Ma nálunk járt Sári tejtestvére, meg az ő anyukája. Ádám (nevezzük így) most három hónapos, de csak 4,5 kiló. Szegénykém nagyon soványka, már mondta a kolléganőmnek a védőnő (aki egyébként mint egy hat hétig nem vette észre, hogy a baba nem hízik), hogy muszáj tápszerezni, de ő ezt semmiképpen nem akarta. Akkor elvitt tőlem egy kis tejet, azzal próbálta kiegészíteni a szopikat, ami eleinte jó is volt, de aztán Ádám mindent szépen visszabukott. Aztán szoptatási tanácsadót hívott, aki szerint nem lett volna szabad a gyereket cumiztatni, hanem igény szerint kell szoptatni. Azóta ez megy, Ádám szinte non-stop (de tényleg szó szerint) cicin van. Amíg itt voltak, úgy 3 órát, a kissrác vagy hétszer szopizott. Sajnáltam a kolléganőmet, mert annyira akarta, hogy sikerüljön, ezért ha a baba nyekkent egyet, máris dugta a szájába a mellét - pedig szerintem az esetek nagy részében Ádám nem éhes volt. Mindemellett még mindig csak 4,5 kiló, ami azért haladás, de szegénykém nagyon sovány. Én kapásból rámondtam volna, hogy a gyerek ki van száradva, de ugyanakkor pedig fogyelmes, gagyog, mosolyog, beszélget, legalább is azokban a rövid pillanatokban, amikor nem cicizett. Simán hozza szellemileg, amit egy háromhóünaposnak kell, úghogy marha nagy szakértőként megállapítottam, hogy a soványsága alkati. Elvégre anyja is és apja is van vagy ötven kiló.

Sári ma -gondolom az oltás következtében- durmolt, mint egy medve, akkor is, amikor a vendégek megérkeztek. Amikor nagy nehezen felébredt, nem túlságosan örült a társaságnak, féltékenyen tekingetett Ádámra, de leginkább azt nem értette, hogy itt egy idegen (a kolléganőm), és az nem vele, hanem azzal a másik micsodával van elfoglalva. Elég nyűgös is volt, egészen kajálásig, utána le lehetett kicsit tenni Ádám mellé a játszószőnyegre. Akartam már én is egy olyan "ittakétgyerek-jajjdeédes" fotót, de se Sári, se Ádám nem foglalkozott a másikkal, a kiskrapek anyukájával volt elfoglalva, Sári pedig irigyen bámulta őket. Ádám nagyban dumált, Sári meg hallgatott, mint a tök, vagy maximum nyöszörgött, még velem sem nagyon foglalkozott.

Aztán kicsit lementünk sétálni, Sári egy hang nélkül elszundított a babakocsiban - egész meg voltam hatva. Ádámka sajnos ordított, egészen addig, míg anyukája megint meg nem szoptatta, és el nem aludt, kb. 20 percre. Mondjuk Sári sem aludt tovább, és mivel amúgy is esni kezdett, ki-ki ment haza. Amikor felértünk, Sári visszaváltozott önmagává: sikítozni kezdett örömében (újabban ezt gyakorolja), és határozottan örült annak, hogy elmentek a vendégek, és újra kettesben vagyunk, anya, meg ő.

Nekem viszont határozottan jót tett a társaság, kicsit megtörte a hétköznapok monotonitását. Sűrűbben csinálhatnék ilyet, persze, az nem járja, hogy mindig hozzám jön mindenki, néha nekünk is kellene menni. Csak ne félnék így a vezetéstől...