Határoztunk. Fél év tökölődés után végre eldöntöttük, hogy költözünk. Haza.

Az indokok:

1. Anyagiak. Ha jól tudom, még 1 hónapig kapom a szuper lóvét (TGYÁS, ami valami oknál fogva mindig több, mint a fizetésem, de persze nem reklamáltam), aztán szeptembertől gatyamegszorítás, mert jön az ínséges GYED korszaka. Nem mondom, ez mennyivel kevesebb, mint a TGYÁS, de sokkal. Így ha belevesszük a lakáshitelt, és a rezsit (köszi, gázáremelés), a téli hónapokban a lakhatási költségünk minimum 120 ezer lesz - nos, ez 35-tel több, mint a GYED. Vagyis szívás.

Az ember megszokik egy -nem túl fényűző, de azért korrekt- életszínvonalat, és ugyan tiszta sor, hogy gyerekkel nem szánsájnhálidéj minden, de azért arra nem vagyok hajlandó, hogy rajta spóroljak, márpedig erre lennénk szorulva, ha maradunk. Persze, felélhetjük a megtakarításainkat, de azért ez sem az üdvözítő megoldás.

Ha pdig hazaköltözünk, és tegyük fel, hogy valamivel hozzá is járulunk anyuék költségeihez, ezt a lakást pedig kiadjuk, akkor Cs.-nek elég minimálisat keresnie (elviekben), hogy már pénzünknél legyünk. Persze, munkája egyenblőre nincs, de abban egyeztünk meg, hogy gőzerővel nekiáll keresni, és amíg nem talál, addig otthonról jár fel Pestre melózni, ami időben kb. ugyanott van. Persze, a munkáját sajnálja, de ezerszer megbeszéltük, és mindig arra jutott, hogy így lesz a legjobb. Őt is kikészíti, hogy sosincs itthon. 

2. Egész nap egyedül vagyunk Sárival, mert Cs. ha dolgozik, akkor 8-kor megy és 10-kor ér haza. Szeptembertől ráadásnak 7-kor kellene indulnia, vagyis 15 órát nem lesz itthon munkanapjain! Így az ég világon mindent egyedül kell megoldanom, és hát még pisilni sem tudok úgy kimenni, hogy valaki ne ülne az ajtóban (egyenlőre hordozóban) és lesne.

3. Sári imád otthon. A mama és a dédi agyon kényeztetik, ott a nagy kert, a kutya (aki Sárit most még nem izgatja, de nemsokára jó haverok lesznek, remélem), a nagy ház, ahol mindenkinek lenne elég hely, a vidék, vidéki levegő (legalább is Pesthez képest), ésígytovább.

4. Anyuéknak ez minden vágya, végre egy kis élet költözne a falak közé - és élet, az nagyon kell nekünk. 

Persze, vannak ennek hátrányai is, konkrétan az, hogy Cs. is és én is kamaszkorunk óta nem laktunk a szüleinkkel, így mindketten eléggé el vagyunk attól szokva, hogy megmondják nekünk az igazat. Márpedig köztudottan mindkét női felmenőm eléggé véleménygazdag életet él - erről mindig az jut eszembe, hogy amikor a szobámat festettük, anyu és mama is ott álltak a létra alatt csípőre tett kézzel, és magyarázták, hogyan kellene festeni. Na, engem nem kell félteni, helyretettem az öreglányokat, de talán épp ez a baj, lehet, hogy kölcsönösen engednünk kell majd a személyiségünkből... ami nem biztos, hogy menni fog. Szóval megegyeztünk, hogy egyenlőre csak próbaidőre megyünk haza, és ha beválik, különböző átalakításokat kell eszközölni. Ami nem lesz kis meló, és nem lesz olcsó, de ha sikerül, akkor azt hiszem, végleg leszámolunk a pesti élettel. 

A határidő egyébként október 1 - eddig kell leköltözni. Mi tűztük ki, szerintem simán tartható.