Annyira furcsa ilyen kisvárosban lakni Pest után: mintha minden karnyújtásnyira lenne, mintha mindenki ismerősebb lenne. Minden helyhez köt valami emlék szépvolt ifjúságomból, és minden lépésnél ezeket az emlékeket keresem, no meg az ismerős arcokat, akik vannak, bár csak ritkán tudom belőni, hogy hol láttam már őket. Hiába, rég volt, tán igaz se volt.

Hozzá kell még szoknom, hogy kocsival 10 perce van minden, hogy nincs dugó, de óránként jár csak a busz, és hatkor minden bezár.

Cs. most egy másik városban (!) tanul be egy hónapig, ahova 20-25 perc alatt ér oda. Pesten 1.5 órát utazott egy irányba, úgyhogy ez valóban minőségi változás. Sárival újabban kevesebbet sétálunk, egyrészt, mert nem nagyon van hova - ui. itt nem kell minden nap boltba járni, az óriási fagyasztó és a spájz sokmindent rejt, másrészt pedig nem kell, ui. ott a nagy kert, csak kiteszem a kocsit babával, meg a dédit/mamát, és már mehetek is dolgomra.

Minden nap másmilyen meleg ételt kapunk, és Sárinak is főznek, úgyhogy ezügyben is el vagyunk kényeztetve. A lakrész is alakul, lassan közös nevezőre fogunk jutni  ki-mibe-szól-bele témakörben is, úgyhogy ez is alakul.

Viszont Cs.-nek nem tetszik az új munkahely - és ezen én sajnos nem tudok segíteni, bámennyire is tőlem várná el.