Ma délután végre az én ruháim is bekerültek a szekrénybe, és most már csak olyan holmik vannak dobozokban, amik annyira nem szükségesek a mindennapi élethez, mint pl. dísztárgyak. Egyébként megfogadtam, hogy soha többet nem veszek/tartok meg: szuvenyírt, termékmintát, repiajándékot, névjegyeket olyanoktól, akiket először (és utoljára) látok, olyan ruhákat, amiről a megvásárlás pillanatában tudom, hogy csak egyszer fogom felvenni, egyetemi jegyzeteket (ezt nem is fénymásolom le), könyvet (könyvtár!), régi ereklyéket pasiktól (az egyiktől - bizonyos punk srác kaptam, majd ha jól számolom, 12 évig őrizgettem 4 db követ. Most kidobtam) és a többi. 

Eseménydús volt az elmúlt pár nap, és nem csak az éjszakai mozgolódások miatt. Cs. lelaminát- (laminát - vagy laminált?) padlózta a hálót és Sári szobáját, amivel sokkal lassabban haladt, mint gondoltam, de végül is elkészült a mű, és egész jó lett. Viszont a nagy felfordulásban egy csomó hiba felszínre került - mivel ezen a házon úgy 10 éve nem végeztek nagyobb renoválást, mostanra már akad javítanivaló, úgyhogy megvan az albérleti díj helye az elkövetkezendő jópár hónapra. 

Kidobáltam egy rahedli felesleges kacatot, és eladtam egy csomó mindent az interneten. Egész belejöttem a vaterázásba, minden mozdíthatót próbálok elsózni, csak győzzem követni az eseményeket. Túladtam pl. a régi TV-men, amit eredetileg 1500 Ft-ért akartam elárverezni, de annyira kapós lett a cucc, hogy végül 3311 Ft-ért ütötték le. Utána elmentünk Cs.-vel a Praktikerbe, és eszünkbe jutott, hogy kellene WC-kefe, találtam is egy szép krómozottat 3200-ért, amit végül is azért nem vettem meg, mert nehogymá' WC-kefét vegyünk a régi TV-mből...

Sári közben hol így alszik, hol úgy. Tegnap ismét sokszor ébredős éjszakánk volt, igaz, most megint új szobában alszik, lévén, hogy végre beköltözhettünk a hálóba, és mivel még nem volt szívem külön tenni, egyenlőre ott (is) van neki egy kiságy (amit árulok, ha elkel, akkor Sári menthetetlenül megy a saját szobába). Nos, Bogarantyú éjfél körül bekéredzkedett mellém, cici szájba, és nekem innentől filmszakadás, ui. 3-kor arra ébredtem, hogy megfordulok, és kinyújtanám a kezem, de beleakad egy Sáriba, aki nem mellesleg nem volt betakarva. Amikor odajött, tuti, hogy betakartam, így az a legvalószínűbb, hogy szopizott, bealudtunk, én hátat fordítottam neki, és lehúztam róla a takarót. Ráadásul az ágy szélén feküdt, még szerencse, hogy nem pottyant le. Én pedig úgy látszik, akkor is tudok aludni, ha valaki szuttyog a mellemen - lehet, hogy szex közben is tudnék emígy pihenni?

Ja, és megjártam a vészhelyzetet is, ui. úgy volt, hogy eltörött a lábujjam. Leszereltük ugyanis a régi polcokat, aminek a vas vázát nagy naívan az egyetlen szabad helyre tettem le - a közlekedőre. Aztán valamiért kisiettem a szobából, persze, papucs nélkül, és úgy, de úgy belerúgtam a vasba, hogy komolyan csillagokat láttam. Ez volt péntek délután, és mivel másnapra sem múlt el a fájdalom, sőt, menni is nehezemre esett, este anyu elvitt az ügyeletre. És ott megláttam a legszebb orvost, akivel valaha találkoztam - és rögtön az jutott eszembe, hogy nem ártott volna egy lábszőrtelenítés - de végül is csak az ujjamra volt kíváncsi, amihez elég volt a zoknit lehúzni. Röntgen, meg ilyenek, de kiderült, hogy nincs eltörve, úgyhogy a sármos ügyeleten George Clooney viszonylag gyorsan kipenderített a kórházból. Mondjuk az ujjam azóta is fáj, pihentetni kellene, de eddig nem volt hely a szobában, ahova feltehettem volna.

Ma pedig Pesten voltunk a kora-utógondozóban, ahol közölték, hogy Sári jó nagy baba (már 8400 gramm!), és azért ilyen lustika, mert ekkora popót nehéz emelgetni. Ez van, anyja lánya. 

Szerző: anna_over_the_moon  2008.10.06. 22:54 2 komment

Címkék: cs csipet alom egeszsegugy lakik

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr884580061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eszter · www.renatababa.blogspot.com 2008.10.07. 09:05:41

Azta!micsoda méreted van Sárika,nem hittem a szememnek!!!

Ismeretlen_91082 2008.10.08. 14:37:15

Hú, tényleg szép méret!! Szorgalmasan hízlalta magát az elmúlt hónapokban ;)
süti beállítások módosítása