban, ha mondjuk kicsit messzebb van az orvos. Így viszont félálomban volt, amikor odaértünk, és nem vette jó néven, hogy kikaptam, és vetkőztetni kezdtem. 

Ami viszont nagyon meglepett, hogy ahogy beléptünk a rendelő előtti váróterembe, Sári iszonyatos sírásba kezdett - épp úgy viselkedett, mintha tudná, hogy orvosnál vagyunk, és szurit fog kapni. Nagy nehezen megnyugtattam, amikor kihoztak a rendelőből egy kisfiút (aki borzasztó kövér volt, állítólag 14 kiló, pedig még nincs egy éves!), aki sikított egy bazi nagyot, amitől Kismaszat megint úgy megijedt, hogy visítós bömbölésbe kezdett. Dajkálhattam újra.

Most a vizsgálat alatt sem volt valami jókedvű, szerintem nem csak álmos volt, hanem már tök elege van az állandó orvosi macerálásoktól - pedig szerdán újra megyünk az alváslaborba, úgyhogy még koránt sincs vége. A szurit tűrhetően viselte, a doki szerint pedig nagyon szépen fejlődik ahhoz képest, hogy koraszülött. Szerintem ahhoz képest is jól fejlődik, hogy négy hónapos, de hát ő az én lányom, normális, hogy szerintem ő a legtutibb baba a világon.

És mivel az utóbbi időben újra szép zöldeket kakilunk (persze, Sári, csak én vagyok a szócsöve, ezért e királyi többes), ezért vittem egy adag pelenkát tele zöldebbnél zöldebb kakikkal, de a doki nem akarta megnézni, ellenben körbeíratta velem a színét, állagát, és úgy általában a milyenségét. Így látatlanban szerinte csak túl sokat eszik, szóval ne aggódjak. Se bélserkentő, se diéta nem kell, majd lesz, ami lesz. 

Hivatalos adatok szerint 6600 gramm és 64 centi, szóval nő rendíthetetlenül a babóca, bár most kicsit jobban gyúrt szélességre, mint hosszúságra.

Aztán most jön a nagy dilemma, hogy mit adassak be neki "on top". Rota vagy nem rota, pneumococcus pedig lehet, hogy kötelező lesz szeptembertől, szóval addig biztos várunk. A rota viszont 4 hét múlva mindenképp esedékes kell, hogy legyen, mert akkor már 5 hónapos lesz, és akkor muszáj elkezdeni.

Hát nem t'om. Cs. szerint a rotát hagyjuk, mert ő még sosem hallott róla (jó érv), de szerintem csak sajnálja a 2*19ezer Ft-t. Én is, de ha azt vesszük, akkor ha sikerült eladnom azt a rengeteg cuccost, amit feltettem az internetre, akkor simán kitermelem az árát. Viszont feleslegesen én sem akarom terhelni a kis szervezetét mindenféle kemikáliákkal, úgyhogy nem t'om, nem t'om...

Szerző: anna_over_the_moon  2008.07.22. 11:12 6 komment

Címkék: csipet egeszsegugy novesben

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr804580012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_75240 2008.07.22. 14:01:42

izé, a sok cuccal nem az új kocsit termelted ki? :p hát oltani vagy sem,piszok nagy kérdés. Szólj ha tudsz jó választ rá... én rotáról letettem végül.

Ismeretlen_91082 2008.07.22. 17:13:37

Rotáról mi lemondtuk, a másikat meg szeptembertől amúgy is lehet kérni.

Ismeretlen_44444 2008.07.22. 23:37:17

Az új kocsi az anyaságiból lesz, mert azt már megkaptam, a családi pótlékot viszont még mindig nem, pedig már vagy 2,5 hónapja beadtuk! Felhívni pedig nem lehet őket, mert állandóan foglalt! Nektek folyósítják már?

Ismeretlen_75240 2008.07.23. 10:32:30

ááá, én még a táppénzemet se kaptam meg dec-januárra, és azóta is csak az eccceri juttatások jöttek meg. És levél az OEP-től, miszerint igazoljam, hogy a 97-ben (!!) elkezdett sulimat már befejeztem (ezt nem is nekem kellene intézni), meg hogy 2006 januárjában hol dolgoztam (aminek semmi köze ehhez). No és azóta ülnek a zsén. Persze a levél is csak március végén jött, a lakásomba (ami nem a tartózkodási helyem)... szóval ellabdázunk állambácsival

Ismeretlen_91082 2008.07.23. 12:28:11

Nekünk 4 hónappal az igénylés után utaltak.

Ismeretlen_75240 2008.07.23. 13:09:22

hát ja... nekik nem sürgős :S
süti beállítások módosítása