Amióta megfogalmazódott bennem, hogy Sári egyáltalán nem gagyog, és eme aggodalmamat megosztottam családommal is, először mindenki próbálta bizonygatni, hogy de igen is gagyog. Miután bebizonyosodott, hogy a nyögdécselés és nyafogás köszönőviszonyban sincs a gagyogással, azóta mindenki úgy beszélget Sárival, mint egy idiótával (vagy külföldivel): lassan, tagoltan és kurva hangosan. "Mondjaaaad kincsem: BAAAA-BAAAA!". Szegény gyerek meg csak ül a (vadiúj) etetőszékében és néz hülyén, hogy mi a fenét akar ez a sok tátogó felnőtt tőle, és max. jól kinevet minket, de egy hang sem jön ki a torkán.

Tegnap persze rácuppantam a netre nem-gagyogás ügyben, és kiderült, hogy ez egy csomó ronda, ámde manapság már elég jól kezelhető betegség tünete lehet, mint pl. a dyslexia. Mivel mindenhol azt írja, hogy a korai fejlesztés mennyire borzasztóan fontos, rögtön meg is rendeltem egy fejlesztő füzetet, biz. Beszélgessünk a babával! címűt, 400 Ft-ért, úgyhogy olyan nagyot nem bukhatok vele. Aztán végső elkeseredésemben, hogy engem nem vesznek komolyan, írtam egy netes tanácsadó orvosnak, aki fél napon belül válaszolt, és jól leb*szott (na jó, természetesen nem, de így érdekesebbnek hangzik), hogy mit cseszegetem szegény gyereket, aki a leírtak alapján tök egészséges, majd gagyog, ha olyanja lesz. 

Egy kicsit megnyugodtam ezek olvasatán, azért ha megjön az a fejlesztő könyv, majd próbálkozunk, sosem lehet tudni, ugyebár.

Közben pedig nagyon izgalmas dolgok történnek Sárival, pl. buszozni voltunk. Először az egészséges rendelésen, utána pedig a kárpitosnál az egyik bútorra kárpitot nézni. Kismanó tök jól viselte, tekingetett jobbra-balra, viszont a babakocsi még hordozóval sem éppen buszbarát, főleg mert a buszok -bár itt vidéken is van belőlük egy pár- nem alacsony küszöbűek voltak, hanem azok az igazi Ikarus-csodák, aminek olyan magas a lépcsője, hogy egészségesen is nehéz á felmászni, nemhogy bveteg térddel és babakocsival, no meg egy dédivel, akit mindahányszor elvittem magammal, hogy segítsen a kocsit fel-le cipelni, ha izmos férfiúk nincsenek a közelben. Nos, voltak, de 4-ből csak 2 szer vették ki a nagymamám kezéből a kocsit, ami azért mutatja, hogy vidéken sem fenékig tejfel az élet.

Alvásügyileg odáig eljutottunk, hogy az éjszaka első felét, ami 3-5-ig tart a saját kiságyában tölti, utána viszont nem lehet visszarakni, mert felébred és sír. Mit sír, zokog! Úgyhogy reggelig általában összebújva alszunk, ő lelkesen öleli a mellemet (komolyan), nekem meg kitörik a nyakam. 

Most már kenjük-vágjuk a főzelékeket is, legutóbb a cukkini-főzeléket próbáltuk ki bébiételben. Szerintem borzalmas íze van, de Sári simán bevágott belőle alkalmanként fél üveggel. Ma még ez lesz a menü, de szerintem holnap elkezdjük a husikat kóstolgatni. Izgulok, mert ebből majd talán tud már annyit enni, hogy kihagyjon egy-egy szopit - bár az is lehet, hogy nem, mert most is tele szájjal vigyorog, amint meglátja, hogy itt cicizés lesz, sőt, azt is tudja a kis takonyláda, hogy hol bújik a cici, ui. tegnap odagurult hozzám a játszószőnyegen, és próbálta felrángatni a pólómat, miközben a szájával a mellemet kereste.