Sári tegnap este 8-kor ébredt fel, és borzasztó forró volt, úgyhogy újabb popsilázmérés következett. Szegénykémet le kellett fogni, mert annyira izgett-mozgott,meg persze nagyon sírt. A láza feljebb ment, bár nem volt olyan vészes, mint érzetre (38 fok), de családilag a lázcsillapítás mellett döntöttünk. 

Valahogy lenyomtam a torkán a 4,5 ml Panadol szirupot, aminek a színe, szaga, állaga és íze is borzalmas volt. Utána próbáltam megszoptatni, de annyira szörcsögött, hogy vagy ötször ki kellett szívni az orrát. Szerintem egyáltalán semmit nem szopizott, de mindenesetre elaludt, és szinte rögtön utána én is, mert annyira kimerített a nap, hogy mozdulni sem bírtam.

Éjjel egyig aludt, amikor is átköltözött mellém, mert aztán kb. félóránként ébredt, amikor is rendre ki kellett szívni az orrát. 3 körül megint nagyon forró volt, úgyhogy újra adtam neki lázcsillapítót, bár most nem szórakoztunk a lázméréssel. Ennek ellenére továbbra is fel-felébredt, én mindig szoptattam, mert valahol olvastam, hogy beteg babának az anyatej a legfontosabb, és amúgy is sok folyadékot kell innia. Persze inkább csak cumizott, nem nagyon evett, és jól összerágcsálta a mellemet. Én persze szinte semmit nem aludtam ötig, amikor is a kismanó végleg felébredt.

Mintha kicserélték volna, vigyorgott, játszott, gőgicsélt (mondjuk, jobban örültem volna, ha ezzel vár legalább hatig, de így is jó volt). Persze, tudtam, hogy nem kell ezt elhamarkodni, mert hétóra felé újra nyűgösködni kezdett, fél nyolckor pedig már torkaszakadtából üvöltött. Láza szerintem nem volt, de újabb orrszívá-csaták meg sok-sok szopi - és hát azóta alszik szegénykém.

Amikor kicsi voltam, volt egy könyvünk egy beteg kisfiúról, akinek a fehérvértestjei voltak a kiskatonái, akik legyőzték a bacikat. Ha szurit kaptunk, és féltünk, akkor anyu mindig azt mondta, hogy a szuri a kiskatonáink fegyvere a bacik ellen - és ez valahogy teljesenérthető volt. Remélem, Sári kiskatonái gyorsan lebirkózzák a takonybacikat, és visszakapom az édes kicsi lányomat!