Sári már egy ideje - úgy 2 hónapos kora óta nem utál fürdeni. Az első két hónapban minden fürdést végigordított, iszonyatos volt, pláne azért, mert én is és Cs. is szeretjük a vizet, gondoltam, milyen jó lesz majd, ha Sárival mehetünk pancsolni, de ő szárazföldi "patkány", nem vizipók.

Aztán egyszer már nem ordított, csak fél fürdésnél, később már akkor se. Túlzás lenne azt állítani, hogy földöntúli boldogság öntötte el a víz láttán, de mindenesetre elviselte a procedúrát, gondolom, beletörődött, hogy akármi is van, bizony minden este meg lesz mosva. Aztán úgy egy hónapja már pancsolni is lehetett vele kicsit, sőt, még egy-egy mosoly is kiszaladt ókor-ókor.

Aztán Cs.-vel lett egy megállapodásunk, hogy amikor ő itthon van esténként, fürdésidőben, akkor ő fürdet. Egyrészt azért, mert ez hagyományosan az apukák dolga jobb családoknál, másrészt Sári most már nem az a kis törékeny háromkilós baba, akit az apja meg sem mert fogni, és amúgy is, ez a tízperc szünet jár nekem. Utána úgyis rajtam lóg a gyerek alvásig (ami szerencsés esetben negyed órával a fürdés után bekövetkezik), úgyhogy ennyi jár.

Szóval így éltünk, éldegéltünk, és mivel Sári most már tényleg jól viselte a dolgokat, gondoltam, veszek neki úszópelust is, elvégre nemsokára nyaralni megyünk, és nem lehet, hogy ez a gyerek ne fürödjön legalább egy picit nyaraláskor.

Egészen addig tartott az idill, amíg a minap megint Cs. fürdetett. Én valamit szöszmötöltem a szobában, amikor éktelen ordítást hallok a fürdőből: berohanok, hát kiderült, hogy Cs. épp hassal tette be a babát a kádba, úgy, hogy a keze a mellkasa alatt volt. Normálisan Sári gyönyörűen emeli a fejét, és így szépen meg lehet mosni az arcocskáját, meg a hátát, de most fáradt lehetett, vagy ilyesmi, ezért leejtette a buksiját, ami önmagában még nem lett volna baj, de egy kicsit sok víz volt a kádban, így Sári egy szép nagyot kortyolt a vízből. Mivel megijedt, ezért nagyon keservesen sírt egészen addig, míg ki nem vettük a kádból, és az apja meg nem nyugtatta.

Gondoltam, hogy ez visszaveti a víz-fejlődésünket, de azért bíztam benne, hogy annyira mély nyomot csak nem hagyott ez az egész. Kiderült, hogy de bizony, hagyott, az van ugyanis, hogy azóta amint beteszem a vízbe, látom, hogy tódulnak a kis fejében a gondolatok, majd elkomordik az arca, és hüppögni, majd sírni, végül ordítani kezd. Úgyhogy újra egy "élmény" a fürdetés (Sárinak meg a fürdés), és mivel 2 nap múlva megyünk nyaralni, ezért azt hiszem, dobhatom ki a méregdrága fürdőpelusokat.