Tegnap délután megint kimenőm volt - méghozzá spontán randim Zsannal - már amennyire  egy két napja megbeszélt randi spontánnak nevezhető. Abban a tekintetben mindenképpen az, hogy nem szerveztem két hétig, és egy kismamaként szerintem nagy eredmény.

Szóval Cs. tegnap épp nem dolgozott, és én törleszteni akartam neki, mert kedden hajnali fél 4-kor ért haza a sörözésből, amikor is felvert mindenkit, és Sárit utána ötig dajkáltam, amíg Cs. félrészegen feküdt és horkolt. 

Szóval elővettem egy zacskó fagyasztott tejet, és fejtem is egész nap, így került 80 ml friss a cumisüvegbe is, Cs.-t pedig elláttam mindenféle jótanáccsal, majd fél 4-kor leléptem, hogy összefussak Zsannal a nyugatinál. A megállapodás szerint 7 körül terveztem hazaérni, mivel a fürdetést és az esti altatást azért nem akartam kihagyni - azt azért rosszul viselné a poronty.

Ezer éve nem jártam a belvárosban, és ezer éve nem utaztam metrón. Már el is felejtettem, mennyire tud mulattatni az utazóközönség: odafelé például ült velem szemben két pasi: az egyik olyan cigányzenész-féle, de a szinti-folk fajtából, köpcös, hajolajos, sötétszürke öltönyös, egykedvű; a másik pedig olyan 190 centi magas, rikító vörös hajjal, ragyás képpel, óriási tigrist ábrázoló ingben, csíkos fekete nadrágban, sárga zokniban, és fekete-fehér makkos cipőben, aki ráadásul az összes csinos lányt megbámulta, sőt, még a szája szélét is megnyalta. A vörös mellé leült egy kislány, akit szintén megmosolygott, majd megsimogatta a fejét - hát én az anyja helyében azonnal elkaptam volna a gyereket onnan...

Szóval jól elszórakoztam út közben, és mivel Zsan szokásával ellentétben nem késett, ezért negyed ötkor már rózsavizes limonádét ittunk, és beszélgettünk. Milyen jó is így tengeni a semmibe, és pasikról pletykálni! 

Egészen belemerültünk a témába, már el is felejtettem Sárin és Cs.-n aggódni, amikor háromnegyed hatkor csörgött a mobilom. Anyu volt, és kérte, hogy azonnal menjek haza, mert a Sári fél órája sír, és Cs. nem tud vele mit csinálni, csak nekem nem mer szólni. És különben is, miért hagytam csak 80 ml tejet otthon? 

Na, felhívtam a hős apát, és kiderült, hogy Sári csak a kezében hallgat, és nem találja a felolvasztott tejet (ott volt a hűtőben, azt hiszem, csak ötször mutattam meg neki), és különben is már több, mint két órája elmentem, és menjek már, mert nem bír a gyerekkel.

Nem volt mit tenni, fizettünk, és én rohantam haza. Amikor fél 7 körül hazaértem, Cs. a számítógép előtt ült, közölte, hogy mire felmelegítette a megtalált tejet, addigra Sári elaludt (szóval csak álmos volt). Amikor mérgesen kérdőre vontam, hogy mi a fenéért nem volt képes figyelni, amikor megmutogattam neki mindent, a fejemhez vágta, hogy két órát bveszélgethettem, és legyen ennyi elég, és különben is, a lányomnak én kellek, és hogy hagyhattam itt. Ekkor azért eléggé kiakadtam, ugyanis szerintem öthavonta egyszer megérdemlek pár órát, ami csak az enyém, ezért nem kellene nekem szemrehányást tennie, még akkor sem, ha neki esetleg picit nehezebben megy a gyerekkel való törődés, mint nekem. Lehet, hogy sűrűbben kellene egyedül hagynom őket, szokja egy kicsit a gyűrődést.

Amúgy nagyon jól esett kicsit kiszakadni a kakis pelus-szoptatás-séta-altatás-éjszakai műszak témaköréből, és egy kicsit mással foglalkozni, még akkor is, ha Sári ezt rosszabbul viselte. Amikor ugyanis felébredt, határozottan örült nekem, és Cs. szerint először mosolygott azóta, hogy elmentem. Lehet, hogy tényleg én hiányoztam neki, mivel aznap már nem nagyon tudtam letenni.

Ha végre hazaköltözünk, akkor talán lesz lehetőségem programszerűen eljárkálni otthonról, pl. minden hétfőn jógára. Olyan ez nekem, mint ha szabadságon lennék.